Not ready to die! 16.fejezet

[Katie szemszöge]

- Mit csináljunk délután?- kérdeztem, miközben ledőltem a kanapéra.
- Lenne néhány ötletem!- mosolygott rám perverzen Rev.
Megtámasztotta magát az egyik kezével a fejem mellett, és vadul megcsókolt. A másik kezével a pólómat húzta följebb. Én átkaroltam a nyakát, majd amikor a pólójához nyúltam, valaki megzavart minket.
- Aú! A szemem!- hallottam meg két összemosódott hangot. Zoey és Zacky volt az.
- Legalább ne a kanapén!- siránkozott Zoey.
- Szóval ezért nem szóltatok még, hogy elmentek-e már Katie szülei?- kérdezte Zacky, amit Rev egy bemutatással díjazott.
- Még egy ilyen, és letöröm az ujjad!- mérgelődött Zoey. -Ha beakarsz mutatni, ott az udvar.
- Értelmes szabályaitok vannak, mit ne mondjak...- morgolódott Jimmy, miközben fölegyenesedett.
- Mit csinálunk délután?- kérdezte tőlünk Zoey.
- Ha már így megzavartatok, menjünk el inni!- javasolta Jimmy.

[Zoey szemszöge]

Összehívtuk a fiúkat, majd elmentünk a kocsmába. Ott rendeltünk, de mielőtt Johnny ihatott volna, elkaptam a kezét, és neki szögeztem a kérdést. 
- Miért aludtál az ágyamban?- néztem vele farkas szemet. Látszott rajta, hogy azon filózik, hogy ha a piára fogja-e, akkor milyen büntetést kap. -Halljam a választ!- szóltam rá, mire eltolta magától a piáját. -Ügyes fiú!- borzoltam meg a haját. 
- Na! Legalább ezt ne csináld!- mondta. 
- Most igyunk, vagy ne- nézett Johnnyra gonoszul Rev. -A szülinaposra!- mindenki lehajtotta az italát, és jött az újabb kör. 
- Most Jessicával mi van?- kérdezte meg Syn. 
- Eltört két bordája- vagyis eltörték- és most kórházban pihenget- válaszoltam. 
- Azt kérte ne menjünk be hozzá, mert gondolkoznia kell valamin- tette hozzá Katie. 
- Hogyan tört el a bordája?- érdeklődött Matt.
- Újra kellett éleszteni, de többet nem árulok el- mondtam. 
- Mikor jön ki?- kérdezte ismét Syn. 
- Egy hét, de miért érdekel ennyire?- kérdeztem vissza.
- Csak- vonta meg a vállát.
- Jaj Zoey! Ezt el is felejtettem megmutatni!- mondta Katie, és a fülbevalójára mutatott. 
- Basszus, ezt honnan szerezted?!- ámultam el. Baromi jól nézett ki. 
- Jimmytől kaptam!- puszilta meg az említett személy arcát. 
- Persze... Majd nekem is vehetsz egyet!- mondtam. 
- Te Zackytől kéregessél!- mondta nevetve. 
- Zacky!- néztem rá boci szemekkel. 
- Azt sem tudom, hogy hol lehet ilyeneket kapni!- nevetett. 
- Tudod, van az ékszer üzlet- kezdtem el magyarázni. -Bemész, balra fordulsz, és ott! Majd rajzolok térképet, nehogy eltévedj! 
- Kösz... Érzem, hogy szeretsz!- nevetett. 
- Zacky, én hülyén is szeretlek!- mondtam neki, és megcsókoltam.
Félrészegen eldöntöttük, hogy lemegyünk a partra. Útközben Katievel SOAD-ot énekeltünk, pontosabban a Chop Suey-t próbáltuk, több kevesebb sikerrel. Ha Katienek sikerült, én kavarodtam bele, ha nekem, akkor Katie. A lassú rész egész jól ment. Miután ezt meguntuk, én az egyik új számomat adtam elő. 
- Ez meg mi?- kérdezett rá Matt. 
- Új számom, ehhez kéne a hegedű- mondtam. 
- Hát hajrá!- mosolygott rám biztatóan. 
Amikor leértünk, a fiúk rögtön befutottak a vízbe, Katievel együtt. Én nem merészkedtem a víz közelébe. Ez Zackynek annyira nem tetszett. Fölkapott, és velem együtt befutott a vízbe. 
- Belehaltál volna, ha száraz maradok?- kérdeztem meg, miután bedobott a vízbe. 
- Igen!- mosolygott rám. -Az ágyadat még nem cserélted le- emlékeztetett rá. 
- Van valami ötleted?- mosolyogtam rá. 
- Amíg nincs új ágyad, nyugodtan aludhatsz nálam- mosolygott rám vissza, mire én megcsókoltam. 

[Katie szemszöge]

Ahogy elnézem, Zoeyék jól elvannak. 
- Katie! Védj meg a barátodtól!- bújt a hátam mögé Johnny, és a következő pillanatban egy óriási adag víz landolt az arcomban. 
- Jimmy!- emeltem föl a hangom, és viszonoztam a fröcskölést, csak egy kicsit nagyobb adag vízzel. 
- Bocs, Johnnyt akartam!- nevetett. 
- Sokkal kevesebb valószínűséggel találsz fejbe engem, ha ezt csinálod!- mondtam, és kirántottam Johnny alól a lábát. -Látod? Ezt így kell! 
- Kösz, majd alkalmazom!- puszilt arcon, és a következő pillanatban kihúzta alólam a lábam. 
- Ezt nagyon megbánod!- mondtam, és utána úsztam.
Egy darabig kergettem, de teljesen kifáradtam. Haza mentünk, a fiúk végre maguktól hazataláltak, és nem nálunk csöveztek. Amin meglepődtem, hogy Zoey elment Zackyvel. Az ágy mániás... Nem tudom miért húzza fel magát ennyire. Viszont egész este a miénk volt a ház Revvel. Hát nem aludtunk, annyit elárulok... 

[Zoey szemszöge]

- Adsz valami száraz cuccot?- kérdeztem Zackytől, amikor odaértünk hozzá. 
- Persze, válassz!- mutatott a szekrénye felé. 
 Kinyitottam a szekrény, és kivettem találomra egy nadrágot és egy pólót. 
- Elmentem zuhanyozni!- jelentettem be, és már el is tűntem. Kitisztult fejjel tértem vissza. 
- Hé! Lenyúltad az AC/DC-s pólómat?- nézett rajtam végig.
- Te mondtad, hogy válasszak!- vontam meg a vállam. -Így jártál, mostantól az enyém. Mu-ha-ha-ha!- nevettem gonoszul. 
***
Másnap reggel korán keltem. Zacky még aludt, viszont a ruháim nem száradtak meg. Halkan kinyitottam a szekrényét, és elvettem még egy pólót, és egy nadrágot. Átöltöztem, és írtam egy üzenetet. Stúdióba kellett mennem, lenyúltam a Vengeance University-s pólódat. Mu-ha-ha-ha. 
Az utcán kicsit sem néztek meg az emberek. Felvételen is kinevettek néhányan, de nem érdekelt. Ma csak két órát voltam bent. Tovább nem volt kedvem. Legközelebb csak két nap múlva kell bemennem.  
Visszamentem Zackyhez, amikor beléptem a házba, félkómásan szendvicset csinált. 
- Jó reggelt!- kiáltottam el magam. 
- Halkabban- nézett rám kérlelő szemekkel. 
- Ha csinálsz nekem is egy szendvicset!- kiabáltam még mindig. 
- Itt van, csak halkabban!- nyomta a kezembe a már kész szendvicset, és egy újat kezdett el csinálni.
- Mióta vagy fönt?- kérdeztem rá. 
- Durván tíz perce- válaszolt kis fázis késéssel. -Te?
- Kicsivel több mint két órája. Már a stúdióban is bent voltam- mondtam. 
- Ja. Láttam az üzenetet. A pólót majd visszakérem- mutatott rá. 
- Csak a holt testemen át! Ez már az enyém!- mondtam. 
- Persze... Rögtön lenyúlod a két kedvenc pólómat. Nem szép dolog ám!- mosolygott féloldalasan. 
- Nem érdekel, akkor is az enyém!- mondtam. -Cserébe veszek neked egy vagon pink pólót, oké? 
- Tied lehet- vágta rá azonnal. -Ingen- tette hozzá. 
- Téged aztán gyorsan meglehet győzni!- nevettem.  
- Ha lenne erőm vitatkoznék, de ahhoz még kell fél óra legalább-mondta. 
Megreggeliztünk, majd úgy döntöttem hazamegyek. 
- Ööö... A ruháim hova tűntek?- néztem körül. -Az előbb még itt voltak. 
- Biztos elteleportáltak- vonta meg a vállát Zacky. 
- Persze... Mert az én ruháim ilyet is tudnak!- húztam ki magam büszkén. -Á! Megvannak!
Gyorsan átöltöztem, majd hazasiettem. Persze, a pólókat azért magammal vittem, nehogy mégis visszavegye. Otthon megint ugyan az a látvány fogadott mint múltkor. Katie és Rev a kanapén. 
- Leszokhatnátok róla!- sóhajtottam. 
- Ez az én házam is!- mondta Katie. 
- Viszont az-az én kanapém is!- vitatkoztam. 
- Egy gyors kérdés- fordult felém Rev. -Ugye már nem érdekel mi van az ágyaddal?
- Nem, de mi... Ááá! Ugye nem?- néztem rájuk. 
- Mit nem?- értetlenkedett Katie. 
- Ugye nem csináltatok semmit sem az ágyamban?!- emeltem föl a hangom. 
- Csak látni akartam az arcod!- röhögött ki Rev. 
- Na, szép!  Ha lefényképezed tovább tart!- mondtam kicsit mérgesen. 
- Mint te Zackyt?- mosolygott perverzen, kezében a mobilommal. 
- Hé! Az hogy került hozzád? Add vissza!- próbáltam elvenni tőle, nem sok sikerrel. 
- Fogalmazzunk úgy, hogy találtam!- mosolygott gonoszan. 
- Adjad vissza!- ugráltam, de még így sem értem el. 
- Rev! Ne szórakozz vele!- ütötte vállon Katie.
- Így van! Ha nem adod vissza Katie kidob, aztán sírhatsz, én nem foglak megvigasztalni!- mondta félig nevetve. 
- Majd álmodban!- nevetett Rev, de oda adta a telefonomat. 
- Bocs, de én nem álmodok veled. Katie megverne- mondtam, mire egy párna repült az arcomba. -Na! Ezzel csak azt bizonyítottad, hogy igazam van!- húztam ki magam büszkén. Ezt egy eléggé különös bemutatással díjazta, ugyanis nem a középső, hanem a mutató ujját nyújtotta ki. -Ez meg mi?- nevettem ki. 
- A hülye szabályaid eredménye!- mondta kicsit mérgesen. 
- Nem. Az én hülye szabályaim eredménye az, hogy leszoktál a cigiről- mondtam büszke fejjel. 
- Meg ez is!- mondta, és az egyik képet elfordította a falon, ahol hatalmas lyuk tátongott. 
- Ezt meg milyen szabály okozta?- kérdezte meg Rev. 
- Kérlek szépen az a szabály, hogy dührohamot csak a nappaliban lehet kapni- mondta Katie, mire Rev elnevette magát. 
- Hé! Az nem:  dührohamot csak a nappaliban lehet kapni. Hanem: az agressziót csak és kizárólag a nappaliban lehet levezetni, mert ott nincsenek törékeny tárgyak! Nem mindegy ám! 
- Nekem az, a végeredménye mindegyiknek egy szép lyuk a falon!
- A tv akkor még nem volt itt?- kérdezte Rev. 
- Nem, ez a szabály abból az időből van, amikor még épphogy csak beköltözködtünk. Akkor nem volt itt a tv, ez a szoba jóformán üresen állt- mondtam. 
- Az első berendezési tárgy, pedig ez a szép lyuk lett!- mondta Katie. 
- Jól van na! Ha nem tetszik, javítsd ki!- vágtam be a durcát. 
- Javítja az aki csinálta!- vágta rá azonnal. 
- Arra várhatsz!- mondtam, és felmentem a szobámba.

Not ready to die! 15.fejezet

Amikor végeztünk a filmnézéssel, Katie még semmilyen jelet nem adott, hogy visszamehetek-e vagy sem. Egy ideig feküdtünk, majd Zacky hirtelen megszólalt.
- Ez honnan van?- kérdezte, én meg leestem, annyira megijedtem. Ő felült, és fölsegített.
- Mi honnan van?- kérdeztem meg.
- Az idézet a karodon!- mutatott rá.
- Minden nap egy újabb lépés a siker felé... -olvastam föl. -Passz...- gondolkoztam el. -Ja, várj! Meg van!- ugrott be hirtelen. -Amikor már nem nagyon akartam folytatni ezt az énekes hülyeséget, mert egy csomó rossz kritikát kaptam, akkor apám ezzel biztatott. Majd egy hónapra rá, a százas lista első helyén debütált a lemezem. Akkor varrattam magamra, hogy emlékezzek erre. 
- Mégis majdnem elfelejtetted- mosolygott gonoszan Zacky.
- Fogadjunk, hogy a tetkóid felét részegen csináltad!- mondtam neki.
- Nyertél- mondta, és elnevette magát. -És az-az izé mi mellette?
- Milyen izé?- kérdeztem meg, és megfordítottam a karomat, hogy lássam. -Ez kérlek szépen, egy sárkány. Szerintem nagyon szép lett, nem tudom, miért nem ismerted fel- ráztam meg a fejem.
- És miért van rajtad egy sárkány?- kérdezte meg. Néhány percig elgondolkoztam, majd rájöttem.
- Mert az első kislemezem borítóján is egy ugyan ilyen van- válaszoltam.-Amúgy ennyi erővel: miért van a karodon egy zombi csaj, aki a kezében fogja a fejét?- kérdeztem meg, de ő maga sem tudott válaszolni. -Látod, hülye kérdéseket nem csak te tudsz feltenni!- nevettem ki.
- Én nem is tettem föl hülye kérdést!- tiltakozott rögtön.
- És az-az izé mi mellette?- idéztem föl az egyik kérdését, közben arcába nyomva a sárkányos tetkómat.
- Jól van na!- nevetett.
- Nincs jól!- mondtam, de azért már én is nevettem.

[Katie szemszöge]

Oké... Nincsen semmi gond... Végül is, csak FBI-ost, egy pszichológust, és egy rocksztárt várok ebédre! Vagyis az egyiket már elküldtem, majd visszahívom, ha a szüleim megjöttek.
Idegesen terítem meg az asztalt négy személyre. Már előre hallom apám kérdéseit: A hazugság mérőnek is be merné vallani, hogy semmilyen tisztességtelen dologba nem rángatta bele a lányomat? Már én is elkezdtem sajnálni Revet, hogy miatt végig csinálja ezt. Majd valahogy meghálálom neki.
Épp kész lett az ebéd, amikor csöngettek.
- Anya, apa!- öleltem át őket.
- Katie drágám! Hányszor megmondtam már neked, hogy egy lányhoz a szoknya illik, nem a nadrág!- szid le rögtön anyám.
- A közveszélyes barátnőd is velünk eszik, hogy négy személyre van terítve?- nézett el a vállam fölött apám, ami nem esett nagy nehezére, hisz több mint két méter magas, vele szemben anyámtól örököltem a magasságom, ami még a százhetvenet sem éri el.
- Nem ő eszik velünk...- mondtam zavartan.
- Hanem?- húzta fel a szemöldökét.
- A barátom, de még nincs itt- mondtam kicsit feszülten. Egy perc néma csönd, majd anyám szólal meg:
- És mégis ki, ez a bizonyos barát?- kérdezi, miközben beljebb lép néhány lépést a házba.
- Majd meglátjátok, de egyet kérhetek?- néztem rájuk boci szemekkel.
- Mégis mit, kincsem?- nézett rám anyám, miközben helyet foglalt.
- NE, ijesszétek el- mondtam, majd elvonultam, és fölhívtam.
- Megjöttek?- kérdezett bele rögtön.
- Igen, és kösd föl a gatyád, az arcukra van írva, hogy mindent kiakarnak szedni belőled, és ha az apám a sokkolóval fenyeget, ne dőlj be neki!- mondtam, és kinyomtam.
Mosolyogva mentem vissza a szüleimhez, és én is leültem.
- APA!- szóltam rá, és azonnal felpattantam. -A házban NINCS dohányzás!- vettem el tőle a cigit.
- Katie! Hogy beszélsz apáddal?- nézett rám döbbenten anyám.
- Sajnálom, de van néhány szabály, amit nem lehet megszegni- mondtam. -Ha apa cigizni akar, ott az udvar, menjen ki. -éppen ekkor nyitott be Rev.
- Jó napot Mr. és Mrs. Collins!- köszönt a szüleimnek, majd arcon puszilt.
- EZ a barátod?- nyomta meg az első szót az apám, miközben végig mérte.
- Nem ez, hanem ő- oktatta ki anya. - Hogy hívnak?- kérdezte mosolyogva.
- James Sullivan- mondta, miközben leült. Apám fintorogva ugyan, de leült mellé. Egy aprót sóhajtottam, majd én is helyet foglaltam.
Az ebéd első fele csendben telt, csak ha valami kellett, akkor szólaltunk meg. Egyedül Jimmy dicsérte meg a főztömet, a szüleim úgy csináltak, mintha ez a kötelességem lett volna. Persze, gondolatban a következő szülinapomat rendeztem, amikor olyan pizzát fogok rendelni, amibe belehalnak.
- Na, és James, te mivel foglalkozol?- kérdezte apám undorral a hangjában.
- Egy rockbandában játszom- felelte Jimmy.
- Ugye nem drogozol?- jött a következő kérdés anyámtól.
- Boldog vagyok anélkül is- mosolygott rám.
- A kérdésre válaszolj!- mondta anyám szigorúan. -Aki nem mer egyenes választ adni, az rejteget valamit!
- Anya!- néztem rá szúrósan.
- Sajnálom kicsim, csak még mindig jobb, hogyha most derül ki, mint amikor túl adagolásban meghal!- mondta lekezelően. -Egyébként is: a drogosok 90°-a...
- Anya! Ebben a házba nem beszélünk drogokról étkezés közben!- emeltem fel a hangom. -Megértem, hogy ez már bele rögzült az agyadba, hogy mindennek valami pszichológiai oka van, de most ne!
- Kicsim, én csak...- kezdte el, de megint közbe szóltam.
- Ha azt mondod, hogy engem akarsz megvédeni, akkor tévedsz! Csak a boldogságomat veszed el!
- Katie! Ne beszél így anyáddal!- szólt rám apám, mire én csak lehajtottam a fejem.  Hozzá is lenne néhány szavam, de inkább nem borulok ki még jobban.
- Nyugi Katie- suttogta nekem Jimmy, és megszorította a kezem.
- James, ha bántani akarod a lányomat...
- Akkor elővesz a sokkolóját- fejeztem be a mondatot helyette, mire apám csak rám mosolygott.
- Katie már tudja a szabályaimat- mondta önelégülten.
- Igen tudom. Az első a sokkoló, azután a hazugság vizsgáló, majd a házkutatás- sóhajtottam. De ne félj, ezeket Zoeynak is beígérte, de még nem csinálta meg- mosolyogtam biztatóan Jimmyre, mert a hallottaktól eltorzult az arca.
- Még- motyogta apám.
- Szent meggyőződése apámnak, hogy Zoey egy drogdiller, és engem is belekever a bajba. 
- Még egyikőtök sem tudta igazolni az ellenkezőjét- mondta apám komoran.
Azután ők elköszöntek és elmentek, de biztos vagyok benne, hogy még visszatérnek, ha másért nem, hogy átkutassák Jimmy házát drogok után. Huh... Mániákusok...
- Köszi! Megmentettél!- öleltem át Jimmyt.
- Hé! Boldog szülinapot!- vett ki a zsebéből egy apró dobozt.
- Nem kellett volna!- mondtam, de azért elvettem. -Mi van benne?- kérdeztem meg.
- A kinyitod meglátod!- mosolygott.
Kinyitottam, és megpillantottam azt a fülbevalót, amit mér hetek óta kinéztem magamnak, csak nem volt rá elég pénzem.
- Ez meg hogyan...- ámultam el. Nem emlékszem, hogy említettem volna neki.
- Az eladó mondta, hogy nagyon megnézted- mosolygott még mindig. Én rögtön a nyakába ugrottam, de olyan erővel, hogy hátra estünk.

Not ready to die! 14.fejezet

Sírógörcsöt kaptam. Nem akartam elhinni. Meg nem történté akartam tenni. Azt is kitörölném az életemből, hogy rátaláltam erre a helyre, csak had kapjam vissza a barátaimat! Hirtelen megcsörrent a telefonom, én meg majdnem szívrohamot kaptam.
- Ha... Ha... Haló?- dadogtam sírás közben.
- Jézusom Zoey! Hol vagy?- hallottam meg az ismerős kérdést, egy ismerős hangtól.
- Én... Ők... Ugor... Meghal...- nem tudtam értelmes beszélni, annyira féltem.
- Nyugodj meg, és mond el hol vagy!- idegeskedett.
- Nem... Ta... lálsz... el... ide... -hüppögtem, és egyre jobban rám tört a sírás.
- Akkor legalább mond el értelmesen, hogy mi történt!- végét szinte már kiabálta, amivel megrémített.
- Adjad!- hallottam meg Rev hangját a közelből. -Zoey? Katie ott van?
- Már nincs!- kész, vége, bőgni kezdtem. Nem mondhatom el neki pont most, hogy mi történt. Talán még túl részeg ahhoz, hogy felfogja, és valami nagyon-nagy hülyeséget csinálna.
- Nyugodj le, és beszélj érthetően. 
- Ígérd meg, hogy nem csinálsz hülyeséget, és mire én hazavánszorgok, még mindig ott leszel a házamban, és semmilyen kért nem teszel se magadban, se a házban!
- Megígérem, csak nyögd már ki, hogy mi történt! Katie jól van, ugye?- nem válaszoltam. -UGYE?- kérdezte meg két perc után, és jól hallható volt a hangján, hogy kétségbe van esve, és a sírás kerülgeti. Körül néztem. Vártam a csodát, hogy előbukkannak, és minden rendben lesz, de nem. Helyettük viszont újra megpillantottam a fehér ruhás nőt. Hívogatott. Csalogatott, hogy ugorjak be. Megráztam a fejemet. -Zoey válaszolj már!- üvöltött Rev.
- Visszahívlak- mondtam, és kinyomtam. Előbb kiderítem, hogy ki ez a nő.
Lebegett a víz fölött, és egyre csak csalogatott. Én minden egyes alkalommal megráztam a fejemet, jelezve, hogy én ezt nem akarom. Végül megszólalt. A hangja bársonyos volt, de alig halható.
- Ők már odavesztek. Élnéd tovább az életed úgy, hogy nincsenek?- igaza volt. Képtelenségnek tartottam, hogy nélkülük, legalábbis Katie nélkül éljek, és úgy tegyek, mintha sosem léteztek volna. Már majdnem ugrottam, amikor kiabálásokat hallottam.
- Zoey! Meg ne tedd! Élünk és virulunk!- hallottam Katie hangját.
- Itt vagyunk a parton!- mondta Jessica. Lenéztem, és tényleg ott voltak. A fehér ruhás nő dühös arckifejezést vágott, majd eltűnt az éjszakában.

[Katie szemszöge]

A vízben landolva azonnal valami beljebb kezdett húzni. Különféle vízi növények voltak. Kinyitottam a szemem, és homályosan megláttam Jessicát, ahogy eszméletét vesztve körül fonják az ugyan olyan növények. Ahogy bírtam, úgy törtem ki a növények fogságából, majd Jessicát is kiszabadítottam. Kivonszoltam a partra, és megpróbáltam újraéleszteni. Hogy is kell? Úhh.. Meg van! Orron át lélegeztettem, majd a szívét kellett masszírozni. De nem olyan gyengéden. Két bordáját is eltörtem, mire elértem a kívánt hatást. Egy hatalmasat fellélegzett, és köhögni kezdett. 
- Mi történt?- kérdezte, amikor abbahagyta végre a köhögést.
- Leugortál, utánad ugrottam, elvesztetted az eszméleted, újraélesztettelek- foglaltam össze. -Zoeynak igaza volt- fújtattam. -Életveszélyes ez a hely. Többet nem jövünk. Okés?- néztem rá.
- Rendben- bólintott.
Ekkor kiáltást hallottam. Valami olyasmit, hogy Zoey válaszolj már! A hangot azonnal fölismertem. Rev volt az. Most azt hiszik, hogy meghaltunk? Mondjuk, teljesen jogos az aggodalom. Én sem hittem még el, hogy túléltük.
Azt figyeltük, hogy mi történik. Zoey is ugrani készült. Franc.. Vajon most is csak azt a nőt látja, mint amikor elütötték? Vagy önakaratából ugrik? Ezt mindjárt megtudjuk.
- Zoey! Meg ne tedd! Élünk és virulunk!- kiáltottam föl. Azonnal megtorpant.
- Itt vagyunk a parton!- üvöltötte föl Jessica.  Meglátott minket. Már egyáltalán nem akart ugrani.
- Jaj, istenem! Úgy aggódtam értetek! És most már ezt Revékre is átragasztottam- kiáltotta le nekünk.
- Telefonon beszéltél vele?- kérdeztem.
- Igen, miért?
- A kiabálását még itt is hallottuk!- nevettem. - Elindulunk fölfele, addig mond meg nekik, hogy nincs semmi ok az aggodalomra!

[Zoey szemszöge]

Élnek. Gyorsan visszahívtam Revet.
- Mond el mi történt!- parancsolt rám kétségbe esett.
- Előröl, vagy csak a végkimenetelt akarod hallani?- kérdeztem rá.
- Előröl!
- Na akkor! Kezdjük ott, hogy Jessica és Katie majdnem meghaltak.
- MI? UGYE NEM?- szegény. Inkább behadarom a végét.
- Élnek és virulnak!- nyugtattam meg.
- Hál' istennek- sóhajtott. -Ott vannak veled?
- Konkrétan igen, csak ötven méterrel arrébb- húztam el a számat.
- A hangsúlyból ítélve, jobb, ha meg sem kérdezem, hogy mit csináltatok!- nevetett.
- Azt megköszönném! Maximum két óra, és otthon vagyunk. Csá!- nyomtam ki.
Leültem, és vártam, hogy felérjenek. Nem tudom mennyi időbe tellett, de végre fölértek.
- Istenem úgy aggódtam értetek!- öleltem át őket.
- Vigyázz!- szisszent fel Jessica. -Első utunk a kórházba vezet.
- Mert? Valami történt?- kezdtem el aggodalmaskodni.
- Muszáj volt eltörnöm néhány bordáját, hogy újra éledjen- húzta el a száját Katie.
- Akkor siessünk!- mondtam, és elindultunk a kocsi fele.
Kicsit sokkal gyorsabban hajtottam a kelleténél, Katie többször meg is jegyezte, hogy nem kell még egy halálközeli élmény erre napra. Szerencsére nem volt. Jessicát bevittük a kórházba, ahol azonnal ellátták, és egy hétig még benn marad szegény.  Onnan egyenesen haza mentünk. Éppen nyitottam volna be, de az ajtó nem mozdult. Na még egyszer! Nem értem el vele valami sokat. Elkezdtem mint az őrült nyomni a csengőt, de mind hiába- csütörtököt mondott. Akkor most jön a bevált módszer- teljes erőből rugdalni kezdtem az ajtót. Az utolsó rúgásom már nem az ajtót érte, hanem azt a szerencsétlent, aki kinyitotta.
- Mondtam, hogy ez lesz!- nevetett Zacky, Katie meg már rohant is Revhez, aki erősen fogta a sípcsontját.
- Miért nem nyílt az ajtó?- kérdeztem meg.
- Ezért!- mondta, és az előttem fekvő Synre mutatott, aki éppen aludt. -Eltorlaszolta, és az istenért sem akart felkelni. Amúgy hol voltatok?
- Pont ott- válaszolta Katie. -De többé nem megyünk. Jessicát is épphogy újra tudtam éleszteni!
- Mi van?- akadtak ki egyszerre.
- Nem lehetne halkabban? Éppen aludnék...- morgott Syn.
- Amúgy hol van Johnny és Matt?- néztem körül.
- Matt a konyhapadlón alszik, Johnnyt meg passzolom- mondta Rev.
Ezzel azonnal a szobámba futottam, hogy ellenőrizzem, minden rendben van-e. Amikor kinyitottam az ajtót, legszívesebben azonnal megöltem volna Johnnyt. Ugyanis benne aludt.
- Kész, vége! Holnap veszek egy új ágyat!- jelentettem ki a lépcsőn lefele menet. 
- Mi?! Nem! Nincs rá pénzünk!- akadt ki rögtön Katie.
- Minek neked új ágy?- kérdezte Rev.
- Katie, nekem van, és azért kell, mert már kétszer is megszentségtelenítették!- panaszkodtam, mire értetlenül néztek rám- Johnny ott alszik!- forgattam a szemeimet.
- Minek van ott az a "kétszer"?- értetlenkedett Zacky.
- Talán elfelejtetted, hogy te is benne aludtál egyszer? Tudod, azért nem ihattál alkoholt- emlékeztettem.
- Tényleg!- csapott a homlokára.
- Hát Zakcy, téged sem az eszedért szeretnek!- nevette ki Rev. Ezt Zacky csak egy bemutatással díjazta.
- Na! Ebben a házban nem mutatunk csúnyákat, nem cigizünk, és nem káromkodunk!- mondtam. -Bazd meg otthagytam a telefonom!- tapogattam végig a zsebeimet.
- Ennyit a káromkodásról- mosolygott rám Zacky.
- Én vagyok a ház ura, rám nem érvényesek a szabályok!- nyújtottam ki rá a nyelvemet.
- Hé! Én is ugyanúgy füzetem a házat, mégsem engedsz dohányozni!- méltatlankodott Katie.
- Te betartod azt a szabályt, én meg azt, hogy meg se próbáljam bekapcsolni a gáztűzhelyet!
- Az nem szabály, csak a konyhában ön és közveszélyes vagy, ezért nem csinálhatod- oktatott ki.
- A főzésről jut eszembe... Nem holnap van 13.-a?- kérdeztem meg.
- Basszus tényleg!- csapott a homlokára Katie.
- Szép! Ezt elfelejteni!- röhögtem ki.
- Mi van 13-án?- kérdezte Zacky.
- A szülinapom!- mondta idegesen Katie.
- Ezen meg mit idegeskedsz?- ölelte át Rev.
- Azon idegeskedek, hogy a szüleim is itt lesznek! Hajnalban el kell mennem bevásárolni, aztán az egész délelőttöm a főzéssel fog elmenni, majd hallgathatom a szüleim unalmas dumáját, meg azt, hogy miért nincsen barátom, amire én csak azt tudom felelni, hogy már van, és egy rocksztár- hadarta be.
- És itt mi a probléma?- kérdezte Rev.
- Az, hogy elkezdi majd taglalni, hogy hány rocksztár halt már meg túladagolásban, és egyéb dolgokban idő előtt, és ekkor fog elfogyni a türelmem, és elküldöm őket a...- nem fejezte be a mondatot, mert szúrósan néztem rá. Eléggé csúnya lett volna a vége. 
***
Másnap reggel Katienek az volt az első dolga, hogy kipaterolja a fiúkat a házból. Kivéve Revet,  mert szerencsétlen megemlítette, hogy szívesen találkozna a szüleivel. Szegény... Ki fogják készíteni. 
Miután bevásárolt, kettőnket befogott krumplit pucolni, mondván azt nem lehet elrontani. Miután kifaragtunk egy krumplit, (mit ne mondjak, megszállt az ihlet) minket is eltiltott a ház közeléből, és csak ebédre mehettünk vissza. Én addig elmentek Zackyhez, és megnéztünk egy filmet. Persze előtte jól kiröhögött a krumpli miatt. 
- Röhögj ki nyugodtan! Majd ha házasok leszünk te főzöl, és kész!- vágtam be a durcát. 
- Én legalább tudok főzni- nevetett tovább. 
- Bocsánat, hogy nem híres szakács vagyok, hanem csak egy énekes!- duzzogtam tovább, mire közelebb jött, és megcsókolt. 
- Aranyos vagy, amikor duzzogsz- mosolygott rám. 
- Majd nem leszek aranyos, ha....- kezdtem el, de egy újabb csókkal belém fojtotta a szót. 
Nem volt már tovább kedvem duzzogni, hanem elfeküdtünk a kanapén, és néztük a filmet.