[Lala szemszöge]
Nem bízom ezekben a srácokban. Még Magyarországon sem szeretek leszólítani embereket, ki tudja, lehet, hogy éppen néhány bérgyilkossal iszunk. Kicsit kicsi az esély erre, de akkor is van!
Sky egész jól el van azzal a pasival. Mi is volt a neve? Azt hiszem Synyster... Baromi fura név. Mondjuk nekem az összes amerikai név fura. A Skylar is. Amikor találkoztunk még ki se tudtam mondani. Mondjuk ő sem azt, hogy Gyöngyvér.
A gondolataimból Ren rángatott ki.
- Hé Lala! -üvöltött, pedig csak szegény Orsa ült közöttünk.
- Nem akarok megsüketülni ember!- torkolta le, mire Ren csak megrántotta a vállát és tovább beszélt hozzám.
- Mi ez a szomorú arckifejezés?- kérdezte. Orsa gyors felpattant és elment piáért, így akadály nélkül beszélhettünk.
- Nem vagyok szomorú!- vágtam rá.
- Nem is azt mondtam, hogy te vagy szomorú, hanem az arckifejezésed- javít ki. -Viszont most, hogy mondod, lehet, hogy van valami összefüggés a kettő között!- kacsint rám mosolyogva. Utálom, amikor ezt csinálja!
- Nem vagyok szomorú!- ismételem el lassan. -Miért lennék az?
- Lala, ez itt A-M-E-R-I-K-A! Felfogtad?- néz rám komolyan. -Mások a szabályok, mint otthon. Vagy megszoksz, vagy megszöksz. -vonja meg a vállát, majd hozzá teszi. -De én nem engedem meg, hogy megszökj, szóval...
- Oké, értem!- állítom le. -Mit akarsz, mit csináljak?
- Én nem akarlak irányítani. Egyszerűen élvezd az életet és rúgj be!- kacsint rám. -Meg valamit kezdened kéne azzal a szóval is, hogy: pasizás. Magyarországon még oké volt, hogy játszod a magányos farkast, de ez itt...
- Igen, tudom, Amerika- vágok a szavába. Egy mosollyal nyugtázza, hogy megértettem a mondandóját, majd feláll és a pulthoz megy.
Egy nagyot sóhajtok. Nem tudom, hogy hogyan kezdjem el. Még csak bele sem ittam a Whiskymbe... Gyorsan lehúzom. Borzasztó! Én ebből nem iszok többet, az biztos! Ennyit a berúgásról...
Mit is mondott még? Ja, pasizás... Ehhez semmi kedvem sincs, ráadásul egy kocsmában egy normális pasival sem találkozik az ember. Ezt halasszuk inkább későbbre...
- Lala!- ne már, ez megint Ren! -Mondtam Mattnek, hogy dalokat írsz!- mutatott a mellette álló fiúra és elhúzott. Ez most komoly? Azt akarja, hogy az egyik ismeretlen sráccal jöjjek össze? Oké, mindig is tudtam, hogy idióta, ne de ennyire?
Elnézek a mosolygó fiú válla fölött, és látom, hogy Orsa int nekem. A fiú már elkezdene beszélgetni, amikor én felállok és kikerülöm őt. Szinte már futok, annyira gyorsan megakarok szabadulni ebből a kellemetlen helyzetből.
- Na, mi van?- kérdezem meg Orsát, mire ő Skyra mutat. Már totálisan részeg és mindenen röhög. Amúgy, még mindig annak a Synysternek élvezi a társaságát. Ő is röhög.
- Szerintem itt lesz valami- jelenti ki magabiztosan. -Ahogy ott is- mutat ezúttal Lilre és a legalacsonyabb fiúra, akinek nem sikerült megjegyeznem a nevét.
- Ezek tiszta őrültek- jegyzem meg halkan, hogy csak Orsa hallja. -Ren azt akarja, hogy azzal a Mattel vagy kivel jöjjek össze- vágok egy fintort a végén.
- Jaja. Én ajánlottam be. Szívesen!- mosolyog rám.
- Te?!- döbbenek le.
- Ja. Miért? Kettő eleve le van foglalva, Rennek bejönnek a magas pasik, ráadásul ő a bandájuk énekese, és mivel...- taglalja, de én félbeszakítom.
- Van itt egy bökkenő: az én véleményemet nem kérdeztétek- nézek rá komolyan.
- Oké, akkor válasz: Zacky vagy Matt.
- Orsa, ez nem ilyen egyszerű!- teszem a vállára a kezemet. -Nekem még soha életemben nem volt pasim, szóval nekem ez így kínos. Az se biztos, hogy nekem bejön valamelyik. Arra nem gondoltatok, hogy elkap a hányinger, ha ránézek valamelyikre?- teszem fel a kérdést.
- Mi csak segíteni akartunk- emeli föl megadóan a kezét.
- Nem kell segítség, boldogulok magam is- mondom egy kicsit mérgesen. -Amúgy ideje lenne hazamenni, mielőtt még valami komolyabb történik- mutatok Skyra, aki éppen lefejelte az asztalt.
- Jaja- ért velem egyet. -Mond meg mindenkinek, hogy indulunk!- adja ki a parancsot és már megy is, hogy segítsen Skynak fölállni.
- Én?- nézek magam elé tanácstalanul. Most a fiúknak is szóljak, vagy ne? Inkább megkérem Rent, hogy intézze el ezt helyettem.
[Ren szemszöge]
Szinte már nekem fáj Lalát néznem. Egyszerűen nem boldogul itt egyedül. Otthon ő volt úgymond a "csapatvezető", csak úgy csináltunk valamit, ha ő az áldását adta rá. Itt viszont minden megváltozik. Nem lehet még tudni, hogy jó vagy rossz értelemben. Egy biztos: teljesen más lesz.
- Ren! Szólnál mindenkinek, hogy megyünk?- lép mellém Lala.
- Ja- válaszolom hanyagul, majd szememmel kezdem el keresni a többieket. Elsőnek Revet találom meg. Utána Mattet. Majd Johnnyt és Lilt. Aztán Zackyt. A többek már kint várnak minket. Sky és Syn nevet valamin, szerintem sosem fogjuk megtudni, hogy min. Az egész utat végig röhögik, miközben egymásra támaszodnak.
Út közepe fele Orsa megtalálta a mobilját és berakott egy kis zenét. Mi, lányok, üvöltve énekeltük, hogy kihalt utcán lépkedek, szembe jön velem a félelem...
Senki sem nézett ránk furán... Csak a fiúk, de nekik megbocsátható!
Már nem is meglepő, ha azt mondom, hogy Sky szinte sírni kezdett, amikor elválasztottuk Synystertől. Végül sikerült minket rávennie, hogy a fiúk had maradjanak éjszakára és ő meg vele aludt. Hát, ha felébred kicsit nagyon meg fog lepődni!
A többi fiú a földön aludt. Kicsit kiakadtak, hogy Synyster bezzeg ágyon aludhat, de megmondtam nekik, hogy ott az ajtó, ki lehet menni. Ezután csöndbe maradtak. Szerencsémre.
[Sky szemszöge]
Ébred. Baromira fáj a fejem, de nem ez az egyetlen dolog, ami aggaszt. Valaki alszik mellettem. Gyorsan megfordulok. Az egyik fiú az. Úh... Most mondaná Lala, hogy névmemória kettes. Minden kiesett. Még a beszélgetésünket sem tudom rendesen felidézni. Fel kellene ébresztenem, de nincs hozzá szívem.
Óvatosan mászok ki mellőle, majd végig nézek a szobán. Rajta kívül még két fiú alszik itt, de ők a földön. Akkor ő meg miért mellettem aludt? A lányok is mélyen alszanak még. Elindulok a táskám felé és kikeresem a fájdalomcsillapítómat, meg az ásványvizemet. Gyorsan beveszem a gyógyszert, majd átmegyek a másik szobába, hátha ott ébren van valaki. Talán sikerül kiderítenem, hogy mégis mi történt este.
Szerencsémre Ren már fönt volt és épp egy kackiás bajuszt rajzolt a legmagasabb fiúra. Megismétlem: névmemória kettes...
- Jó reggelt!- köszönt halkan, magyarul, amikor észrevett.
- Jobbat!- intettem, majd körül néztem. A szobában mindenkin volt egy tollal pingált bajusz. Na ezért nem szeretek Rennel egy szobában lenni. Ha előtted kel fel, akkor biztos, hogy lesz valami az arcodon.
- Milyen volt az éjszaka- mosolyog perverzen.
- Nem tudom, nem emlékszem semmire sem- ráztam meg a fejem.-Azt sem tudom, hogy az a fiú mit keres az ágyamban.
- Pedig külön te könyörögtél, hogy veled aludhasson- hangsúlyozza a "te" szót.
- Részeg voltam- mosolyodtam el.
- Jó kifogás sose rossz- mosolyodik el ő is. -Most viszont tűnjünk el innen- fut ki a szobából és magával ránt.
Két perccel később a "My little pony" főcímdala indult el baromi hangosan, majd morgást hallottunk, és mindenki aki a szobában volt azért rimánkodott, hogy kapcsolják ki ezt a borzalmat. Másnaposság. Ezek szerint nem csak én lettem totál részeg.
- Ja, akarta kérdezni valamit!- fordultam a gonoszan vigyorgó Renhez, aki élvezi, hogy kínozhatja őket.
- Mondjad- fordul ő is felém.
- Tudod, akivel aludtam... Mi a neve?- azonnal nevetni kezdett, én pedig csak szúrósan néztem rá.
- Komolyan? Még ezt sem tudod?- kérdezte akkor, amikor már lenyugodott egy kicsit. Közben valakinek megjött az esze és kikapcsolta a zenét.
- Tudod milyen rossz a névmemóriám!
- A neve Synyster- adta meg végül a választ.
- Oh, köszönöm!- öleltem meg. -Mi is volt?
- Ugye ez csak vicc?- néz rám rémülten.
- Nyugi, azért nem vagyok ennyire hülye- löktem nevetve oldalba.
2013. június 14., péntek
2013. június 13., csütörtök
Not ready to die! 24.fejezet
Jack minden piát eltüntetett. Mérges vagyok rá. Nem volt hozzá joga. Viszont már bánom, hogy így elzárkóztam előlük. Most bent ülök a szobámban és farkas szemet nézek a fehér ruhás nővel. Most komolyan. Már ennyi is elég ahhoz, hogy előjöjjön?
Nem, ennek az egésznek nem ez az egyetlen egy oka. Egy ideje már feladtam...
Az apám, aki az egész életemben mellettem állt, elhagyott akkor, amikor a legnagyobb szükségem lett volna rá. Azóta élet jelet sem adott. Megpróbáltam ma fölhívni, de nem vette föl. London... Valahogy minden ember oda meg, amikor szükségem lenne rá!
Már egy ideje tudom, hogy akár újra együtt leszünk-e Zackyvel, vagy sem, sosem tudom majd őt kitörölni az életemből. Ugyan, még nem mondtam el még Katienek sem, amint hazajönnek leültetem őt is és Zackyt is. Persze, lehet, hogy akkor már ránézésre is tudni fogják...
Fel kéne hívnom őket, de egy ilyen dolgot nem telefonon keresztül szoktak közölni. Ez az egy dolog az, ami eddig bennem tartotta a lelket. Ez egy csoda. Azt is túlélte, amikor én majdnem meghaltam. Nem vetéltethetem el. Lelkileg összeomlanék és én is vele pusztulnék.
Igazából ez az oka annak, hogy Jack kiöntötte a piáinkat. Azt mondja nem tesz jót a babának. Ezt én is tudom, de nem bízik bennem. Azzal győzköd, hogy amennyire feledékeny vagyok simán lerészegednék még így is. Kedves, de legalább meg akar védeni.
Hogy ő honnan tudja? Egyszerű: megtalálta a terhességi tesztet. Ezért volt egy kisebb vitánk is. Azt mondta, hogy most rögtön fel kell hívnom a gyerek apját, hogy közöljem vele a hírt. Persze, azt nem tudja, hogy Zacky az apa, és ő éppen turnézik a világ másik felén, de nem is érdekli. Ha tudná, akkor is azt mondaná, hogy hívjam fel. Ez most tényleg annyira fontos? Persze, lefekszik néhány csajjal, azt tőlük előbb fogja megtudni, hogy apa lesz. Csak akkor nem én leszek az anya...
Megegyeztünk abban, hogy ha itt lesz az apa, akkor tálalok ki neki. Eredetileg ebben állapodtunk meg, majd leesett neki, hogy valószínűleg akkor én leszek turnén szóval pont elkerülnénk egymást. Lemondtam a turnét.
A fehér ruhás nő még midig itt van, de leszarom. Most nem fogok behódolni neki. Talán majd akkor, ha életet adtam első és talán egyetlen gyerekemnek. Még az sem biztos, hogy csak egy növekszik bennem. Ki tudja, lehet hogy hatos ikreim lesznek, bár akkor száz, hogy én csak egyet tartok meg, a többit rásózom az apára. Persze, csak akkor ha nem jövünk megint össze.
Valaki kopog az ajtón. Jack az.
- Szabad- kiáltok ki.
- Jól vagy?- kérdezi kicsit bánatosan. -Nem akartalak megbántani, csak a...
- Tudom, a gyerek- fújtattam egyet mérgesen. -Most mindenki átfog rajtam nézni, és csak a gyereket fogja látni? Tudod milyen szar érzés?- akadok ki. Mostanában minden apróságon kiakadok.
- Nem, mert még nem voltam terhes- mosolyog rám, mire én elnevetem magam.
- Ne is akarj az lenni! Főleg úgy, hogy az apja nincsen a közeledben!- nevetek. Ekkor megcsörren a telefonom. Apa az...
- Szia kicsim!- szól bele vidáman. Egy kicsit ledöbbenek. Amikor kicsi voltam mindig így köszönt, de azóta megváltozott. Most viszont... Mintha eltűnt volna az a munkamániás, akit eddig az apámnak mondtam, és visszatért volna az a bohókás férfi, akibe egykor anyám beleszeretett.
- Szia apa!- néhány könnycsepp fut le az arcomon, és intek Jacknek, hogy most hagyjon magamra. -Milyen London?- kérdezem meg minden búmat elfeledve.
- Csodálatos, csak kár, hogy nem vagy a közelemben!- hallom a hangján, hogy mosolyog. Azt a mosolyt már ezer éve nem láttam! -Miért hívtál?
- Hát, van valami, ami miatt lehet, hogy ki fogsz akadni- mondtam szégyenkezve. Nem minden nap mondja el az apjának a lány, hogy terhes a volt barátjától, akiről az apja semmit sem tud.
- Mondjad csak nyugodtan, nem fogok kiakadni- még midig mosolyog. Egy nagyot nyelek és gyorsan kinyögöm:
- Terhes vagyok- két perc néma csend, majd apám hangja aggódóvá válik.
- Az... khm... csodálatos. Megtudhatom, hogy ki az apa?
- Nem biztos, hogy ismered...- egyre jobban elpirulok, bár ő ezt nem látja. -Az Avenged Sevenfold ritmus gitárosa Zacky Vengeance- hadarom be.
Ezzel apám kinyomja a mobilt. Nem akarom rögtön visszahívni. Hagyom, hogy megnyugodjon. Majd holnap visszahívom.
[Katie szemszöge]
Még nem értünk vissza a hotelbe, amikor összefutottunk egy régi ismerőssel. Zoey apjával.
Már el is felejtettem, hogy ő itt él. Amikor meglátott, közeledni kezdett, majd megszólított:
- Kaite! Hát te?- a mosolyától a hideg futkosott a hátamon. Nem azért, mert olyan rideg volt, hanem azért, mert szokatlan. Még sosem láttam mosolyogni.
- A barátom játszik egy bandában, szóval most velük turnézom- válaszoltam egy kis fázis késéssel.
- A banda neve Avenged Sevenfold?- kérdezi undorral a hangjában.
- Igen- bólintok rá.
- Zoey is itt van?- kérdezősködik tovább.
- Nincs, neki még be kell fejeznie a lemezét- felelem.
- Persze. Tudnom kellett volna- mosolyodik el csak úgy.
- Mondja Mr.Harison, nincs kedve feljönni egy kávéra?- kérdezem meg kedvesen, mert látszik az arcán, hogy valami nyomasztja.
- Egy kávét szívesen elfogadok!- bólint rá mosolyogva.
Felmentünk a hotelbe, ahol a fiúk egy kicsit furán néztek rám, amikor meglátták Zoey apját. Ő nem nagyon zavartatta magát. Nem érdekelte, hogy mit gondolnak róla a srácok.
- Katie, szerintem valamit elfelejtettél bejelenteni- mosolyog rám Matt.
- Minek, ha tudtok róla?- mosolygok vissza.
- Nem is nekünk, hanem Zoeynak. Nem nagyon értékelné, ha utolsóként tudná meg- kacsint rám Zacky.
- Mert te annyira ismered- morogja Mr.Harison. Még csak most veszem észre, de szerintem mióta beléptünk mérgesen méregeti Zackyt.
- Hát, eléggé- dadogja.
- Hát akkor mond meg: most miért nem vagy mellette?- ez a kérdés mindenkit meglepett. -Te voltál a barátja, igaz? Miért hagytad pont most magára?
- Nem értem- rázza meg a fejét.
- Történt vele valami?- kérdezek rá riadtan.
- Azt hittem kettőtöknek fogja elsőnek elmondani, nekem pedig utoljára- morogja maga elé. -Most pedig kiderül, hogy én tudtam meg elsőnek?
- Mégis mit?- kérdezem egyre idegesebben. Ha nem tér rögtön a tárgyra, esküszöm, hogy megölöm.
- Azt nem én fogom elmondani. Legyen annyi elég, hogy ez örökre megváltoztatja az életetek!- ezzel elment.
- Most azonnal fölhívom!- ugrottam egyből a telefonhoz. Idegesen tárcsáztam a számat, majd véletlenül kiejtettem a kezemből a mobilt. Zacky vette föl a földről, így ő beszélt vele.
[Zoey szemszöge]
Még csak olyan egy órája, hogy apámat fölhívtam. Idegesen feküdtem az ágyamon, csak néha rohantam ki a fürdőbe, mert rám jött a hányinger. Ha valaki be akart nyitni, akkor fejbe dobtam egy párnával. Hihetetlen, hogy néhány nap alatt mennyit változtam emiatt a hülye terhesség miatt!
A fehér ruhás nő csak nem akar magamra hagyni. Egész végig engem néz, de nem szól semmit sem. Nem akar megölni, mint eddig mindig, csak úgy van. Ül a szekrény tetején és a lábával játszik, mintha tényleg ember lenne. Pedig nem az. Ez csak egy hallucináció.
Éppen levetem magam az ágyra, amikor csörögni kezdett a mobilom. Meg sem néztem, hogy ki hív, rögtön felvettem.
- Ki az, mit akar?- zihálom. Nem nagyon szeretnék most senkivel sem beszélgetni, hányingerem van és szédülök.
- Zoey! Jól vagy?- hallom meg Zacky aggódó hangját.
- Őszintén? Nem!- vágom rá. -Szarul vagyok, de majd kiheverem! Semmi ok az aggódásra!- teszem hozzá gyorsan.
- Biztos vagy benne?- hangjából jól kiveszem, hogy kételkedik bennem.
- Add ide! Nem szabad kerülgetni a forró kását!- hallom egyre hangosabban Katie hangját. -Most szépen elmondasz mindent, én pedig kihangosítalak!- adta ki az utasítást.
- Nem történt semmi komoly! Csak szédülök és hányingerem van! Semmi komoly!- hazudom.
- Ő ott van?- céloz a nőre. A fiúk nem tudnak róla.
- Igen, de...
- Nincs de! Mostantól csak az igazat akarom hallani, vagy visszamegyek!- fenyeget meg.
- Ha elmondom, akkor már nem csak te, hanem legalább az egyik fiú haza akar jönni, azt meg nem akarom, hogy emiatt fújják le a turnét!- ellenkezem, de mindhiába.
- Ha megígérjük- hallom Matt hangját (ez tényleg kihangosított!) a vonal másik végéből -hogy itt maradunk, és befejezzük ezt az egészet, akkor elmondod?- próbálkozik, de sikertelenül.
- Azt hiszed nem ismerem ezt a trükköt? Ha elmondom fittyet hányva az ígéretre jönnétek vissza, ami jól esne, de nem szabad!. akadok ki.
- Oké, akkor én sem mondom el, hogy mi történt!- mondja Katie felháborodva. -Pedig neked akartam elsőnek, de inkább odamegyek egy idegen emberhez!- fenyegetőzik.
- Figyeljetek! Ha vissza jöttetek, mindent elmondok, csak...
- Nincs, csak! Ha mi visszamegyünk, akkor te leszel úton!- szól közbe Syn.
- Lemondtam a turnét, szóval nem leszek úton!- vágok vissza.
- Zoey! Nincs értelme titkolózni, úgyis kiderítem!- csattan fel Katie.
- Elmondom, de akkor az elejéről kezdem, oké?- adom be a derekamat. Ha neki áll nyomozni, akkor nem csak azt deríti ki, amit tudni akar, hanem minden mást is. Ettől pedig félek.
- Halljuk!- biztat Rev.
- Igazából egy szóval is lerendezhetném, de imádom húzni mások idegeit, szóval... Tartsd!- kiáltok, majd rohanok a wc-re. Ezúttal szerencsémre nem hányom le magam, de alig bírok visszatámolyogni a telefonhoz.
- Jól vagy?- hallom meg Zacky aggódó hangját. Belém mar a bűntudat, hogy eddig titkoltam ezt az egészet. Egyből el kellett volna mondanom.
- Igen, csak szédülök, semmi komoly!- nyugtatom meg. - Szóval ott tartottam, hogy imádom húzni az idegeiteket, ezért elregélek most egy kisebb történetet, aminek semmit értelme sem lesz, csak annyi, hogy kibeszélem magam. Amúgy ha visszajöttök ne nagyon számítsatok piára, mert Jack kiöntött mindent- közlöm velük?
- Ki az a Jack?- szólalnak meg a fiúk szinte egyszerre.
- Egy ember, de nem ez a lényeg!- torkolja le őket Katie- Folytasd!- parancsol rám.
- Szóval nincs pia, mert Jack szerint ártalmas, főleg nekem ebben a helyzetben. Igazából már akkor tudtam ezt az egészet, amikor még csak készülődtetek az utazásra. Azt hiszem pont a temető látogatás utáni napon. Nem mertem elmondani, nehogy lemondjátok ezt az egészet, hiszen Katiet így is nehéz volt rá venni. Most így visszatekintve fura, hogy nem jöttél rá egyből, hiszen már egy csomót híztam és abban az egy hétben minden reggel a éppen a fürdőből jöttem ki, amikor felkeltél- mondom nyugodtan. Telepatikusan akarom rávenni, hogy mondja ki helyettem, hogy egyszer csak felkiáltson: Zoey, te terhes vagy? De nem, nem esik le neki, miért is pont most esne le? -Katie! Ha jó nyomozó vagy, akkor összerakod a részleteket és...
- Haza megyek!- hallom meg a hangját. -Most azonnal. Nem is tudom, hogyan képzelted azt, hogy csak most avatsz be ebbe. Legalább azt tudod, hogy ki az apa?- értem én! Ő bevallotta helyettem, hogy terhes vagyok, de attól nem kímél meg, hogy szembesítsem Zackyt azzal, hogy az ő gyerekét hordozom magamban.
- Apa?- hördülnek föl a fiúk, de egy hang hiányzik. Zacky marad egyedül némán.
- Mégis ki lenne?- kérdezem idegesen.
- Azonnal indulunk- mondja ezúttal Zacky és hallom, hogy becsapódik egy ajtó.
- Muszáj volt eddig várni?- faggat Katie. -Miért nem...
- Nem mindegy?!- kelek ki magamból. -Maradjatok ott ahol vagytok, nem kell segítség! Jack eleget segít!
- Látod? Ez a baj! Jacktől vársz segítséget, amikor Zackynek kellene melletted lennie, hiszen ő az apa, nem pedig Jack!- ezzel kinyomta a telefont engem kételyek között hagyva.
Mintha csak erre várt volna, a fehér ruhás nő lepattant a szekrényről, és mosolyogva az egyik szekrényre mutatott, majd ennyit mondott:
- Ők nem értenek meg. Az egyetlen egy dolog, ami ezen segíthet, az a halál- kételkedve néztem rá, majd kihúztam a fiókot. Egy pisztoly volt benne...
[Katie szemszöge]
Nem hiszem el, hogy ezt eddig képes volt titkolni! Bár most visszagondolva tényleg rá kellett volna jönnöm! Ennél már csak a felháborítóbb, hogy Jacktől vár segítséget, nem pedig Zackytől, a gyerek apjától. Ez egyszerűen nem vall rá.
Ráadásul ott van az a nő. Bármelyik pillanatban támadhat, és ez nem tetszik nekem. Minél hamarabb vissza kell mennünk hozzá. Most rögtön.
Mindenki pakol. Idegesek, de még Zacky nyomába sem érnek. Már rég bepakolt, most idegesen járkál fel-alá, már mindenki minimum háromszor leültette, de nem bírta tovább két másodpercig. Megpróbáltuk munkára fogni, de mindent csak összekuszált.
Végre mindenki bepakolt, azonnal gépre szálltunk. Matt megbeszélte valakivel a turné lemondását, így minden simán ment. Viszont amikor hazaértünk érdekes dolog fogadott.
A házból kiabálásokat hallottunk, majd egy lövés hangját. Riadtan néztünk egymásra, de senki sem mart bemenni. Féltünk attól, hogy valakinek a holtestével találjuk magunkat szembe. Magamban már elkönyveltem halottnak Zoeyt. Tuti, hogy a lövés őt érte. Jack kirohan a házból. Megkönnyebülés ül ki az arcára, amikor meglát minket. Őt Dora követi, aki sír, az arcán egy kisebb karcolásból folyik a vér. Erőt veszek magamon és oda megyek hozzájuk.
- Itt meg mi történt?- kérdezem aggódva.
- Őszintén? Magam sem tudom- válaszolja Jack. -Zoey magára zárta az ajtót és egyszer csak egy lövést hallottunk, majd közelebb mentünk és a zárt ajtón keresztül kirepült egy golyó, ami felsértette Dora arcát. A következő lövés majdnem engem talált el, ezért muszáj volt kijönnünk- egy újabb lövés.
- Én bemegyek!- áll mellém Zacky, majd a bejárati ajtó felé veszi az irányt.
- Várj! Veled megyek!- futok utána.
A ház kihalt. Nem hallunk több lövést. Fogalmunk sincs, hogy mi történt. Félve megyünk föl az emeletre. Rettegek. A szoba ajtó tárva nyitva. Összenézünk, majd Zacky néz be elsőnek. Arcán egy halvány mosoly látszódik. Ebből bátorságot merítve én is benézek. Zoey ül az ágyon egy hatalmas nagy mosollyal. Kezében a fegyver, amivel szétlőtte az ajtót. Sértetlen, és most az a legfontosabb.
- Vége!- mondja öröm teljesen. -Megöltem őt!- öröm könnyek folynak le az arcán, majd a nyakába borulok szintén sírva. Megmenekült.
-5 év múlva-
Nem is lehetne szebb az élet! Végre minden rendeződött. Jessica ügyét sikeresen lezártuk, minden vád alól fölmentették. Nincs miért aggódnia. Igaz, az igazi gyilkos már messze jár, nagy valószínűséggel már sosem bukkanunk a nyomára.
Ha már Jessicánál tartunk... Éppen mellettem ül és (mint mindig) a nagy Synyster Gats szájában matat. A nyelvével. Miután visszajöttünk egyből összejöttek. Ami vicces benne, hogy nem Syn kezdeményezett, hanem Jessica. Egy ideig szívattuk is emiatt, de ma már csak egy kedves emlék.
Hogy velem mi van? Köszönöm, jól megvagyok. Hasamban egy újabb élet növekszik. Az eljegyzésre rá egy évre tartottuk meg az esküvőnket Jimmyvel. Azóta már szültem neki egy fiút, és most úgy néz ki, hogy ikreket várok. Nagyon boldogok vagyunk. Igaz, a szüleim nem nagyon akarták ezt az egészet, de amikor megpillantották az első unokájukat, szinte levakarhatatlanok. Minden egyes hétvégén nálunk eszi a fene őket, sokkal kedvesebbek lettek. Már nem panaszkodhatok miattuk. Max azért, mert apám a gyerek előtt cigizik, de ez nem sokszor fordul elő.
Szóval én meg vagyok. Matt és Johnny is összeszedett két nagyon aranyos csajt ők is itt vannak... valahol. Valahogy nem érdekel, hogy hogy hol vannak. Minden szem a széké között elhaladó menyasszonyra szegeződik. Nem ő megy elsőnek. Jasmine és Dorothy mennek elől mint koszorús lányok. Ők azok a csoda gyerekek, akik miatt az anyjuk letudta győzni az őrületet. Ha ők nincsenek, akkor talán ez a nap sosem jön el. Igaz, öt évet kellett rá várni, de megérte.
Szerintem már kilehet találni, hogy ki a menyasszony. Zoey az. Egyszerűen gyönyörű. Nem akart házasságot kötni, de az ikrek annyira heccelték a szüleiket, hogy végül a gyerekeik miatt belevágtak ebbe az egészbe. Szinte csak annyi most a dolguk, hogy megjelennek és végig csinálják a szertartást, az egészet a két lány rendezte le. Kísértetiesen hasonlítanak az anyjukra. Kedvenc hobbijuk az apjuk égetése. Komolyan, ez a hétvégi programjuk! Szegény Zacky, néha már sajnálom!
Most viszont ez az egész nem számít. Eljött a nap, amikor végre teljesen megpecsételik a kapcsolatukat. Amikor visszatértünk leültek megbeszélni ezt az egészet. Arra jutottak, hogy nem tudnak egymás nélkül élni, szóval öröm-öröm boldogság! Viszont abban teljesen megegyeztek, hogy a házasság kizárt. Most mégis itt vannak. Történnek még csodák.
Nem, ennek az egésznek nem ez az egyetlen egy oka. Egy ideje már feladtam...
Az apám, aki az egész életemben mellettem állt, elhagyott akkor, amikor a legnagyobb szükségem lett volna rá. Azóta élet jelet sem adott. Megpróbáltam ma fölhívni, de nem vette föl. London... Valahogy minden ember oda meg, amikor szükségem lenne rá!
Már egy ideje tudom, hogy akár újra együtt leszünk-e Zackyvel, vagy sem, sosem tudom majd őt kitörölni az életemből. Ugyan, még nem mondtam el még Katienek sem, amint hazajönnek leültetem őt is és Zackyt is. Persze, lehet, hogy akkor már ránézésre is tudni fogják...
Fel kéne hívnom őket, de egy ilyen dolgot nem telefonon keresztül szoktak közölni. Ez az egy dolog az, ami eddig bennem tartotta a lelket. Ez egy csoda. Azt is túlélte, amikor én majdnem meghaltam. Nem vetéltethetem el. Lelkileg összeomlanék és én is vele pusztulnék.
Igazából ez az oka annak, hogy Jack kiöntötte a piáinkat. Azt mondja nem tesz jót a babának. Ezt én is tudom, de nem bízik bennem. Azzal győzköd, hogy amennyire feledékeny vagyok simán lerészegednék még így is. Kedves, de legalább meg akar védeni.
Hogy ő honnan tudja? Egyszerű: megtalálta a terhességi tesztet. Ezért volt egy kisebb vitánk is. Azt mondta, hogy most rögtön fel kell hívnom a gyerek apját, hogy közöljem vele a hírt. Persze, azt nem tudja, hogy Zacky az apa, és ő éppen turnézik a világ másik felén, de nem is érdekli. Ha tudná, akkor is azt mondaná, hogy hívjam fel. Ez most tényleg annyira fontos? Persze, lefekszik néhány csajjal, azt tőlük előbb fogja megtudni, hogy apa lesz. Csak akkor nem én leszek az anya...
Megegyeztünk abban, hogy ha itt lesz az apa, akkor tálalok ki neki. Eredetileg ebben állapodtunk meg, majd leesett neki, hogy valószínűleg akkor én leszek turnén szóval pont elkerülnénk egymást. Lemondtam a turnét.
A fehér ruhás nő még midig itt van, de leszarom. Most nem fogok behódolni neki. Talán majd akkor, ha életet adtam első és talán egyetlen gyerekemnek. Még az sem biztos, hogy csak egy növekszik bennem. Ki tudja, lehet hogy hatos ikreim lesznek, bár akkor száz, hogy én csak egyet tartok meg, a többit rásózom az apára. Persze, csak akkor ha nem jövünk megint össze.
Valaki kopog az ajtón. Jack az.
- Szabad- kiáltok ki.
- Jól vagy?- kérdezi kicsit bánatosan. -Nem akartalak megbántani, csak a...
- Tudom, a gyerek- fújtattam egyet mérgesen. -Most mindenki átfog rajtam nézni, és csak a gyereket fogja látni? Tudod milyen szar érzés?- akadok ki. Mostanában minden apróságon kiakadok.
- Nem, mert még nem voltam terhes- mosolyog rám, mire én elnevetem magam.
- Ne is akarj az lenni! Főleg úgy, hogy az apja nincsen a közeledben!- nevetek. Ekkor megcsörren a telefonom. Apa az...
- Szia kicsim!- szól bele vidáman. Egy kicsit ledöbbenek. Amikor kicsi voltam mindig így köszönt, de azóta megváltozott. Most viszont... Mintha eltűnt volna az a munkamániás, akit eddig az apámnak mondtam, és visszatért volna az a bohókás férfi, akibe egykor anyám beleszeretett.
- Szia apa!- néhány könnycsepp fut le az arcomon, és intek Jacknek, hogy most hagyjon magamra. -Milyen London?- kérdezem meg minden búmat elfeledve.
- Csodálatos, csak kár, hogy nem vagy a közelemben!- hallom a hangján, hogy mosolyog. Azt a mosolyt már ezer éve nem láttam! -Miért hívtál?
- Hát, van valami, ami miatt lehet, hogy ki fogsz akadni- mondtam szégyenkezve. Nem minden nap mondja el az apjának a lány, hogy terhes a volt barátjától, akiről az apja semmit sem tud.
- Mondjad csak nyugodtan, nem fogok kiakadni- még midig mosolyog. Egy nagyot nyelek és gyorsan kinyögöm:
- Terhes vagyok- két perc néma csend, majd apám hangja aggódóvá válik.
- Az... khm... csodálatos. Megtudhatom, hogy ki az apa?
- Nem biztos, hogy ismered...- egyre jobban elpirulok, bár ő ezt nem látja. -Az Avenged Sevenfold ritmus gitárosa Zacky Vengeance- hadarom be.
Ezzel apám kinyomja a mobilt. Nem akarom rögtön visszahívni. Hagyom, hogy megnyugodjon. Majd holnap visszahívom.
[Katie szemszöge]
Még nem értünk vissza a hotelbe, amikor összefutottunk egy régi ismerőssel. Zoey apjával.
Már el is felejtettem, hogy ő itt él. Amikor meglátott, közeledni kezdett, majd megszólított:
- Kaite! Hát te?- a mosolyától a hideg futkosott a hátamon. Nem azért, mert olyan rideg volt, hanem azért, mert szokatlan. Még sosem láttam mosolyogni.
- A barátom játszik egy bandában, szóval most velük turnézom- válaszoltam egy kis fázis késéssel.
- A banda neve Avenged Sevenfold?- kérdezi undorral a hangjában.
- Igen- bólintok rá.
- Zoey is itt van?- kérdezősködik tovább.
- Nincs, neki még be kell fejeznie a lemezét- felelem.
- Persze. Tudnom kellett volna- mosolyodik el csak úgy.
- Mondja Mr.Harison, nincs kedve feljönni egy kávéra?- kérdezem meg kedvesen, mert látszik az arcán, hogy valami nyomasztja.
- Egy kávét szívesen elfogadok!- bólint rá mosolyogva.
Felmentünk a hotelbe, ahol a fiúk egy kicsit furán néztek rám, amikor meglátták Zoey apját. Ő nem nagyon zavartatta magát. Nem érdekelte, hogy mit gondolnak róla a srácok.
- Katie, szerintem valamit elfelejtettél bejelenteni- mosolyog rám Matt.
- Minek, ha tudtok róla?- mosolygok vissza.
- Nem is nekünk, hanem Zoeynak. Nem nagyon értékelné, ha utolsóként tudná meg- kacsint rám Zacky.
- Mert te annyira ismered- morogja Mr.Harison. Még csak most veszem észre, de szerintem mióta beléptünk mérgesen méregeti Zackyt.
- Hát, eléggé- dadogja.
- Hát akkor mond meg: most miért nem vagy mellette?- ez a kérdés mindenkit meglepett. -Te voltál a barátja, igaz? Miért hagytad pont most magára?
- Nem értem- rázza meg a fejét.
- Történt vele valami?- kérdezek rá riadtan.
- Azt hittem kettőtöknek fogja elsőnek elmondani, nekem pedig utoljára- morogja maga elé. -Most pedig kiderül, hogy én tudtam meg elsőnek?
- Mégis mit?- kérdezem egyre idegesebben. Ha nem tér rögtön a tárgyra, esküszöm, hogy megölöm.
- Azt nem én fogom elmondani. Legyen annyi elég, hogy ez örökre megváltoztatja az életetek!- ezzel elment.
- Most azonnal fölhívom!- ugrottam egyből a telefonhoz. Idegesen tárcsáztam a számat, majd véletlenül kiejtettem a kezemből a mobilt. Zacky vette föl a földről, így ő beszélt vele.
[Zoey szemszöge]
Még csak olyan egy órája, hogy apámat fölhívtam. Idegesen feküdtem az ágyamon, csak néha rohantam ki a fürdőbe, mert rám jött a hányinger. Ha valaki be akart nyitni, akkor fejbe dobtam egy párnával. Hihetetlen, hogy néhány nap alatt mennyit változtam emiatt a hülye terhesség miatt!
A fehér ruhás nő csak nem akar magamra hagyni. Egész végig engem néz, de nem szól semmit sem. Nem akar megölni, mint eddig mindig, csak úgy van. Ül a szekrény tetején és a lábával játszik, mintha tényleg ember lenne. Pedig nem az. Ez csak egy hallucináció.
Éppen levetem magam az ágyra, amikor csörögni kezdett a mobilom. Meg sem néztem, hogy ki hív, rögtön felvettem.
- Ki az, mit akar?- zihálom. Nem nagyon szeretnék most senkivel sem beszélgetni, hányingerem van és szédülök.
- Zoey! Jól vagy?- hallom meg Zacky aggódó hangját.
- Őszintén? Nem!- vágom rá. -Szarul vagyok, de majd kiheverem! Semmi ok az aggódásra!- teszem hozzá gyorsan.
- Biztos vagy benne?- hangjából jól kiveszem, hogy kételkedik bennem.
- Add ide! Nem szabad kerülgetni a forró kását!- hallom egyre hangosabban Katie hangját. -Most szépen elmondasz mindent, én pedig kihangosítalak!- adta ki az utasítást.
- Nem történt semmi komoly! Csak szédülök és hányingerem van! Semmi komoly!- hazudom.
- Ő ott van?- céloz a nőre. A fiúk nem tudnak róla.
- Igen, de...
- Nincs de! Mostantól csak az igazat akarom hallani, vagy visszamegyek!- fenyeget meg.
- Ha elmondom, akkor már nem csak te, hanem legalább az egyik fiú haza akar jönni, azt meg nem akarom, hogy emiatt fújják le a turnét!- ellenkezem, de mindhiába.
- Ha megígérjük- hallom Matt hangját (ez tényleg kihangosított!) a vonal másik végéből -hogy itt maradunk, és befejezzük ezt az egészet, akkor elmondod?- próbálkozik, de sikertelenül.
- Azt hiszed nem ismerem ezt a trükköt? Ha elmondom fittyet hányva az ígéretre jönnétek vissza, ami jól esne, de nem szabad!. akadok ki.
- Oké, akkor én sem mondom el, hogy mi történt!- mondja Katie felháborodva. -Pedig neked akartam elsőnek, de inkább odamegyek egy idegen emberhez!- fenyegetőzik.
- Figyeljetek! Ha vissza jöttetek, mindent elmondok, csak...
- Nincs, csak! Ha mi visszamegyünk, akkor te leszel úton!- szól közbe Syn.
- Lemondtam a turnét, szóval nem leszek úton!- vágok vissza.
- Zoey! Nincs értelme titkolózni, úgyis kiderítem!- csattan fel Katie.
- Elmondom, de akkor az elejéről kezdem, oké?- adom be a derekamat. Ha neki áll nyomozni, akkor nem csak azt deríti ki, amit tudni akar, hanem minden mást is. Ettől pedig félek.
- Halljuk!- biztat Rev.
- Igazából egy szóval is lerendezhetném, de imádom húzni mások idegeit, szóval... Tartsd!- kiáltok, majd rohanok a wc-re. Ezúttal szerencsémre nem hányom le magam, de alig bírok visszatámolyogni a telefonhoz.
- Jól vagy?- hallom meg Zacky aggódó hangját. Belém mar a bűntudat, hogy eddig titkoltam ezt az egészet. Egyből el kellett volna mondanom.
- Igen, csak szédülök, semmi komoly!- nyugtatom meg. - Szóval ott tartottam, hogy imádom húzni az idegeiteket, ezért elregélek most egy kisebb történetet, aminek semmit értelme sem lesz, csak annyi, hogy kibeszélem magam. Amúgy ha visszajöttök ne nagyon számítsatok piára, mert Jack kiöntött mindent- közlöm velük?
- Ki az a Jack?- szólalnak meg a fiúk szinte egyszerre.
- Egy ember, de nem ez a lényeg!- torkolja le őket Katie- Folytasd!- parancsol rám.
- Szóval nincs pia, mert Jack szerint ártalmas, főleg nekem ebben a helyzetben. Igazából már akkor tudtam ezt az egészet, amikor még csak készülődtetek az utazásra. Azt hiszem pont a temető látogatás utáni napon. Nem mertem elmondani, nehogy lemondjátok ezt az egészet, hiszen Katiet így is nehéz volt rá venni. Most így visszatekintve fura, hogy nem jöttél rá egyből, hiszen már egy csomót híztam és abban az egy hétben minden reggel a éppen a fürdőből jöttem ki, amikor felkeltél- mondom nyugodtan. Telepatikusan akarom rávenni, hogy mondja ki helyettem, hogy egyszer csak felkiáltson: Zoey, te terhes vagy? De nem, nem esik le neki, miért is pont most esne le? -Katie! Ha jó nyomozó vagy, akkor összerakod a részleteket és...
- Haza megyek!- hallom meg a hangját. -Most azonnal. Nem is tudom, hogyan képzelted azt, hogy csak most avatsz be ebbe. Legalább azt tudod, hogy ki az apa?- értem én! Ő bevallotta helyettem, hogy terhes vagyok, de attól nem kímél meg, hogy szembesítsem Zackyt azzal, hogy az ő gyerekét hordozom magamban.
- Apa?- hördülnek föl a fiúk, de egy hang hiányzik. Zacky marad egyedül némán.
- Mégis ki lenne?- kérdezem idegesen.
- Azonnal indulunk- mondja ezúttal Zacky és hallom, hogy becsapódik egy ajtó.
- Muszáj volt eddig várni?- faggat Katie. -Miért nem...
- Nem mindegy?!- kelek ki magamból. -Maradjatok ott ahol vagytok, nem kell segítség! Jack eleget segít!
- Látod? Ez a baj! Jacktől vársz segítséget, amikor Zackynek kellene melletted lennie, hiszen ő az apa, nem pedig Jack!- ezzel kinyomta a telefont engem kételyek között hagyva.
Mintha csak erre várt volna, a fehér ruhás nő lepattant a szekrényről, és mosolyogva az egyik szekrényre mutatott, majd ennyit mondott:
- Ők nem értenek meg. Az egyetlen egy dolog, ami ezen segíthet, az a halál- kételkedve néztem rá, majd kihúztam a fiókot. Egy pisztoly volt benne...
[Katie szemszöge]
Nem hiszem el, hogy ezt eddig képes volt titkolni! Bár most visszagondolva tényleg rá kellett volna jönnöm! Ennél már csak a felháborítóbb, hogy Jacktől vár segítséget, nem pedig Zackytől, a gyerek apjától. Ez egyszerűen nem vall rá.
Ráadásul ott van az a nő. Bármelyik pillanatban támadhat, és ez nem tetszik nekem. Minél hamarabb vissza kell mennünk hozzá. Most rögtön.
Mindenki pakol. Idegesek, de még Zacky nyomába sem érnek. Már rég bepakolt, most idegesen járkál fel-alá, már mindenki minimum háromszor leültette, de nem bírta tovább két másodpercig. Megpróbáltuk munkára fogni, de mindent csak összekuszált.
Végre mindenki bepakolt, azonnal gépre szálltunk. Matt megbeszélte valakivel a turné lemondását, így minden simán ment. Viszont amikor hazaértünk érdekes dolog fogadott.
A házból kiabálásokat hallottunk, majd egy lövés hangját. Riadtan néztünk egymásra, de senki sem mart bemenni. Féltünk attól, hogy valakinek a holtestével találjuk magunkat szembe. Magamban már elkönyveltem halottnak Zoeyt. Tuti, hogy a lövés őt érte. Jack kirohan a házból. Megkönnyebülés ül ki az arcára, amikor meglát minket. Őt Dora követi, aki sír, az arcán egy kisebb karcolásból folyik a vér. Erőt veszek magamon és oda megyek hozzájuk.
- Itt meg mi történt?- kérdezem aggódva.
- Őszintén? Magam sem tudom- válaszolja Jack. -Zoey magára zárta az ajtót és egyszer csak egy lövést hallottunk, majd közelebb mentünk és a zárt ajtón keresztül kirepült egy golyó, ami felsértette Dora arcát. A következő lövés majdnem engem talált el, ezért muszáj volt kijönnünk- egy újabb lövés.
- Én bemegyek!- áll mellém Zacky, majd a bejárati ajtó felé veszi az irányt.
- Várj! Veled megyek!- futok utána.
A ház kihalt. Nem hallunk több lövést. Fogalmunk sincs, hogy mi történt. Félve megyünk föl az emeletre. Rettegek. A szoba ajtó tárva nyitva. Összenézünk, majd Zacky néz be elsőnek. Arcán egy halvány mosoly látszódik. Ebből bátorságot merítve én is benézek. Zoey ül az ágyon egy hatalmas nagy mosollyal. Kezében a fegyver, amivel szétlőtte az ajtót. Sértetlen, és most az a legfontosabb.
- Vége!- mondja öröm teljesen. -Megöltem őt!- öröm könnyek folynak le az arcán, majd a nyakába borulok szintén sírva. Megmenekült.
-5 év múlva-
Nem is lehetne szebb az élet! Végre minden rendeződött. Jessica ügyét sikeresen lezártuk, minden vád alól fölmentették. Nincs miért aggódnia. Igaz, az igazi gyilkos már messze jár, nagy valószínűséggel már sosem bukkanunk a nyomára.
Ha már Jessicánál tartunk... Éppen mellettem ül és (mint mindig) a nagy Synyster Gats szájában matat. A nyelvével. Miután visszajöttünk egyből összejöttek. Ami vicces benne, hogy nem Syn kezdeményezett, hanem Jessica. Egy ideig szívattuk is emiatt, de ma már csak egy kedves emlék.
Hogy velem mi van? Köszönöm, jól megvagyok. Hasamban egy újabb élet növekszik. Az eljegyzésre rá egy évre tartottuk meg az esküvőnket Jimmyvel. Azóta már szültem neki egy fiút, és most úgy néz ki, hogy ikreket várok. Nagyon boldogok vagyunk. Igaz, a szüleim nem nagyon akarták ezt az egészet, de amikor megpillantották az első unokájukat, szinte levakarhatatlanok. Minden egyes hétvégén nálunk eszi a fene őket, sokkal kedvesebbek lettek. Már nem panaszkodhatok miattuk. Max azért, mert apám a gyerek előtt cigizik, de ez nem sokszor fordul elő.
Szóval én meg vagyok. Matt és Johnny is összeszedett két nagyon aranyos csajt ők is itt vannak... valahol. Valahogy nem érdekel, hogy hogy hol vannak. Minden szem a széké között elhaladó menyasszonyra szegeződik. Nem ő megy elsőnek. Jasmine és Dorothy mennek elől mint koszorús lányok. Ők azok a csoda gyerekek, akik miatt az anyjuk letudta győzni az őrületet. Ha ők nincsenek, akkor talán ez a nap sosem jön el. Igaz, öt évet kellett rá várni, de megérte.
Szerintem már kilehet találni, hogy ki a menyasszony. Zoey az. Egyszerűen gyönyörű. Nem akart házasságot kötni, de az ikrek annyira heccelték a szüleiket, hogy végül a gyerekeik miatt belevágtak ebbe az egészbe. Szinte csak annyi most a dolguk, hogy megjelennek és végig csinálják a szertartást, az egészet a két lány rendezte le. Kísértetiesen hasonlítanak az anyjukra. Kedvenc hobbijuk az apjuk égetése. Komolyan, ez a hétvégi programjuk! Szegény Zacky, néha már sajnálom!
Most viszont ez az egész nem számít. Eljött a nap, amikor végre teljesen megpecsételik a kapcsolatukat. Amikor visszatértünk leültek megbeszélni ezt az egészet. Arra jutottak, hogy nem tudnak egymás nélkül élni, szóval öröm-öröm boldogság! Viszont abban teljesen megegyeztek, hogy a házasság kizárt. Most mégis itt vannak. Történnek még csodák.
2013. június 11., kedd
Streets 1.fejezet
Kiskoromban Amerikában éltem. De nem emlékszem rá. Két éves voltam, amikor anyám elvitt magával Magyarországra. Nem tudom, hogy az életem milyen lehetett volna, ha ott maradok, de mindig is érdekelt. Valahogy úgy gondoltam, hogy jobb. Aztán egy nap felnőttem és elutazhattam, oda, ahova eddig vágyta. Amerikába...
Persze, nem mentem egyedül. Barátaim, akik mindig is mellettem voltak, nem engedték, hogy kihagyjam őket ebből a "kalandból". Még csak nem is sejtettük, hogy mi várhat ránk. Felhőtlen életre gondoltunk, de ez nem jött be. Ugyanis mindig vannak problémák. De helyette egy csomó szép emléket gyűjtöttünk össze. De most kezdjük az elejéről...
A nevem Skylar Moore, de a Skyt jobban szeretem. Mindenki így hív. Barátnőim a mindig vidám Lil, a komoly Lala, az őrült Orsa, és az egoista Ren. Ők midig mellettem voltak, így hát természetes, hogy velük együtt ültem fel arra a gépre, ami végre Amerikába repített. Azon belül Huntington Beach-re.
A gépen Lala, Orsa és Lil aludt, mi meg Rennel kipingáltuk az arcukat. Vagyis csak Orsáét és Lilét. Lalától félünk, és szerintem meg is van rá az okunk. Ha valamivel felhúzzuk, akkor ezerszer jobban beéget minket. Őt inkább béké hagyjuk.
Egy hotelben szálltunk meg, egy két, és egy három ágyas szobában. Én voltam együtt Lillel és Lalával, Orsa Rennel került egy szobába. Úgy gondoltuk, jó nyelvgyakorlás lenne, ha elmennénk egyet inni. Nem valami logikus, de mindenki egyet értett vele. Egy bökkenő volt a tervvel: eltévedtünk. A közelben pedig csak egy fiú csapatot láttunk. Akik a kacsákat kergették...
- Ezek most alapból ilyenek, vagy csak alaposan berúgtak?- bök a fejével feléjük Orsa.
- Mintha te másmilyen lennél részegen!- nevet Lil és rácsap egy nagyot Orsa hátára.
- Ez csak úgy derül ki, ha megkérdezzük!- indul el feléjük Ren.
- Ez totál flúgos...- suttogja Lala, amikor Ren beszélni kezd az egyik fiúval. Rövid fekete haja van, kék szeme, és ő legmagasabb, mellesleg úgy ránézésre ő a legőrültebb. Pont a legjobbat választotta ki.
Kis idő múlva már az összes fiú Rent veszi körül. Lalára egyre jobban kiül az aggodalom, mi többiek nem nagyon törődünk vele. Tudjuk, hogy megtudja védeni magát, akár még a jetitől is.
Még két percet várunk, majd Lala intésére mi is oda akarunk menni. Csak hogy Ren már végzett a beszélgetéssel és mosolyogva felénk fordul.
- Megtudtam hol vannak a jó kocsmák, és szereztem ivótársakat is!- mondja egy hatalmas nagy mosollyal.
- Te megőrültél? Meghívtál öt idegen férfit? Komolyan elment az eszed?- vágta a fejéhez Lala magyarul.
- Nyugi Lala, élvezd az életet!- pöckölte orron Orsa, majd angolul folytatta: -Engem Orsolya Patakinak hívnak, de mindenki csak Orsának hív. Nektek mi a nevetek?
- Ők itt Zacky V., Matt Shadows, Synyster Gates, Johnny Christ, én pedig Rev vagyok- mondja mosolyogva a legmagasabb, Rev.
- Ők a barátaim- folytatta Ren -Laura Gyöngyvér Hajdú, Lala, Lilla Kovács, Lil és Skylar Moore, Sky- mutatott be minket.
- Akkor, mehetünk inni?- szólt közbe Lil, mire nevetni kezdünk és elindultunk a kocsma felé.
A fiúk vezettek minket, legelöl ment Rev és Ren, majd a többi fiú, a lányok. A sort én zártam, bőven utánuk mentem. Pont annyira maradtam le, hogy ne tévesszem szem elöl őket. Néha jó így kívülről nézni a világot, amikor nincsen közöd semmihez és senkihez. Egy darabig csakis a gondolataimba merültem, nem láttam a külvilágot. Vajon milyen lenne az életem, ha akkor nem költözünk el? Erre a kérdésre sosem fogom megkapni a választ, de azért néha jó rajta elrágódni.
Gondolataimból egy számomra eddig ismeretlen hang riasztott fel.
- Te ugye itt születtél?- az egyik fiú volt mellettem, de a nevére már nem emlékszem.
- Ő... Mi is a neved?- kérdezek rá, és elneveti magát.
- Majd ha te válaszolsz a kérdésemre, akkor én is válaszolok a tiédre- mosolyog rám.
- Itt születtem, de arra az időre nem emlékszem- mondtam, miközben a szememmel az utcát pásztáztam. Ugyanolyan, mint otthon, de mégis más. A magyarországi, valahogy biztonság érzetet kelt bennem, de ez... Mintha nagy betűkkel lenne rá kiírva, hogy veszély.
- Mi történt?- kérdezősködik tovább.
- Előbb válaszolsz nekem- emlékeztetem.
- Synyster Gates- neveti el magát saját feledékenységén.
- Ez művész név?
- A kérdésem- köszörüli meg a torkát.
- Lássuk csak... Mi is volt a kérdés? Ja, meg van! Az történt, hogy nagyon kicsi koromban a szüleim elváltak, anyám pedig magával vitt Magyarországra. Most te jössz!- néztem rá szúrósan, mert látszott rajta, hogy megint kérdezni akar.
- Igen, az.
Több kérdést nem tett fel, mert megérkeztünk a kocsmába. Mint mindig a sárga földi ittuk le magunkat, nem emlékszem semmire sem, csak arra, hogy reggel az egyik fiú mellett ébredtem...
Persze, nem mentem egyedül. Barátaim, akik mindig is mellettem voltak, nem engedték, hogy kihagyjam őket ebből a "kalandból". Még csak nem is sejtettük, hogy mi várhat ránk. Felhőtlen életre gondoltunk, de ez nem jött be. Ugyanis mindig vannak problémák. De helyette egy csomó szép emléket gyűjtöttünk össze. De most kezdjük az elejéről...
A nevem Skylar Moore, de a Skyt jobban szeretem. Mindenki így hív. Barátnőim a mindig vidám Lil, a komoly Lala, az őrült Orsa, és az egoista Ren. Ők midig mellettem voltak, így hát természetes, hogy velük együtt ültem fel arra a gépre, ami végre Amerikába repített. Azon belül Huntington Beach-re.
A gépen Lala, Orsa és Lil aludt, mi meg Rennel kipingáltuk az arcukat. Vagyis csak Orsáét és Lilét. Lalától félünk, és szerintem meg is van rá az okunk. Ha valamivel felhúzzuk, akkor ezerszer jobban beéget minket. Őt inkább béké hagyjuk.
Egy hotelben szálltunk meg, egy két, és egy három ágyas szobában. Én voltam együtt Lillel és Lalával, Orsa Rennel került egy szobába. Úgy gondoltuk, jó nyelvgyakorlás lenne, ha elmennénk egyet inni. Nem valami logikus, de mindenki egyet értett vele. Egy bökkenő volt a tervvel: eltévedtünk. A közelben pedig csak egy fiú csapatot láttunk. Akik a kacsákat kergették...
- Ezek most alapból ilyenek, vagy csak alaposan berúgtak?- bök a fejével feléjük Orsa.
- Mintha te másmilyen lennél részegen!- nevet Lil és rácsap egy nagyot Orsa hátára.
- Ez csak úgy derül ki, ha megkérdezzük!- indul el feléjük Ren.
- Ez totál flúgos...- suttogja Lala, amikor Ren beszélni kezd az egyik fiúval. Rövid fekete haja van, kék szeme, és ő legmagasabb, mellesleg úgy ránézésre ő a legőrültebb. Pont a legjobbat választotta ki.
Kis idő múlva már az összes fiú Rent veszi körül. Lalára egyre jobban kiül az aggodalom, mi többiek nem nagyon törődünk vele. Tudjuk, hogy megtudja védeni magát, akár még a jetitől is.
Még két percet várunk, majd Lala intésére mi is oda akarunk menni. Csak hogy Ren már végzett a beszélgetéssel és mosolyogva felénk fordul.
- Megtudtam hol vannak a jó kocsmák, és szereztem ivótársakat is!- mondja egy hatalmas nagy mosollyal.
- Te megőrültél? Meghívtál öt idegen férfit? Komolyan elment az eszed?- vágta a fejéhez Lala magyarul.
- Nyugi Lala, élvezd az életet!- pöckölte orron Orsa, majd angolul folytatta: -Engem Orsolya Patakinak hívnak, de mindenki csak Orsának hív. Nektek mi a nevetek?
- Ők itt Zacky V., Matt Shadows, Synyster Gates, Johnny Christ, én pedig Rev vagyok- mondja mosolyogva a legmagasabb, Rev.
- Ők a barátaim- folytatta Ren -Laura Gyöngyvér Hajdú, Lala, Lilla Kovács, Lil és Skylar Moore, Sky- mutatott be minket.
- Akkor, mehetünk inni?- szólt közbe Lil, mire nevetni kezdünk és elindultunk a kocsma felé.
A fiúk vezettek minket, legelöl ment Rev és Ren, majd a többi fiú, a lányok. A sort én zártam, bőven utánuk mentem. Pont annyira maradtam le, hogy ne tévesszem szem elöl őket. Néha jó így kívülről nézni a világot, amikor nincsen közöd semmihez és senkihez. Egy darabig csakis a gondolataimba merültem, nem láttam a külvilágot. Vajon milyen lenne az életem, ha akkor nem költözünk el? Erre a kérdésre sosem fogom megkapni a választ, de azért néha jó rajta elrágódni.
Gondolataimból egy számomra eddig ismeretlen hang riasztott fel.
- Te ugye itt születtél?- az egyik fiú volt mellettem, de a nevére már nem emlékszem.
- Ő... Mi is a neved?- kérdezek rá, és elneveti magát.
- Majd ha te válaszolsz a kérdésemre, akkor én is válaszolok a tiédre- mosolyog rám.
- Itt születtem, de arra az időre nem emlékszem- mondtam, miközben a szememmel az utcát pásztáztam. Ugyanolyan, mint otthon, de mégis más. A magyarországi, valahogy biztonság érzetet kelt bennem, de ez... Mintha nagy betűkkel lenne rá kiírva, hogy veszély.
- Mi történt?- kérdezősködik tovább.
- Előbb válaszolsz nekem- emlékeztetem.
- Synyster Gates- neveti el magát saját feledékenységén.
- Ez művész név?
- A kérdésem- köszörüli meg a torkát.
- Lássuk csak... Mi is volt a kérdés? Ja, meg van! Az történt, hogy nagyon kicsi koromban a szüleim elváltak, anyám pedig magával vitt Magyarországra. Most te jössz!- néztem rá szúrósan, mert látszott rajta, hogy megint kérdezni akar.
- Igen, az.
Több kérdést nem tett fel, mert megérkeztünk a kocsmába. Mint mindig a sárga földi ittuk le magunkat, nem emlékszem semmire sem, csak arra, hogy reggel az egyik fiú mellett ébredtem...
Egy kis információ...
Mint már kiírtam mindenhova, a Not ready to die!-nak már csak a záró része van hátra!
Ezen kívül, itt az új sztorim, amit megtaláltok a Streets - bevezetés + szereplők oldalon.
Tovább: a szavazás eredmény eddig (!) egyöntetűen: Zoey és Zacky újra összejön (happyend) Megkérdezem: Biztosak vagytok benne? :) Még nem késő változtatni az eredményen, az utolsó rész jó hosszú lesz, ezért beletelik majd egy-két napba, míg hozni tudom. (közben pedig szurkoljatok, hogy ne szúrjam ki a szememet egy rózsa tüskéjével, ugyan is a barátaim szerint nekem van rá a legnagyobb esélyem az osztályból, hogy díszítés közben ez megtörténjen velem. Ugye milyen kedvesek?)
Azt hiszem ennyit akartam.... A Street első része lehet, hogy még ma meglesz, ez attól függ, hogy tesóm elkezd-e hisztizni a gépért, vagy sem.
További jó napot! (estét)
Szebb jövőt!
Ezen kívül, itt az új sztorim, amit megtaláltok a Streets - bevezetés + szereplők oldalon.
Tovább: a szavazás eredmény eddig (!) egyöntetűen: Zoey és Zacky újra összejön (happyend) Megkérdezem: Biztosak vagytok benne? :) Még nem késő változtatni az eredményen, az utolsó rész jó hosszú lesz, ezért beletelik majd egy-két napba, míg hozni tudom. (közben pedig szurkoljatok, hogy ne szúrjam ki a szememet egy rózsa tüskéjével, ugyan is a barátaim szerint nekem van rá a legnagyobb esélyem az osztályból, hogy díszítés közben ez megtörténjen velem. Ugye milyen kedvesek?)
Azt hiszem ennyit akartam.... A Street első része lehet, hogy még ma meglesz, ez attól függ, hogy tesóm elkezd-e hisztizni a gépért, vagy sem.
További jó napot! (estét)
Szebb jövőt!
2013. június 10., hétfő
Not ready to die! 23.fejezet
[Katie szemszöge]
Zacky nem válaszolt. Most talán hagyom egy kicsit. Majd holnap rendesen kifaggatom.
Pont amikor egyedül maradtam, mert a fiúk mentek erre az aláírásos izére (sosem fogom megjegyezni a nevét) amikor Zoey felhívott.
- Szia!- köszöntem bele.
- Csá!- köszönt vissza. -Milyen... uh. Hol is vagytok?
- Londonban, és csodálatos! Teljesen más, mint HB! Majd otthon bővebben is mesélek róla. Veletek mi van? Még nem haltatok éhen?
- Ha-ha-ha. Megfulladok a röhögéstől- válaszolt kicsit gúnyosan. -Hiányoztok! Nem tudok senkivel sem elmenni inni!- panaszolta.
- Ez szörnyű! Hogy-hogy?
- Jack ellenzi a piát. Az otthoni készleteinket kiöntötte a wc-be!- mondta felháborodottan.
- MI??? MÉG A WHISKYMET IS?- akadtam ki én is.
- Nem, azt megmentettem Mr. Sasszemtől- válaszolta gúnyosan - Még a fehérneműs fiókomat is átkutatta! Szerinted a whiskydnek mennyi esélye volt a túl élésre?
- NEEEEEEEEEEEEEEEEEEE! Miért mondtad el? Most gyászolhatok!
- Te kérdezted! Vess magadra! Most viszont mennem kell, befejezzük az albumot. Szia!
- Szia! -nyomtam ki.
Ez az izé nagyon unalmas volt a részemről, hiszen mást sem csináltam csak álltam és néztem. Már majdnem elaludtam, amikor végre végeztek. Elmentünk kajálni, majd szó szerint futnunk kellett, hogy ne késsék le a fellépésüket. Áldom azt a barmot, aki így osztotta be az idejüket!
A koncert csodálatos volt! Ugyanúgy izgultam, mint amikor Zoey lép fel. Idegesen számoltam vissza, csak itt az volt a különbség, hogy nem hadarták be a végét, hanem Jimmy megcsókolt és beült a dobok mögé. Olyan hiány érzetem lett. Egy koncerten sem voltam még Zoey nélkül. Még emlékszem életem első koncertjére...
"- Zoey! Tudod milyen mérges lesz apám, ha rá jön, hogy megszöktem?- néztem kétségbe esetten a barátnőmre, aki éppen jogosítvány nélkül (!) vezetett.
- Katie! Ne szúrd el a szórakozásunkat jó? -nézett rám egy pillanatra, majd tekintete újra az útra meredt. -Én elszöktem plusz elloptam apám kocsiját. Ha ez kiderül, ki lesz nagyobb bajban? Inkább élvezd amíg lehet!
Így tettem. Nem érdekelt az, hogy a szüleim mennyire ki fognak akadni, csak az, hogy élvezzem. Ez volt életem első koncertje, és nem akartam egész végig aggódni. Szabadtéri koncert volt. Az előadó nevére már nem emlékszem. Valami amatőr banda, akik megpróbáltak híresek lenni, de nem sikerült nekik. Viszont ha megkérdezed, hogy mi volt a harmadik szám dallama, én el tudom neked dúdolni. Annyira megfogott a zene, hogy sosem fogok elfelejteni egyetlen egy dallamot sem.
Azon a koncerten hívtak föl először és utoljára a színpadra. El kellett énekelnem a kedvenc számomat. Akkor már senkit sem érdekelt a hallgatók közül, hogy milyen hamisan éneklek. Élvezték. Ahogy én is. Zoey teli torokból üvöltött, biztatott. Az volt a legjobb érzés a világon. Akkor értettem meg, hogy a zenészeknek mennyit jelent a barátai támogatása. Megfogadtam, hogy örökké Zoey mellett leszek, még ha meg is utál."ű
Magamban nevetek ezen az emlékképen, majd a fiúk elkezdik a koncertet. Annyira jól játszottak, hogy egyre nagyobb bűntudatom lett. Zoey ezt nem látja, nincsen mellettem. Az az én nem vagyok mellette. Ő neki nem volt választása, nekem viszont igen. Mindig mellette szerettem volna lenni, de ebben a pillanatban megvilágosodtam: ez nem lehetséges.
Amikor Jessica anyja után nyomoztam (az eredmények még nem jöttek meg) akkor sem voltam mellette, de azt az ő érdekében tettem. Most viszont a saját önzőségem miatt hagytam hátra. Nagyon rossz előérzetem van. Ebből nem fog jó kisülni.
Persze, ott van Jack és Dora. Ők talán egy kis időre helyettesítenek. Meg Jessica. Hozzá is bármikor át mehet. Mégis bűntudatom van. Nem tudom, hogy miért.
Nekem csak néhány másodpercnek tűnt az egész, de igazából órák teltek el. Véget ért a koncert. A fiúk mosolyogva jöttek le a színpadról, de én holtsápadt voltam. Láttam egy képet. Zoey holtan, Jack karjaiban. Nincsen mellettük senki. Dora kiabál. Egy ajtó választja el őket. Jack nem engedi be. Nem akarja, hogy meglássa Zoey holttestét. Egy másik kép. Itt Zoey él. Egy esküvőn vagyunk. Nem látom a szerelmes párt. Felállok, tapssal köszöntöm az arát, amint végig megy a sorok között. De hiszen Zoey az! Körül nézek. Itt vannak a fiúk, Jack, Dora, Jessica, Zoey apja, D.G. És aztán megpillantom a vőlegényt. Zacky az! Várj! Van itt még egy furcsa dolog! Valami van a kezemben. Egy tenyér? Egy kisfiú tenyere? Mi a fasz folyik itt?! Ez anyának hívott! Ne már! Lenézek, hogy minden egyes apró részletet lássak. De aztán még egy változást észlelek magamon. Terhes vagyok. Oké, ezt már tényleg nem hiszem el. Jimmy ül mellettem, a hasamat simogatja. Hála istennek! Ezek szerint ő az apa. Na, oké, ennyire azért ne menjünk előre. Van rajtam gyűrű, vagy házasságon kívül szülök neki gyerekeket? Ezt már nincs időm megnézni, mert a távolból hallom a nevemet, és felébredek...
[Jessica szemszöge]
- Jessica, lejönnél egy percre?- kiált föl D.G.
- Egy pillanat!- kelek föl az ágyról,és már rohanok is le. D.G. nagyon kedves velem, segít elbújnom, az a legkevesebb, hogy mindenben megpróbálok neki segíteni, amiben csak tudok.
- Nem tudod nekem elérni valahogy Katiet?- néz rám kérlelően.
- Eltudom. Mit akar tőle kérdezni?- kérdeztem kedvesen, és elővettem a mobilomat.
- Biztos lenne sok kérdése, hogy mi történik vele- felelte. Többet nem kérdeztem, csak elmagyaráztam, hogy a füléhez kell tartania a készüléket, és úgy kell beszélni, majd mentem is vissza a szobámba.
Folytattam azt a rajzot, amit tegnap kezdtem el. Nem a legjobb művem, de azért tűrhető. Mondjuk, remélem a "modell" sosem fogja megtalálni. Tegnap nagyon bánatos voltam, hogy nem mehetek el a turnéra a többiekkel. Néha olyan itt, mintha egy fogoly lennék. Még az udvarra sem mehetek ki. Nagyon hiányoznak a többiek. Persze, mindig van valaki, aki jobban hiányzik mint bárki más. Még nem vallottam be neki, de készülök rá. Naponta vagy hatszor elmondom egy tükör előtt különböző hangnemben, hogy : "Lehet, hogy elfogsz utasítani, de el akarom mondani. Synyster Gates, én szeretlek téged!" A rajzom is őt ábrázolja. Sosem fogom neki önszántamból megmutatni, mert magamhoz képest is bénát alkottam. Talán majd csinálok egy jobbat...
[Katie szemszöge]
A hotelben vagyunk. Állítólag elájultam, és ők fölhoztak. Mindenki miattam aggódik, én padig Zoey miatt. Nem merem velük ezt megosztani. Akkor elrontanám a kedvüket. Még az sem biztos, hogy ezek a képek valóra válnak majd. Nincs köztük összefüggés, nincs értelme az egésznek. Talán csak bealudtam és álom volt az egész.
- Mi is történt pontosan?- kérdezem meg halkan rekedtes hangon.
- Amikor kiléptünk holtsápadt voltál- kezdte el Matt. -Valami olyasmit mondtál, hogy az nem történhet meg, az arcodra kiült a félelem. Aztán mosolyogni kezdtél, majd hirtelen az kezdett el érdekelni, hogy az állítólagos gyerekeid kitől vannak. Majd valamilyen gyűrűt kerestél, aztán elájultál. Tényleg nem emlékszel erre?- néz rám kérdően.
- Nem- rázom meg a fejem. -Nem tudom mi üthetett belém, sajnálom. Többször nem fog előfordulni.
- Tényleg jól vagy már?- aggódik értem Jimmy.
- Persze!- mosolygok rá biztatóan.
Ekkor elkezdett csörögni a mobilom. Syn volt hozzá a legközelebb, így úgy adta át, hogy Jessica hív. Csakhogy a hang az nem az övé volt.
- Haló!- szólt bele D.G. kicsit hangosabban a kelleténél, így mindenki hallotta.
- Nem kell ilyen hangosan -szóltam vissza nevetve.
- Még sosem használtam ilyet, sajnálom- nevetett ő is. Átmentem a saját szobámba és magamra zártam az ajtót. Muszáj kiderítenem, hogy történt-e valami Zoeyval.
- Miért hívtál fel?- kérdeztem meg.
- Tudom, hogy beleláttál a jövőbe -váltott komolyra. -Csak azt nem, hogy mit láttál. El kell mondanod. Akkor talán segíthetek.
Szóról szóra elmondtam neki mindet, amit láttam. Erre ő azt mondta, mivel két képet láttam, még mindig lehet változtatni a sorsán. Remélem, végül az esküvő fog megvalósulni. Sajnos, ebben még csak reménykedhetek. Miután befejeztük a telefonálást, eldöntöttem magamban, hogy haza kell mennem. Muszáj Zoeynak segítenem. Nem hagyhatom egyedül. Főleg úgy, hogy amikor meghalt, én nem voltam mellette. Ezt nem hagyhatom. Ha meg is hal, ott akarok állni, és enyhíteni a fájdalmain.
Eléjük álltam, és már éppen szólásra nyitottam a számat, amikor Jimmy lépett mellém.
- Nincs kedved eljönni vacsorázni?- néz rám kérlelően. Legszívesebben leültetném, hogy ezt halasszuk későbbre, mert valami fontosat akarok mondani, de helyette ezt válaszolom:
- De, mehetünk!- mosolygok rá. Sajnos az iránta érzett érzelmeim mindig győznek...
Elindultunk. Csak mi ketten. Egy limuzin várt a hotel előtt. Minket. Kicsit gyanakodva, de beültem. Majd rácsaptam az ajtót Jimmyre véletlenül. Utána pedig kinevettem, ahogy a fejét fogva szállt be mellém. Egy ideig csendben ültünk, majd kiszálltunk egy csendes kis étteremnél. Ott megvacsoráztunk. Néha vágtam egy fintort, mert eszembe jutott, hogy mit süthettek bele. Ezen Jimmy nevet. Majd én is. Egyszerűen minden tökéletes. A vacsora után már nem Limuzinnal megyünk vissza, hanem sétálunk. Itt minden olyan szép. Bár, sosem hagynám ott HB-t egy ilyen városért.
- Katie- fordított maga felé Jimmy. -Én szeretlek mindennél jobban, remélem te is viszonozod ezt. Szeretnék kérni, vagyis, kérdezni valamit- pirul el a tévesztésén, majd féltérdre ereszkedik. -Hozzám jössz felségül?- vesz elő a zsebéből egy ékszeres dobozt. Egy kicsit meglepődök, baromira örülök. Nem bírom kinyögni az igent, annyira izgatott vagyok. Ő viszont egyre csalódottabb képet vág, minél tovább húzom az időt. De nem tudom kinyögni azt a nyomorult igent! Közelítsük meg máshogy.
- Attól függ! Mennyibe került a gyűrű?- mosolyodok el, majd ő is megenyhül. Megmutatja a gyűrűt. Egyszerűen elképesztő volt. Olyan amiről midig is álmodtam. Felhúzta az ujjamra, majd hevesen megcsókolt, és hatalmas vigyorral a képünkön egymás kezét fogva haladunk tovább...
Zacky nem válaszolt. Most talán hagyom egy kicsit. Majd holnap rendesen kifaggatom.
Pont amikor egyedül maradtam, mert a fiúk mentek erre az aláírásos izére (sosem fogom megjegyezni a nevét) amikor Zoey felhívott.
- Szia!- köszöntem bele.
- Csá!- köszönt vissza. -Milyen... uh. Hol is vagytok?
- Londonban, és csodálatos! Teljesen más, mint HB! Majd otthon bővebben is mesélek róla. Veletek mi van? Még nem haltatok éhen?
- Ha-ha-ha. Megfulladok a röhögéstől- válaszolt kicsit gúnyosan. -Hiányoztok! Nem tudok senkivel sem elmenni inni!- panaszolta.
- Ez szörnyű! Hogy-hogy?
- Jack ellenzi a piát. Az otthoni készleteinket kiöntötte a wc-be!- mondta felháborodottan.
- MI??? MÉG A WHISKYMET IS?- akadtam ki én is.
- Nem, azt megmentettem Mr. Sasszemtől- válaszolta gúnyosan - Még a fehérneműs fiókomat is átkutatta! Szerinted a whiskydnek mennyi esélye volt a túl élésre?
- NEEEEEEEEEEEEEEEEEEE! Miért mondtad el? Most gyászolhatok!
- Te kérdezted! Vess magadra! Most viszont mennem kell, befejezzük az albumot. Szia!
- Szia! -nyomtam ki.
Ez az izé nagyon unalmas volt a részemről, hiszen mást sem csináltam csak álltam és néztem. Már majdnem elaludtam, amikor végre végeztek. Elmentünk kajálni, majd szó szerint futnunk kellett, hogy ne késsék le a fellépésüket. Áldom azt a barmot, aki így osztotta be az idejüket!
A koncert csodálatos volt! Ugyanúgy izgultam, mint amikor Zoey lép fel. Idegesen számoltam vissza, csak itt az volt a különbség, hogy nem hadarták be a végét, hanem Jimmy megcsókolt és beült a dobok mögé. Olyan hiány érzetem lett. Egy koncerten sem voltam még Zoey nélkül. Még emlékszem életem első koncertjére...
"- Zoey! Tudod milyen mérges lesz apám, ha rá jön, hogy megszöktem?- néztem kétségbe esetten a barátnőmre, aki éppen jogosítvány nélkül (!) vezetett.
- Katie! Ne szúrd el a szórakozásunkat jó? -nézett rám egy pillanatra, majd tekintete újra az útra meredt. -Én elszöktem plusz elloptam apám kocsiját. Ha ez kiderül, ki lesz nagyobb bajban? Inkább élvezd amíg lehet!
Így tettem. Nem érdekelt az, hogy a szüleim mennyire ki fognak akadni, csak az, hogy élvezzem. Ez volt életem első koncertje, és nem akartam egész végig aggódni. Szabadtéri koncert volt. Az előadó nevére már nem emlékszem. Valami amatőr banda, akik megpróbáltak híresek lenni, de nem sikerült nekik. Viszont ha megkérdezed, hogy mi volt a harmadik szám dallama, én el tudom neked dúdolni. Annyira megfogott a zene, hogy sosem fogok elfelejteni egyetlen egy dallamot sem.
Azon a koncerten hívtak föl először és utoljára a színpadra. El kellett énekelnem a kedvenc számomat. Akkor már senkit sem érdekelt a hallgatók közül, hogy milyen hamisan éneklek. Élvezték. Ahogy én is. Zoey teli torokból üvöltött, biztatott. Az volt a legjobb érzés a világon. Akkor értettem meg, hogy a zenészeknek mennyit jelent a barátai támogatása. Megfogadtam, hogy örökké Zoey mellett leszek, még ha meg is utál."ű
Magamban nevetek ezen az emlékképen, majd a fiúk elkezdik a koncertet. Annyira jól játszottak, hogy egyre nagyobb bűntudatom lett. Zoey ezt nem látja, nincsen mellettem. Az az én nem vagyok mellette. Ő neki nem volt választása, nekem viszont igen. Mindig mellette szerettem volna lenni, de ebben a pillanatban megvilágosodtam: ez nem lehetséges.
Amikor Jessica anyja után nyomoztam (az eredmények még nem jöttek meg) akkor sem voltam mellette, de azt az ő érdekében tettem. Most viszont a saját önzőségem miatt hagytam hátra. Nagyon rossz előérzetem van. Ebből nem fog jó kisülni.
Persze, ott van Jack és Dora. Ők talán egy kis időre helyettesítenek. Meg Jessica. Hozzá is bármikor át mehet. Mégis bűntudatom van. Nem tudom, hogy miért.
Nekem csak néhány másodpercnek tűnt az egész, de igazából órák teltek el. Véget ért a koncert. A fiúk mosolyogva jöttek le a színpadról, de én holtsápadt voltam. Láttam egy képet. Zoey holtan, Jack karjaiban. Nincsen mellettük senki. Dora kiabál. Egy ajtó választja el őket. Jack nem engedi be. Nem akarja, hogy meglássa Zoey holttestét. Egy másik kép. Itt Zoey él. Egy esküvőn vagyunk. Nem látom a szerelmes párt. Felállok, tapssal köszöntöm az arát, amint végig megy a sorok között. De hiszen Zoey az! Körül nézek. Itt vannak a fiúk, Jack, Dora, Jessica, Zoey apja, D.G. És aztán megpillantom a vőlegényt. Zacky az! Várj! Van itt még egy furcsa dolog! Valami van a kezemben. Egy tenyér? Egy kisfiú tenyere? Mi a fasz folyik itt?! Ez anyának hívott! Ne már! Lenézek, hogy minden egyes apró részletet lássak. De aztán még egy változást észlelek magamon. Terhes vagyok. Oké, ezt már tényleg nem hiszem el. Jimmy ül mellettem, a hasamat simogatja. Hála istennek! Ezek szerint ő az apa. Na, oké, ennyire azért ne menjünk előre. Van rajtam gyűrű, vagy házasságon kívül szülök neki gyerekeket? Ezt már nincs időm megnézni, mert a távolból hallom a nevemet, és felébredek...
[Jessica szemszöge]
- Jessica, lejönnél egy percre?- kiált föl D.G.
- Egy pillanat!- kelek föl az ágyról,és már rohanok is le. D.G. nagyon kedves velem, segít elbújnom, az a legkevesebb, hogy mindenben megpróbálok neki segíteni, amiben csak tudok.
- Nem tudod nekem elérni valahogy Katiet?- néz rám kérlelően.
- Eltudom. Mit akar tőle kérdezni?- kérdeztem kedvesen, és elővettem a mobilomat.
- Biztos lenne sok kérdése, hogy mi történik vele- felelte. Többet nem kérdeztem, csak elmagyaráztam, hogy a füléhez kell tartania a készüléket, és úgy kell beszélni, majd mentem is vissza a szobámba.
Folytattam azt a rajzot, amit tegnap kezdtem el. Nem a legjobb művem, de azért tűrhető. Mondjuk, remélem a "modell" sosem fogja megtalálni. Tegnap nagyon bánatos voltam, hogy nem mehetek el a turnéra a többiekkel. Néha olyan itt, mintha egy fogoly lennék. Még az udvarra sem mehetek ki. Nagyon hiányoznak a többiek. Persze, mindig van valaki, aki jobban hiányzik mint bárki más. Még nem vallottam be neki, de készülök rá. Naponta vagy hatszor elmondom egy tükör előtt különböző hangnemben, hogy : "Lehet, hogy elfogsz utasítani, de el akarom mondani. Synyster Gates, én szeretlek téged!" A rajzom is őt ábrázolja. Sosem fogom neki önszántamból megmutatni, mert magamhoz képest is bénát alkottam. Talán majd csinálok egy jobbat...
[Katie szemszöge]
A hotelben vagyunk. Állítólag elájultam, és ők fölhoztak. Mindenki miattam aggódik, én padig Zoey miatt. Nem merem velük ezt megosztani. Akkor elrontanám a kedvüket. Még az sem biztos, hogy ezek a képek valóra válnak majd. Nincs köztük összefüggés, nincs értelme az egésznek. Talán csak bealudtam és álom volt az egész.
- Mi is történt pontosan?- kérdezem meg halkan rekedtes hangon.
- Amikor kiléptünk holtsápadt voltál- kezdte el Matt. -Valami olyasmit mondtál, hogy az nem történhet meg, az arcodra kiült a félelem. Aztán mosolyogni kezdtél, majd hirtelen az kezdett el érdekelni, hogy az állítólagos gyerekeid kitől vannak. Majd valamilyen gyűrűt kerestél, aztán elájultál. Tényleg nem emlékszel erre?- néz rám kérdően.
- Nem- rázom meg a fejem. -Nem tudom mi üthetett belém, sajnálom. Többször nem fog előfordulni.
- Tényleg jól vagy már?- aggódik értem Jimmy.
- Persze!- mosolygok rá biztatóan.
Ekkor elkezdett csörögni a mobilom. Syn volt hozzá a legközelebb, így úgy adta át, hogy Jessica hív. Csakhogy a hang az nem az övé volt.
- Haló!- szólt bele D.G. kicsit hangosabban a kelleténél, így mindenki hallotta.
- Nem kell ilyen hangosan -szóltam vissza nevetve.
- Még sosem használtam ilyet, sajnálom- nevetett ő is. Átmentem a saját szobámba és magamra zártam az ajtót. Muszáj kiderítenem, hogy történt-e valami Zoeyval.
- Miért hívtál fel?- kérdeztem meg.
- Tudom, hogy beleláttál a jövőbe -váltott komolyra. -Csak azt nem, hogy mit láttál. El kell mondanod. Akkor talán segíthetek.
Szóról szóra elmondtam neki mindet, amit láttam. Erre ő azt mondta, mivel két képet láttam, még mindig lehet változtatni a sorsán. Remélem, végül az esküvő fog megvalósulni. Sajnos, ebben még csak reménykedhetek. Miután befejeztük a telefonálást, eldöntöttem magamban, hogy haza kell mennem. Muszáj Zoeynak segítenem. Nem hagyhatom egyedül. Főleg úgy, hogy amikor meghalt, én nem voltam mellette. Ezt nem hagyhatom. Ha meg is hal, ott akarok állni, és enyhíteni a fájdalmain.
Eléjük álltam, és már éppen szólásra nyitottam a számat, amikor Jimmy lépett mellém.
- Nincs kedved eljönni vacsorázni?- néz rám kérlelően. Legszívesebben leültetném, hogy ezt halasszuk későbbre, mert valami fontosat akarok mondani, de helyette ezt válaszolom:
- De, mehetünk!- mosolygok rá. Sajnos az iránta érzett érzelmeim mindig győznek...
Elindultunk. Csak mi ketten. Egy limuzin várt a hotel előtt. Minket. Kicsit gyanakodva, de beültem. Majd rácsaptam az ajtót Jimmyre véletlenül. Utána pedig kinevettem, ahogy a fejét fogva szállt be mellém. Egy ideig csendben ültünk, majd kiszálltunk egy csendes kis étteremnél. Ott megvacsoráztunk. Néha vágtam egy fintort, mert eszembe jutott, hogy mit süthettek bele. Ezen Jimmy nevet. Majd én is. Egyszerűen minden tökéletes. A vacsora után már nem Limuzinnal megyünk vissza, hanem sétálunk. Itt minden olyan szép. Bár, sosem hagynám ott HB-t egy ilyen városért.
- Katie- fordított maga felé Jimmy. -Én szeretlek mindennél jobban, remélem te is viszonozod ezt. Szeretnék kérni, vagyis, kérdezni valamit- pirul el a tévesztésén, majd féltérdre ereszkedik. -Hozzám jössz felségül?- vesz elő a zsebéből egy ékszeres dobozt. Egy kicsit meglepődök, baromira örülök. Nem bírom kinyögni az igent, annyira izgatott vagyok. Ő viszont egyre csalódottabb képet vág, minél tovább húzom az időt. De nem tudom kinyögni azt a nyomorult igent! Közelítsük meg máshogy.
- Attól függ! Mennyibe került a gyűrű?- mosolyodok el, majd ő is megenyhül. Megmutatja a gyűrűt. Egyszerűen elképesztő volt. Olyan amiről midig is álmodtam. Felhúzta az ujjamra, majd hevesen megcsókolt, és hatalmas vigyorral a képünkön egymás kezét fogva haladunk tovább...
2013. június 6., csütörtök
Not ready to die! 22.fejezet
Otthon mindenki magunkra hagyott. Azonnal lezuhanyoztam és ledőltem aludni. Nincs is jobb időtöltés az alvásnál. Reggel Katie ébresztett.
- Zozo! Keljél már föl! - kiáltotta el magát.
- Nem vagyok Zozo!- méltatlankodtam.
- Fölkeltél rá, nem?- mosolyog elégedetten.
- Nem!- húzom a fejem fölé a takarót.
- ZOZO!- repül a párna a képébe.
- Hagyjál már békén!- nyögök elkeseredetten.
- Már délután kettő is elmúlt! Most kelsz fel!- húz le az ágyról, én meg a földön landolok.
- Hazudsz!- nézek rá szúrósan.
- Minek tenném?
- Mert.
- Ez aztán a magyarázat!- sóhajt föl fájdalmasan.-Amúgy valami fontosról szeretnék veled beszélni, szóval jó lenne, ha hamar elkészülnél!- int, és már kint is van.
Van néhány tippem, hogy mi lesz az, de inkább nem találgatok. Nála sosem lehet tudni.
Gyorsan felkapok magamra valamit, majd már rohanok is le a lépcsőn. Látom, hogy az asztalon egy csokor liliom van, ebből rögtön beugrik, hogy milyen nap van. És én hülye majdnem elfelejtettem!
Amikor jobban szemügyre veszem Katiet, akkor látom, hogy teljesen feketébe van öltözve, hagyja, hogy néhány könnycsepp végig folyjon az arcán, majd halkan szipog egyet. Hátulról átölelem, de nem tudok neki semmit sem mondani. Pedig már illene. Ez lesz az ötödik ilyen alkalom, hogy ezen a napon így látom. Eddigre már összeszedhettem volna magam, hogy valami vigasztalót tudjak mondani. Valahogy ez sosem sikerül.
- Most lenne harminc éves- mondja, miközben egy szomorkás mosolyt erőltet az arcára. -Bár, ezt te is tudod. Muszáj lesz...
- Megértem. Mond el nyugodtan. De csak Revnek. Utána ketten döntsetek arról, hogy tovább adjátok-e -mondom, mire értetlenül néz rám, majd az öröm kiül az arcára és olyan hirtelen ölel meg, hogy hátra esünk. -Ez mostantól nem a mi titkunk, hanem a tiétek, amiről én is tudok.
- Szeretném ha ott lennél, amikor beavatom. -néz rám halál komolyan. -Egyedül félek. Nem tudnám kimondani. Még most, így öt év után is azt hiszem, hogy a szíve újra megfog dobbanni, még ha ez lehetetlen is.
- Megértelek. Ezt én is szeretném, de... ez képtelenség. Fogd fel úgy, hogy jobb neki az, hogy elment. Lehet, hogy csak kínlódott volna, ha túléli ezt az egészet.
- Indulnunk kéne -tápászkodik föl, majd felsegít. -Utána rögtön el akarom mondani. Tovább nem akarom húzni.
- Mi ez a nagy sietség?- nézek rá Katie-re hitetlenkedve. -Mintha egy fontos lépés előtt lennétek- gondolkozok hangosan. -Azt akarod, hogy minden tisztázódjon, mielőtt ezt megteszik. Mi van, gyűrűt találtál nála?- nézek rá ledöbbenve, mert elpirult. Csak viccelni akartam vele, erre pont telibe találtam? Ennyire jó lennék?
- Valamit nagyon rejteget előlem, de nem mondja el mit. Matt pedig azt mondta, hogy arról kérdezte, hogy milyen gyűrűnek örülnék. Mintha tudná...
- MI VAN? -akadok ki. -ÉS EZT CSAK MOST MONDOD EL???- rázom a vállánál fogva összevissza mint valami őrült.
- Más is van...- motyogja. - Jessicának mondta Syn, de ez még nem biztos. Jövőhéten turnézni mennek egy hónapra. Megkérdezte, nem akar-e velük menni, de ugye a gyilkossági ügye miatt ez lehetetlen...
- TESSÉK? Ezek itt hagynak minket, téged jó eséllyel eljegyeznek, Syn meg rámozdult Jessicára? És én ezt PONT EZEN A NAPON tudom csak meg?- nézek rá ledöbbenve. Egy aprót bólint.
- Most viszont már tényleg kéne indulni...
Lassan gyalogolunk le a temetőhöz a liliom csokrokkal a kezünkben - ugyanis Katie kettőt vett. Úgy gondolta, úgyis olyan régen volt virág az anyám sírján. Ez engem eddig annyira nem is érdekelt, hiszen végig abban a hitben éltem, hogy Washingtonban van eltemetve. De nem. Kiderült, hogy igazából itt született, úgyhogy D.G. itt temettette el. De hogy erről Katie honnan tud, azt nem tudom. Ő nem hajlandó elárulni. Mindegy! Igazából úgysem érdekel.
Elsőnek anyám sírjához mentünk. Mivel még sosem voltam itt, nem tudtam előre, hogy milyen hatással van rám. Amikor megláttam elsőnek le téptem azokat a növényeket, amik eltakarták a nevét. Jó régen lehetett itt kinn valaki, aki elrendezi a sírját. Jasmine Dorothy Harison. Anyám teljes neve. Elszorul a torkom, amikor kiszámolom a két évszám közti éveket. Huszonöt éves volt. Eddig is tudtam, hogy fiatalon halt meg, de sosem gondoltam volna, hogy ennyire.
- Pont annyi évesen halt meg, mint...- mondom szomorkás hangon, de a nevet már nem bírom kinyögni.
- Tudom- suttogja Katie és elmorzsol egy könnycseppet. -Ha kell, maradhatsz, én tovább megyek.
- Megyek veled- mondom és leteszem a virágot. Néma csöndben tesszük meg az utat a másik sírkőhöz.
- Boldog szülinapot!- teszi le a virágot egy szomorkás mosollyal Katie, és már sír is.
- Nyugalom- teszem a kezemet a vállára, de hangom remeg, nem is ismerek rá. Mintha nem is én beszélnék. Ian Max Collins. A család büszkesége. Nyugodj békében! Csak ennyi a sír felirat, mégis mindent elmond róla. Ő volt az, akit ha ismertél, akkor nem tudtad utálni. Ő volt Katie bátyja.
Már én is sírok. Ő volt az, aki megtanított gitározni, akivel olyan jól ellehetett hülyülni. Persze, nem sokat volt otthon, szinte mindig utazott. De akkor sem lehetett elfelejteni. A halála nem tudni, hogy baleset volt, vagy gyilkosság. Az apja amikor megtudta, hogy mi történt, rögtön nyomozni akart, de a főnöke nem engedte. Nem volt sem ok, sem bizonyíték, hogy gyilkosság történt volna. Elkönyvelte balesetnek. Ebbe az öreg a mai napig nem nyugodott bele.
Miután kisírtuk magunkat rögtön Rev házát vettük célba. Amikor meglátott minket kisírt szemekkel, nem tudta, hogy mi történt. Aztán Katie mesélni kezdett. Elmondta, hogy milyen ember volt Ian, mi volt a foglalkozását, és az életének minden egyes pozitív részét. A negatívumot pedig már nem bírta kinyögni. Újból sírni kezdett, így hát muszáj volt átvennem a szót.
- Ian öt éve meghalt- mondtam, de én is majdnem elsírtam magam. -Biztosan észrevetted, hogy Katie apjának az a mániája, hogy minden házat átkutasson drogok után. Ian egyik haverja drogos volt. Innen kezdődik ez az egész. Nála volt egy buliban, amikor elvesztette az életét. Nem tudni, hogy véletlenül vagy direkt, de az italába drog került. Olyan adagban, amit a haverja már megszokott, de őt azonnal megölte. A srácot persze lecsukták, de ezt az egészet egy balesetnek könyvelték el. Ebbe az apja a mai napig nem tudott belenyugodni. Majdnem engem is lecsukatott- ismertem be.
- Ezt miért csak most tudom meg?- nézett értetlenül Katiere Rev.
- Mert megfogadtuk, hogy a közös titkunk- mondta Katie, de közben rám nézett. -Egész eddig úgy véltük, hogy jobb elhallgatni a világ elöl, de most úgy éreztem, hogy muszáj elmondanom.
- És téged miért csak majdnem csuktak le?- nézett rám.
- Örülnél mi, ha most ott lennék?. kérdezem gúnyosan.
- Nem úgy értettem, tudod jól- rázza meg a fejét.
- Azért, mert a srác nálam rejtett el egy jó adagot a cuccaiból. Ezt meg is találták, de mivel nem volt rajta az ujjlenyomatom az egyik nyomozó kimentett a pácból. Azt hiszem Fred.
- Ja, az a hólyag!- horkan föl Katie. -Az volt az egyetlen egy nemes cselekedet az életében.
- Rev! Megyünk Európába!- jött egy kiáltás. Ez Matt hangja.
- Öregem! Te annyira jól tudsz időzíteni!- bosszankodott Rev. Ekkor Matt a többi taggal együtt belépett a nappaliba, ahol a kanapén ültünk.
- Uh... Most...- kezdte el, de Rev leintette.
- Nem. És így egy darabig nem is fog megtörténni.
- Miről beszéltetek?- ült le mellénk Syn, de amikor meglátta a Katie kisírt szemeit legszívesebben visszavonta volna a kérdést.
- Valamiről- hoppá! Ezt én akartam! De Rev megelőzött vele.
- Ti temetőben voltatok?- kérdez rá Zacky. Gondolom észre vette, hogy Katie totál feketében van.
- Valakinek oda is el kell néha látogatnia!- emelem föl megadóan a kezemet.
- Mikor mentek?- kérdezi Katie, de most teljesen magánkívül van.
- Jövő hét- mondja Matt. - Ha akartok, akkor jöhettek.
- Én nem tudok. -rázom meg a fejem. -Az albumon kell dolgoznom, majd én is megyek turnézni, szóval még arra sincs esélyem, hogy utánatok menjek.
- Akkor én sem megyek -jelenti ki Katie magabiztosan, mire mindenki döbbenten néz rá. -Nem lenne fair, ha csak Zozo maradna itthon- vonja meg a vállát.
- Lárom már elfelejtetted a legjobb barátod nevét is. Engem Zoey Harisonnak hívnak- világosítom föl.
- Zozo- vágja rá.
- Ha még egyszer Zozónak hívsz, lesz még egy látogatásod a temetőbe, csak ezúttal ott is maradsz!- fenyegetem meg. -Amúgy is, el fogsz menni, ne érdekeljen, hogy egyedül maradok. Elleszek én, abban biztosíthatlak.
Végül rábeszéltem Katiet hogy elmenjen. Tegnap indultak. Egyedül vagyok. Vagy is nem teljesen. Rá vett, hogy legalább az életem megmentői (Jack és Dora) legyenek velem. Szóval most egy ideig velem laknak, nehogy megint a fehér ruhás nő kísértésébe essek. Dora borzasztóan élvezi ezt az egészet. Ma megyünk vásárolni ruhákat, meg néhány játékot. Jack is velünk tart. Neki is el kell néhány jó állapotban lévő öltözék, ugyanis a ruháik java része csak rongyokból áll. Most indulunk.
- Kocsival menjünk, vagy gyalogoljunk?- kérdezem meg Dorát. Ide felé nagyon élvezte a kocsikázást, eddig nem ült még ilyenben.
- Menjünk autóval!- vágja rá mosolyogva.
Elindulunk a garázs felé, de az ajtóban Jack nem kitalálja, hogy nem akar velünk jönni.
- Minek ez az egész? Mindenünk megvan, ami szükséges! Amúgy sem tudjuk megengedni magunknak- kötözködik, pedig eddig semmi problémája nem volt az ötletemmel.
- Megmentettétek az életemet. Az a legkevesebb, hogy ezeket én füzetem ki -vágom rá. -Amúgy is: legalább megnézzük a várost!
- Én akkor sem megyek. Maradok.
- Azt csak hiszed!- ezzel megragadom a kezét és szó szerint vonszolni kezdem a kocsiig, ahol úgy kell lefogni, míg le nem indulunk. Itt már legalább van annyi esze, hogy nem ugrik ki.
Bejártunk a belvárost és Jack tiltakozásának ellenére én fizettem ki mindent. Egész jó kis nap volt. Dora nagyon a szívemhez nőtt. Jack is rendes, csak borzasztóan makacs, talán még nálam is makacsabb. Ettől függetlenül minden vitát megnyerek ellene, hiszen én nem csak beszélek, hanem cselekszek is. Este kifáradtan megyünk haza, és szinte azonnal elalszunk.
[Katie szemszöge]
Ez a turné második napja. Londonban vagyunk. Éppen várost járunk. Hamarosan egy ilyen aláírásos hülyeségen kell részt venniük a fiúknak, de addig kiélvezzük a várost. Jimmyvel most jobb a kapcsolatom, mint eddig bármikor máskor. Már szinte vágyom rá, hogy feltegye a kérdést, de nem teszi. Talán tévedtem.
Éppen egy újságos bódé mellett mentünk el, amikor megláttam egy szennylapot, a címlapján pedig Zoey volt és még valaki, akit elsőnek nem ismertem fel. Elváltam a többiektől, hogy jobban szemügyre vegyem. Sajnos nem csak én szúrtam ki. Gyorsan megveszem. Néha jó tudni, hogy mit gondol Zoeyról a világ, még ha az fájdalmas is.
- Az meg ki?- hallottam meg a kérdést Zacky szájából.
- Nem tudom. A kép el van mosódva, nem lehet felismerni- vágom rá, majd oda lapozok a cikkhez.
- Zozo! Keljél már föl! - kiáltotta el magát.
- Nem vagyok Zozo!- méltatlankodtam.
- Fölkeltél rá, nem?- mosolyog elégedetten.
- Nem!- húzom a fejem fölé a takarót.
- ZOZO!- repül a párna a képébe.
- Hagyjál már békén!- nyögök elkeseredetten.
- Már délután kettő is elmúlt! Most kelsz fel!- húz le az ágyról, én meg a földön landolok.
- Hazudsz!- nézek rá szúrósan.
- Minek tenném?
- Mert.
- Ez aztán a magyarázat!- sóhajt föl fájdalmasan.-Amúgy valami fontosról szeretnék veled beszélni, szóval jó lenne, ha hamar elkészülnél!- int, és már kint is van.
Van néhány tippem, hogy mi lesz az, de inkább nem találgatok. Nála sosem lehet tudni.
Gyorsan felkapok magamra valamit, majd már rohanok is le a lépcsőn. Látom, hogy az asztalon egy csokor liliom van, ebből rögtön beugrik, hogy milyen nap van. És én hülye majdnem elfelejtettem!
Amikor jobban szemügyre veszem Katiet, akkor látom, hogy teljesen feketébe van öltözve, hagyja, hogy néhány könnycsepp végig folyjon az arcán, majd halkan szipog egyet. Hátulról átölelem, de nem tudok neki semmit sem mondani. Pedig már illene. Ez lesz az ötödik ilyen alkalom, hogy ezen a napon így látom. Eddigre már összeszedhettem volna magam, hogy valami vigasztalót tudjak mondani. Valahogy ez sosem sikerül.
- Most lenne harminc éves- mondja, miközben egy szomorkás mosolyt erőltet az arcára. -Bár, ezt te is tudod. Muszáj lesz...
- Megértem. Mond el nyugodtan. De csak Revnek. Utána ketten döntsetek arról, hogy tovább adjátok-e -mondom, mire értetlenül néz rám, majd az öröm kiül az arcára és olyan hirtelen ölel meg, hogy hátra esünk. -Ez mostantól nem a mi titkunk, hanem a tiétek, amiről én is tudok.
- Szeretném ha ott lennél, amikor beavatom. -néz rám halál komolyan. -Egyedül félek. Nem tudnám kimondani. Még most, így öt év után is azt hiszem, hogy a szíve újra megfog dobbanni, még ha ez lehetetlen is.
- Megértelek. Ezt én is szeretném, de... ez képtelenség. Fogd fel úgy, hogy jobb neki az, hogy elment. Lehet, hogy csak kínlódott volna, ha túléli ezt az egészet.
- Indulnunk kéne -tápászkodik föl, majd felsegít. -Utána rögtön el akarom mondani. Tovább nem akarom húzni.
- Mi ez a nagy sietség?- nézek rá Katie-re hitetlenkedve. -Mintha egy fontos lépés előtt lennétek- gondolkozok hangosan. -Azt akarod, hogy minden tisztázódjon, mielőtt ezt megteszik. Mi van, gyűrűt találtál nála?- nézek rá ledöbbenve, mert elpirult. Csak viccelni akartam vele, erre pont telibe találtam? Ennyire jó lennék?
- Valamit nagyon rejteget előlem, de nem mondja el mit. Matt pedig azt mondta, hogy arról kérdezte, hogy milyen gyűrűnek örülnék. Mintha tudná...
- MI VAN? -akadok ki. -ÉS EZT CSAK MOST MONDOD EL???- rázom a vállánál fogva összevissza mint valami őrült.
- Más is van...- motyogja. - Jessicának mondta Syn, de ez még nem biztos. Jövőhéten turnézni mennek egy hónapra. Megkérdezte, nem akar-e velük menni, de ugye a gyilkossági ügye miatt ez lehetetlen...
- TESSÉK? Ezek itt hagynak minket, téged jó eséllyel eljegyeznek, Syn meg rámozdult Jessicára? És én ezt PONT EZEN A NAPON tudom csak meg?- nézek rá ledöbbenve. Egy aprót bólint.
- Most viszont már tényleg kéne indulni...
Lassan gyalogolunk le a temetőhöz a liliom csokrokkal a kezünkben - ugyanis Katie kettőt vett. Úgy gondolta, úgyis olyan régen volt virág az anyám sírján. Ez engem eddig annyira nem is érdekelt, hiszen végig abban a hitben éltem, hogy Washingtonban van eltemetve. De nem. Kiderült, hogy igazából itt született, úgyhogy D.G. itt temettette el. De hogy erről Katie honnan tud, azt nem tudom. Ő nem hajlandó elárulni. Mindegy! Igazából úgysem érdekel.
Elsőnek anyám sírjához mentünk. Mivel még sosem voltam itt, nem tudtam előre, hogy milyen hatással van rám. Amikor megláttam elsőnek le téptem azokat a növényeket, amik eltakarták a nevét. Jó régen lehetett itt kinn valaki, aki elrendezi a sírját. Jasmine Dorothy Harison. Anyám teljes neve. Elszorul a torkom, amikor kiszámolom a két évszám közti éveket. Huszonöt éves volt. Eddig is tudtam, hogy fiatalon halt meg, de sosem gondoltam volna, hogy ennyire.
- Pont annyi évesen halt meg, mint...- mondom szomorkás hangon, de a nevet már nem bírom kinyögni.
- Tudom- suttogja Katie és elmorzsol egy könnycseppet. -Ha kell, maradhatsz, én tovább megyek.
- Megyek veled- mondom és leteszem a virágot. Néma csöndben tesszük meg az utat a másik sírkőhöz.
- Boldog szülinapot!- teszi le a virágot egy szomorkás mosollyal Katie, és már sír is.
- Nyugalom- teszem a kezemet a vállára, de hangom remeg, nem is ismerek rá. Mintha nem is én beszélnék. Ian Max Collins. A család büszkesége. Nyugodj békében! Csak ennyi a sír felirat, mégis mindent elmond róla. Ő volt az, akit ha ismertél, akkor nem tudtad utálni. Ő volt Katie bátyja.
Már én is sírok. Ő volt az, aki megtanított gitározni, akivel olyan jól ellehetett hülyülni. Persze, nem sokat volt otthon, szinte mindig utazott. De akkor sem lehetett elfelejteni. A halála nem tudni, hogy baleset volt, vagy gyilkosság. Az apja amikor megtudta, hogy mi történt, rögtön nyomozni akart, de a főnöke nem engedte. Nem volt sem ok, sem bizonyíték, hogy gyilkosság történt volna. Elkönyvelte balesetnek. Ebbe az öreg a mai napig nem nyugodott bele.
Miután kisírtuk magunkat rögtön Rev házát vettük célba. Amikor meglátott minket kisírt szemekkel, nem tudta, hogy mi történt. Aztán Katie mesélni kezdett. Elmondta, hogy milyen ember volt Ian, mi volt a foglalkozását, és az életének minden egyes pozitív részét. A negatívumot pedig már nem bírta kinyögni. Újból sírni kezdett, így hát muszáj volt átvennem a szót.
- Ian öt éve meghalt- mondtam, de én is majdnem elsírtam magam. -Biztosan észrevetted, hogy Katie apjának az a mániája, hogy minden házat átkutasson drogok után. Ian egyik haverja drogos volt. Innen kezdődik ez az egész. Nála volt egy buliban, amikor elvesztette az életét. Nem tudni, hogy véletlenül vagy direkt, de az italába drog került. Olyan adagban, amit a haverja már megszokott, de őt azonnal megölte. A srácot persze lecsukták, de ezt az egészet egy balesetnek könyvelték el. Ebbe az apja a mai napig nem tudott belenyugodni. Majdnem engem is lecsukatott- ismertem be.
- Ezt miért csak most tudom meg?- nézett értetlenül Katiere Rev.
- Mert megfogadtuk, hogy a közös titkunk- mondta Katie, de közben rám nézett. -Egész eddig úgy véltük, hogy jobb elhallgatni a világ elöl, de most úgy éreztem, hogy muszáj elmondanom.
- És téged miért csak majdnem csuktak le?- nézett rám.
- Örülnél mi, ha most ott lennék?. kérdezem gúnyosan.
- Nem úgy értettem, tudod jól- rázza meg a fejét.
- Azért, mert a srác nálam rejtett el egy jó adagot a cuccaiból. Ezt meg is találták, de mivel nem volt rajta az ujjlenyomatom az egyik nyomozó kimentett a pácból. Azt hiszem Fred.
- Ja, az a hólyag!- horkan föl Katie. -Az volt az egyetlen egy nemes cselekedet az életében.
- Rev! Megyünk Európába!- jött egy kiáltás. Ez Matt hangja.
- Öregem! Te annyira jól tudsz időzíteni!- bosszankodott Rev. Ekkor Matt a többi taggal együtt belépett a nappaliba, ahol a kanapén ültünk.
- Uh... Most...- kezdte el, de Rev leintette.
- Nem. És így egy darabig nem is fog megtörténni.
- Miről beszéltetek?- ült le mellénk Syn, de amikor meglátta a Katie kisírt szemeit legszívesebben visszavonta volna a kérdést.
- Valamiről- hoppá! Ezt én akartam! De Rev megelőzött vele.
- Ti temetőben voltatok?- kérdez rá Zacky. Gondolom észre vette, hogy Katie totál feketében van.
- Valakinek oda is el kell néha látogatnia!- emelem föl megadóan a kezemet.
- Mikor mentek?- kérdezi Katie, de most teljesen magánkívül van.
- Jövő hét- mondja Matt. - Ha akartok, akkor jöhettek.
- Én nem tudok. -rázom meg a fejem. -Az albumon kell dolgoznom, majd én is megyek turnézni, szóval még arra sincs esélyem, hogy utánatok menjek.
- Akkor én sem megyek -jelenti ki Katie magabiztosan, mire mindenki döbbenten néz rá. -Nem lenne fair, ha csak Zozo maradna itthon- vonja meg a vállát.
- Lárom már elfelejtetted a legjobb barátod nevét is. Engem Zoey Harisonnak hívnak- világosítom föl.
- Zozo- vágja rá.
- Ha még egyszer Zozónak hívsz, lesz még egy látogatásod a temetőbe, csak ezúttal ott is maradsz!- fenyegetem meg. -Amúgy is, el fogsz menni, ne érdekeljen, hogy egyedül maradok. Elleszek én, abban biztosíthatlak.
Végül rábeszéltem Katiet hogy elmenjen. Tegnap indultak. Egyedül vagyok. Vagy is nem teljesen. Rá vett, hogy legalább az életem megmentői (Jack és Dora) legyenek velem. Szóval most egy ideig velem laknak, nehogy megint a fehér ruhás nő kísértésébe essek. Dora borzasztóan élvezi ezt az egészet. Ma megyünk vásárolni ruhákat, meg néhány játékot. Jack is velünk tart. Neki is el kell néhány jó állapotban lévő öltözék, ugyanis a ruháik java része csak rongyokból áll. Most indulunk.
- Kocsival menjünk, vagy gyalogoljunk?- kérdezem meg Dorát. Ide felé nagyon élvezte a kocsikázást, eddig nem ült még ilyenben.
- Menjünk autóval!- vágja rá mosolyogva.
Elindulunk a garázs felé, de az ajtóban Jack nem kitalálja, hogy nem akar velünk jönni.
- Minek ez az egész? Mindenünk megvan, ami szükséges! Amúgy sem tudjuk megengedni magunknak- kötözködik, pedig eddig semmi problémája nem volt az ötletemmel.
- Megmentettétek az életemet. Az a legkevesebb, hogy ezeket én füzetem ki -vágom rá. -Amúgy is: legalább megnézzük a várost!
- Én akkor sem megyek. Maradok.
- Azt csak hiszed!- ezzel megragadom a kezét és szó szerint vonszolni kezdem a kocsiig, ahol úgy kell lefogni, míg le nem indulunk. Itt már legalább van annyi esze, hogy nem ugrik ki.
Bejártunk a belvárost és Jack tiltakozásának ellenére én fizettem ki mindent. Egész jó kis nap volt. Dora nagyon a szívemhez nőtt. Jack is rendes, csak borzasztóan makacs, talán még nálam is makacsabb. Ettől függetlenül minden vitát megnyerek ellene, hiszen én nem csak beszélek, hanem cselekszek is. Este kifáradtan megyünk haza, és szinte azonnal elalszunk.
[Katie szemszöge]
Ez a turné második napja. Londonban vagyunk. Éppen várost járunk. Hamarosan egy ilyen aláírásos hülyeségen kell részt venniük a fiúknak, de addig kiélvezzük a várost. Jimmyvel most jobb a kapcsolatom, mint eddig bármikor máskor. Már szinte vágyom rá, hogy feltegye a kérdést, de nem teszi. Talán tévedtem.
Éppen egy újságos bódé mellett mentünk el, amikor megláttam egy szennylapot, a címlapján pedig Zoey volt és még valaki, akit elsőnek nem ismertem fel. Elváltam a többiektől, hogy jobban szemügyre vegyem. Sajnos nem csak én szúrtam ki. Gyorsan megveszem. Néha jó tudni, hogy mit gondol Zoeyról a világ, még ha az fájdalmas is.
- Az meg ki?- hallottam meg a kérdést Zacky szájából.
- Nem tudom. A kép el van mosódva, nem lehet felismerni- vágom rá, majd oda lapozok a cikkhez.
Újra szerelem?
Zoey Harison énekesnő ma boldogan andalgott egy ismeretlen férfival. Néhány szemtanú szerint sokkal boldogabbnak tűnt, mint eddig bárki mással. Lehet, hogy újra rátalált a szerelem? Miután párjával, Zacky Vengeance-szel titokzatos körülmények között szakított, rögtön egy másik férfi karjaiba fut? De vajon mi lehet a titokzatos szakítás oka? Egyesek szerint ez a különös románc volt az ok. Biztosra nem tudunk még semmit sem. De azért feltesszük a kérdést: mi zárja ki, hogy ez a két esemény összefügg?
- Az, hogy Zoey nem egy kurva, te igen okos némber...- morgom mérgesen.
- Ez meg mikor... -motyogja mellettem Zacky, aki velem együtt olvasta el a cikket.
- Zacky! Ez a szennylap nem tudott semmit sem, és még ezt ő maguk is elismerték. Te minek hinnél nekik?- kérdezem tőle felvont szemöldökkel.
- Hát, nem tudom...- rázza meg a fejét.- De akkor mégis mit csinálnának együtt?- lesz egyre mérgesebb.
- Zacky! Te magad mentél bele abba, hogy csak barátok legyetek! Sikerült velem is elhitetned, hogy már nem érzel iránta szerelmet, még ha tetszik is. De most már átlátok a szitán! Te még mindig szereted! Miért nem mondtad el neki akkor?
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)