Not ready to die! 16.fejezet

[Katie szemszöge]

- Mit csináljunk délután?- kérdeztem, miközben ledőltem a kanapéra.
- Lenne néhány ötletem!- mosolygott rám perverzen Rev.
Megtámasztotta magát az egyik kezével a fejem mellett, és vadul megcsókolt. A másik kezével a pólómat húzta följebb. Én átkaroltam a nyakát, majd amikor a pólójához nyúltam, valaki megzavart minket.
- Aú! A szemem!- hallottam meg két összemosódott hangot. Zoey és Zacky volt az.
- Legalább ne a kanapén!- siránkozott Zoey.
- Szóval ezért nem szóltatok még, hogy elmentek-e már Katie szülei?- kérdezte Zacky, amit Rev egy bemutatással díjazott.
- Még egy ilyen, és letöröm az ujjad!- mérgelődött Zoey. -Ha beakarsz mutatni, ott az udvar.
- Értelmes szabályaitok vannak, mit ne mondjak...- morgolódott Jimmy, miközben fölegyenesedett.
- Mit csinálunk délután?- kérdezte tőlünk Zoey.
- Ha már így megzavartatok, menjünk el inni!- javasolta Jimmy.

[Zoey szemszöge]

Összehívtuk a fiúkat, majd elmentünk a kocsmába. Ott rendeltünk, de mielőtt Johnny ihatott volna, elkaptam a kezét, és neki szögeztem a kérdést. 
- Miért aludtál az ágyamban?- néztem vele farkas szemet. Látszott rajta, hogy azon filózik, hogy ha a piára fogja-e, akkor milyen büntetést kap. -Halljam a választ!- szóltam rá, mire eltolta magától a piáját. -Ügyes fiú!- borzoltam meg a haját. 
- Na! Legalább ezt ne csináld!- mondta. 
- Most igyunk, vagy ne- nézett Johnnyra gonoszul Rev. -A szülinaposra!- mindenki lehajtotta az italát, és jött az újabb kör. 
- Most Jessicával mi van?- kérdezte meg Syn. 
- Eltört két bordája- vagyis eltörték- és most kórházban pihenget- válaszoltam. 
- Azt kérte ne menjünk be hozzá, mert gondolkoznia kell valamin- tette hozzá Katie. 
- Hogyan tört el a bordája?- érdeklődött Matt.
- Újra kellett éleszteni, de többet nem árulok el- mondtam. 
- Mikor jön ki?- kérdezte ismét Syn. 
- Egy hét, de miért érdekel ennyire?- kérdeztem vissza.
- Csak- vonta meg a vállát.
- Jaj Zoey! Ezt el is felejtettem megmutatni!- mondta Katie, és a fülbevalójára mutatott. 
- Basszus, ezt honnan szerezted?!- ámultam el. Baromi jól nézett ki. 
- Jimmytől kaptam!- puszilta meg az említett személy arcát. 
- Persze... Majd nekem is vehetsz egyet!- mondtam. 
- Te Zackytől kéregessél!- mondta nevetve. 
- Zacky!- néztem rá boci szemekkel. 
- Azt sem tudom, hogy hol lehet ilyeneket kapni!- nevetett. 
- Tudod, van az ékszer üzlet- kezdtem el magyarázni. -Bemész, balra fordulsz, és ott! Majd rajzolok térképet, nehogy eltévedj! 
- Kösz... Érzem, hogy szeretsz!- nevetett. 
- Zacky, én hülyén is szeretlek!- mondtam neki, és megcsókoltam.
Félrészegen eldöntöttük, hogy lemegyünk a partra. Útközben Katievel SOAD-ot énekeltünk, pontosabban a Chop Suey-t próbáltuk, több kevesebb sikerrel. Ha Katienek sikerült, én kavarodtam bele, ha nekem, akkor Katie. A lassú rész egész jól ment. Miután ezt meguntuk, én az egyik új számomat adtam elő. 
- Ez meg mi?- kérdezett rá Matt. 
- Új számom, ehhez kéne a hegedű- mondtam. 
- Hát hajrá!- mosolygott rám biztatóan. 
Amikor leértünk, a fiúk rögtön befutottak a vízbe, Katievel együtt. Én nem merészkedtem a víz közelébe. Ez Zackynek annyira nem tetszett. Fölkapott, és velem együtt befutott a vízbe. 
- Belehaltál volna, ha száraz maradok?- kérdeztem meg, miután bedobott a vízbe. 
- Igen!- mosolygott rám. -Az ágyadat még nem cserélted le- emlékeztetett rá. 
- Van valami ötleted?- mosolyogtam rá. 
- Amíg nincs új ágyad, nyugodtan aludhatsz nálam- mosolygott rám vissza, mire én megcsókoltam. 

[Katie szemszöge]

Ahogy elnézem, Zoeyék jól elvannak. 
- Katie! Védj meg a barátodtól!- bújt a hátam mögé Johnny, és a következő pillanatban egy óriási adag víz landolt az arcomban. 
- Jimmy!- emeltem föl a hangom, és viszonoztam a fröcskölést, csak egy kicsit nagyobb adag vízzel. 
- Bocs, Johnnyt akartam!- nevetett. 
- Sokkal kevesebb valószínűséggel találsz fejbe engem, ha ezt csinálod!- mondtam, és kirántottam Johnny alól a lábát. -Látod? Ezt így kell! 
- Kösz, majd alkalmazom!- puszilt arcon, és a következő pillanatban kihúzta alólam a lábam. 
- Ezt nagyon megbánod!- mondtam, és utána úsztam.
Egy darabig kergettem, de teljesen kifáradtam. Haza mentünk, a fiúk végre maguktól hazataláltak, és nem nálunk csöveztek. Amin meglepődtem, hogy Zoey elment Zackyvel. Az ágy mániás... Nem tudom miért húzza fel magát ennyire. Viszont egész este a miénk volt a ház Revvel. Hát nem aludtunk, annyit elárulok... 

[Zoey szemszöge]

- Adsz valami száraz cuccot?- kérdeztem Zackytől, amikor odaértünk hozzá. 
- Persze, válassz!- mutatott a szekrénye felé. 
 Kinyitottam a szekrény, és kivettem találomra egy nadrágot és egy pólót. 
- Elmentem zuhanyozni!- jelentettem be, és már el is tűntem. Kitisztult fejjel tértem vissza. 
- Hé! Lenyúltad az AC/DC-s pólómat?- nézett rajtam végig.
- Te mondtad, hogy válasszak!- vontam meg a vállam. -Így jártál, mostantól az enyém. Mu-ha-ha-ha!- nevettem gonoszul. 
***
Másnap reggel korán keltem. Zacky még aludt, viszont a ruháim nem száradtak meg. Halkan kinyitottam a szekrényét, és elvettem még egy pólót, és egy nadrágot. Átöltöztem, és írtam egy üzenetet. Stúdióba kellett mennem, lenyúltam a Vengeance University-s pólódat. Mu-ha-ha-ha. 
Az utcán kicsit sem néztek meg az emberek. Felvételen is kinevettek néhányan, de nem érdekelt. Ma csak két órát voltam bent. Tovább nem volt kedvem. Legközelebb csak két nap múlva kell bemennem.  
Visszamentem Zackyhez, amikor beléptem a házba, félkómásan szendvicset csinált. 
- Jó reggelt!- kiáltottam el magam. 
- Halkabban- nézett rám kérlelő szemekkel. 
- Ha csinálsz nekem is egy szendvicset!- kiabáltam még mindig. 
- Itt van, csak halkabban!- nyomta a kezembe a már kész szendvicset, és egy újat kezdett el csinálni.
- Mióta vagy fönt?- kérdeztem rá. 
- Durván tíz perce- válaszolt kis fázis késéssel. -Te?
- Kicsivel több mint két órája. Már a stúdióban is bent voltam- mondtam. 
- Ja. Láttam az üzenetet. A pólót majd visszakérem- mutatott rá. 
- Csak a holt testemen át! Ez már az enyém!- mondtam. 
- Persze... Rögtön lenyúlod a két kedvenc pólómat. Nem szép dolog ám!- mosolygott féloldalasan. 
- Nem érdekel, akkor is az enyém!- mondtam. -Cserébe veszek neked egy vagon pink pólót, oké? 
- Tied lehet- vágta rá azonnal. -Ingen- tette hozzá. 
- Téged aztán gyorsan meglehet győzni!- nevettem.  
- Ha lenne erőm vitatkoznék, de ahhoz még kell fél óra legalább-mondta. 
Megreggeliztünk, majd úgy döntöttem hazamegyek. 
- Ööö... A ruháim hova tűntek?- néztem körül. -Az előbb még itt voltak. 
- Biztos elteleportáltak- vonta meg a vállát Zacky. 
- Persze... Mert az én ruháim ilyet is tudnak!- húztam ki magam büszkén. -Á! Megvannak!
Gyorsan átöltöztem, majd hazasiettem. Persze, a pólókat azért magammal vittem, nehogy mégis visszavegye. Otthon megint ugyan az a látvány fogadott mint múltkor. Katie és Rev a kanapén. 
- Leszokhatnátok róla!- sóhajtottam. 
- Ez az én házam is!- mondta Katie. 
- Viszont az-az én kanapém is!- vitatkoztam. 
- Egy gyors kérdés- fordult felém Rev. -Ugye már nem érdekel mi van az ágyaddal?
- Nem, de mi... Ááá! Ugye nem?- néztem rájuk. 
- Mit nem?- értetlenkedett Katie. 
- Ugye nem csináltatok semmit sem az ágyamban?!- emeltem föl a hangom. 
- Csak látni akartam az arcod!- röhögött ki Rev. 
- Na, szép!  Ha lefényképezed tovább tart!- mondtam kicsit mérgesen. 
- Mint te Zackyt?- mosolygott perverzen, kezében a mobilommal. 
- Hé! Az hogy került hozzád? Add vissza!- próbáltam elvenni tőle, nem sok sikerrel. 
- Fogalmazzunk úgy, hogy találtam!- mosolygott gonoszan. 
- Adjad vissza!- ugráltam, de még így sem értem el. 
- Rev! Ne szórakozz vele!- ütötte vállon Katie.
- Így van! Ha nem adod vissza Katie kidob, aztán sírhatsz, én nem foglak megvigasztalni!- mondta félig nevetve. 
- Majd álmodban!- nevetett Rev, de oda adta a telefonomat. 
- Bocs, de én nem álmodok veled. Katie megverne- mondtam, mire egy párna repült az arcomba. -Na! Ezzel csak azt bizonyítottad, hogy igazam van!- húztam ki magam büszkén. Ezt egy eléggé különös bemutatással díjazta, ugyanis nem a középső, hanem a mutató ujját nyújtotta ki. -Ez meg mi?- nevettem ki. 
- A hülye szabályaid eredménye!- mondta kicsit mérgesen. 
- Nem. Az én hülye szabályaim eredménye az, hogy leszoktál a cigiről- mondtam büszke fejjel. 
- Meg ez is!- mondta, és az egyik képet elfordította a falon, ahol hatalmas lyuk tátongott. 
- Ezt meg milyen szabály okozta?- kérdezte meg Rev. 
- Kérlek szépen az a szabály, hogy dührohamot csak a nappaliban lehet kapni- mondta Katie, mire Rev elnevette magát. 
- Hé! Az nem:  dührohamot csak a nappaliban lehet kapni. Hanem: az agressziót csak és kizárólag a nappaliban lehet levezetni, mert ott nincsenek törékeny tárgyak! Nem mindegy ám! 
- Nekem az, a végeredménye mindegyiknek egy szép lyuk a falon!
- A tv akkor még nem volt itt?- kérdezte Rev. 
- Nem, ez a szabály abból az időből van, amikor még épphogy csak beköltözködtünk. Akkor nem volt itt a tv, ez a szoba jóformán üresen állt- mondtam. 
- Az első berendezési tárgy, pedig ez a szép lyuk lett!- mondta Katie. 
- Jól van na! Ha nem tetszik, javítsd ki!- vágtam be a durcát. 
- Javítja az aki csinálta!- vágta rá azonnal. 
- Arra várhatsz!- mondtam, és felmentem a szobámba.

Not ready to die! 15.fejezet

Amikor végeztünk a filmnézéssel, Katie még semmilyen jelet nem adott, hogy visszamehetek-e vagy sem. Egy ideig feküdtünk, majd Zacky hirtelen megszólalt.
- Ez honnan van?- kérdezte, én meg leestem, annyira megijedtem. Ő felült, és fölsegített.
- Mi honnan van?- kérdeztem meg.
- Az idézet a karodon!- mutatott rá.
- Minden nap egy újabb lépés a siker felé... -olvastam föl. -Passz...- gondolkoztam el. -Ja, várj! Meg van!- ugrott be hirtelen. -Amikor már nem nagyon akartam folytatni ezt az énekes hülyeséget, mert egy csomó rossz kritikát kaptam, akkor apám ezzel biztatott. Majd egy hónapra rá, a százas lista első helyén debütált a lemezem. Akkor varrattam magamra, hogy emlékezzek erre. 
- Mégis majdnem elfelejtetted- mosolygott gonoszan Zacky.
- Fogadjunk, hogy a tetkóid felét részegen csináltad!- mondtam neki.
- Nyertél- mondta, és elnevette magát. -És az-az izé mi mellette?
- Milyen izé?- kérdeztem meg, és megfordítottam a karomat, hogy lássam. -Ez kérlek szépen, egy sárkány. Szerintem nagyon szép lett, nem tudom, miért nem ismerted fel- ráztam meg a fejem.
- És miért van rajtad egy sárkány?- kérdezte meg. Néhány percig elgondolkoztam, majd rájöttem.
- Mert az első kislemezem borítóján is egy ugyan ilyen van- válaszoltam.-Amúgy ennyi erővel: miért van a karodon egy zombi csaj, aki a kezében fogja a fejét?- kérdeztem meg, de ő maga sem tudott válaszolni. -Látod, hülye kérdéseket nem csak te tudsz feltenni!- nevettem ki.
- Én nem is tettem föl hülye kérdést!- tiltakozott rögtön.
- És az-az izé mi mellette?- idéztem föl az egyik kérdését, közben arcába nyomva a sárkányos tetkómat.
- Jól van na!- nevetett.
- Nincs jól!- mondtam, de azért már én is nevettem.

[Katie szemszöge]

Oké... Nincsen semmi gond... Végül is, csak FBI-ost, egy pszichológust, és egy rocksztárt várok ebédre! Vagyis az egyiket már elküldtem, majd visszahívom, ha a szüleim megjöttek.
Idegesen terítem meg az asztalt négy személyre. Már előre hallom apám kérdéseit: A hazugság mérőnek is be merné vallani, hogy semmilyen tisztességtelen dologba nem rángatta bele a lányomat? Már én is elkezdtem sajnálni Revet, hogy miatt végig csinálja ezt. Majd valahogy meghálálom neki.
Épp kész lett az ebéd, amikor csöngettek.
- Anya, apa!- öleltem át őket.
- Katie drágám! Hányszor megmondtam már neked, hogy egy lányhoz a szoknya illik, nem a nadrág!- szid le rögtön anyám.
- A közveszélyes barátnőd is velünk eszik, hogy négy személyre van terítve?- nézett el a vállam fölött apám, ami nem esett nagy nehezére, hisz több mint két méter magas, vele szemben anyámtól örököltem a magasságom, ami még a százhetvenet sem éri el.
- Nem ő eszik velünk...- mondtam zavartan.
- Hanem?- húzta fel a szemöldökét.
- A barátom, de még nincs itt- mondtam kicsit feszülten. Egy perc néma csönd, majd anyám szólal meg:
- És mégis ki, ez a bizonyos barát?- kérdezi, miközben beljebb lép néhány lépést a házba.
- Majd meglátjátok, de egyet kérhetek?- néztem rájuk boci szemekkel.
- Mégis mit, kincsem?- nézett rám anyám, miközben helyet foglalt.
- NE, ijesszétek el- mondtam, majd elvonultam, és fölhívtam.
- Megjöttek?- kérdezett bele rögtön.
- Igen, és kösd föl a gatyád, az arcukra van írva, hogy mindent kiakarnak szedni belőled, és ha az apám a sokkolóval fenyeget, ne dőlj be neki!- mondtam, és kinyomtam.
Mosolyogva mentem vissza a szüleimhez, és én is leültem.
- APA!- szóltam rá, és azonnal felpattantam. -A házban NINCS dohányzás!- vettem el tőle a cigit.
- Katie! Hogy beszélsz apáddal?- nézett rám döbbenten anyám.
- Sajnálom, de van néhány szabály, amit nem lehet megszegni- mondtam. -Ha apa cigizni akar, ott az udvar, menjen ki. -éppen ekkor nyitott be Rev.
- Jó napot Mr. és Mrs. Collins!- köszönt a szüleimnek, majd arcon puszilt.
- EZ a barátod?- nyomta meg az első szót az apám, miközben végig mérte.
- Nem ez, hanem ő- oktatta ki anya. - Hogy hívnak?- kérdezte mosolyogva.
- James Sullivan- mondta, miközben leült. Apám fintorogva ugyan, de leült mellé. Egy aprót sóhajtottam, majd én is helyet foglaltam.
Az ebéd első fele csendben telt, csak ha valami kellett, akkor szólaltunk meg. Egyedül Jimmy dicsérte meg a főztömet, a szüleim úgy csináltak, mintha ez a kötelességem lett volna. Persze, gondolatban a következő szülinapomat rendeztem, amikor olyan pizzát fogok rendelni, amibe belehalnak.
- Na, és James, te mivel foglalkozol?- kérdezte apám undorral a hangjában.
- Egy rockbandában játszom- felelte Jimmy.
- Ugye nem drogozol?- jött a következő kérdés anyámtól.
- Boldog vagyok anélkül is- mosolygott rám.
- A kérdésre válaszolj!- mondta anyám szigorúan. -Aki nem mer egyenes választ adni, az rejteget valamit!
- Anya!- néztem rá szúrósan.
- Sajnálom kicsim, csak még mindig jobb, hogyha most derül ki, mint amikor túl adagolásban meghal!- mondta lekezelően. -Egyébként is: a drogosok 90°-a...
- Anya! Ebben a házba nem beszélünk drogokról étkezés közben!- emeltem fel a hangom. -Megértem, hogy ez már bele rögzült az agyadba, hogy mindennek valami pszichológiai oka van, de most ne!
- Kicsim, én csak...- kezdte el, de megint közbe szóltam.
- Ha azt mondod, hogy engem akarsz megvédeni, akkor tévedsz! Csak a boldogságomat veszed el!
- Katie! Ne beszél így anyáddal!- szólt rám apám, mire én csak lehajtottam a fejem.  Hozzá is lenne néhány szavam, de inkább nem borulok ki még jobban.
- Nyugi Katie- suttogta nekem Jimmy, és megszorította a kezem.
- James, ha bántani akarod a lányomat...
- Akkor elővesz a sokkolóját- fejeztem be a mondatot helyette, mire apám csak rám mosolygott.
- Katie már tudja a szabályaimat- mondta önelégülten.
- Igen tudom. Az első a sokkoló, azután a hazugság vizsgáló, majd a házkutatás- sóhajtottam. De ne félj, ezeket Zoeynak is beígérte, de még nem csinálta meg- mosolyogtam biztatóan Jimmyre, mert a hallottaktól eltorzult az arca.
- Még- motyogta apám.
- Szent meggyőződése apámnak, hogy Zoey egy drogdiller, és engem is belekever a bajba. 
- Még egyikőtök sem tudta igazolni az ellenkezőjét- mondta apám komoran.
Azután ők elköszöntek és elmentek, de biztos vagyok benne, hogy még visszatérnek, ha másért nem, hogy átkutassák Jimmy házát drogok után. Huh... Mániákusok...
- Köszi! Megmentettél!- öleltem át Jimmyt.
- Hé! Boldog szülinapot!- vett ki a zsebéből egy apró dobozt.
- Nem kellett volna!- mondtam, de azért elvettem. -Mi van benne?- kérdeztem meg.
- A kinyitod meglátod!- mosolygott.
Kinyitottam, és megpillantottam azt a fülbevalót, amit mér hetek óta kinéztem magamnak, csak nem volt rá elég pénzem.
- Ez meg hogyan...- ámultam el. Nem emlékszem, hogy említettem volna neki.
- Az eladó mondta, hogy nagyon megnézted- mosolygott még mindig. Én rögtön a nyakába ugrottam, de olyan erővel, hogy hátra estünk.

Not ready to die! 14.fejezet

Sírógörcsöt kaptam. Nem akartam elhinni. Meg nem történté akartam tenni. Azt is kitörölném az életemből, hogy rátaláltam erre a helyre, csak had kapjam vissza a barátaimat! Hirtelen megcsörrent a telefonom, én meg majdnem szívrohamot kaptam.
- Ha... Ha... Haló?- dadogtam sírás közben.
- Jézusom Zoey! Hol vagy?- hallottam meg az ismerős kérdést, egy ismerős hangtól.
- Én... Ők... Ugor... Meghal...- nem tudtam értelmes beszélni, annyira féltem.
- Nyugodj meg, és mond el hol vagy!- idegeskedett.
- Nem... Ta... lálsz... el... ide... -hüppögtem, és egyre jobban rám tört a sírás.
- Akkor legalább mond el értelmesen, hogy mi történt!- végét szinte már kiabálta, amivel megrémített.
- Adjad!- hallottam meg Rev hangját a közelből. -Zoey? Katie ott van?
- Már nincs!- kész, vége, bőgni kezdtem. Nem mondhatom el neki pont most, hogy mi történt. Talán még túl részeg ahhoz, hogy felfogja, és valami nagyon-nagy hülyeséget csinálna.
- Nyugodj le, és beszélj érthetően. 
- Ígérd meg, hogy nem csinálsz hülyeséget, és mire én hazavánszorgok, még mindig ott leszel a házamban, és semmilyen kért nem teszel se magadban, se a házban!
- Megígérem, csak nyögd már ki, hogy mi történt! Katie jól van, ugye?- nem válaszoltam. -UGYE?- kérdezte meg két perc után, és jól hallható volt a hangján, hogy kétségbe van esve, és a sírás kerülgeti. Körül néztem. Vártam a csodát, hogy előbukkannak, és minden rendben lesz, de nem. Helyettük viszont újra megpillantottam a fehér ruhás nőt. Hívogatott. Csalogatott, hogy ugorjak be. Megráztam a fejemet. -Zoey válaszolj már!- üvöltött Rev.
- Visszahívlak- mondtam, és kinyomtam. Előbb kiderítem, hogy ki ez a nő.
Lebegett a víz fölött, és egyre csak csalogatott. Én minden egyes alkalommal megráztam a fejemet, jelezve, hogy én ezt nem akarom. Végül megszólalt. A hangja bársonyos volt, de alig halható.
- Ők már odavesztek. Élnéd tovább az életed úgy, hogy nincsenek?- igaza volt. Képtelenségnek tartottam, hogy nélkülük, legalábbis Katie nélkül éljek, és úgy tegyek, mintha sosem léteztek volna. Már majdnem ugrottam, amikor kiabálásokat hallottam.
- Zoey! Meg ne tedd! Élünk és virulunk!- hallottam Katie hangját.
- Itt vagyunk a parton!- mondta Jessica. Lenéztem, és tényleg ott voltak. A fehér ruhás nő dühös arckifejezést vágott, majd eltűnt az éjszakában.

[Katie szemszöge]

A vízben landolva azonnal valami beljebb kezdett húzni. Különféle vízi növények voltak. Kinyitottam a szemem, és homályosan megláttam Jessicát, ahogy eszméletét vesztve körül fonják az ugyan olyan növények. Ahogy bírtam, úgy törtem ki a növények fogságából, majd Jessicát is kiszabadítottam. Kivonszoltam a partra, és megpróbáltam újraéleszteni. Hogy is kell? Úhh.. Meg van! Orron át lélegeztettem, majd a szívét kellett masszírozni. De nem olyan gyengéden. Két bordáját is eltörtem, mire elértem a kívánt hatást. Egy hatalmasat fellélegzett, és köhögni kezdett. 
- Mi történt?- kérdezte, amikor abbahagyta végre a köhögést.
- Leugortál, utánad ugrottam, elvesztetted az eszméleted, újraélesztettelek- foglaltam össze. -Zoeynak igaza volt- fújtattam. -Életveszélyes ez a hely. Többet nem jövünk. Okés?- néztem rá.
- Rendben- bólintott.
Ekkor kiáltást hallottam. Valami olyasmit, hogy Zoey válaszolj már! A hangot azonnal fölismertem. Rev volt az. Most azt hiszik, hogy meghaltunk? Mondjuk, teljesen jogos az aggodalom. Én sem hittem még el, hogy túléltük.
Azt figyeltük, hogy mi történik. Zoey is ugrani készült. Franc.. Vajon most is csak azt a nőt látja, mint amikor elütötték? Vagy önakaratából ugrik? Ezt mindjárt megtudjuk.
- Zoey! Meg ne tedd! Élünk és virulunk!- kiáltottam föl. Azonnal megtorpant.
- Itt vagyunk a parton!- üvöltötte föl Jessica.  Meglátott minket. Már egyáltalán nem akart ugrani.
- Jaj, istenem! Úgy aggódtam értetek! És most már ezt Revékre is átragasztottam- kiáltotta le nekünk.
- Telefonon beszéltél vele?- kérdeztem.
- Igen, miért?
- A kiabálását még itt is hallottuk!- nevettem. - Elindulunk fölfele, addig mond meg nekik, hogy nincs semmi ok az aggodalomra!

[Zoey szemszöge]

Élnek. Gyorsan visszahívtam Revet.
- Mond el mi történt!- parancsolt rám kétségbe esett.
- Előröl, vagy csak a végkimenetelt akarod hallani?- kérdeztem rá.
- Előröl!
- Na akkor! Kezdjük ott, hogy Jessica és Katie majdnem meghaltak.
- MI? UGYE NEM?- szegény. Inkább behadarom a végét.
- Élnek és virulnak!- nyugtattam meg.
- Hál' istennek- sóhajtott. -Ott vannak veled?
- Konkrétan igen, csak ötven méterrel arrébb- húztam el a számat.
- A hangsúlyból ítélve, jobb, ha meg sem kérdezem, hogy mit csináltatok!- nevetett.
- Azt megköszönném! Maximum két óra, és otthon vagyunk. Csá!- nyomtam ki.
Leültem, és vártam, hogy felérjenek. Nem tudom mennyi időbe tellett, de végre fölértek.
- Istenem úgy aggódtam értetek!- öleltem át őket.
- Vigyázz!- szisszent fel Jessica. -Első utunk a kórházba vezet.
- Mert? Valami történt?- kezdtem el aggodalmaskodni.
- Muszáj volt eltörnöm néhány bordáját, hogy újra éledjen- húzta el a száját Katie.
- Akkor siessünk!- mondtam, és elindultunk a kocsi fele.
Kicsit sokkal gyorsabban hajtottam a kelleténél, Katie többször meg is jegyezte, hogy nem kell még egy halálközeli élmény erre napra. Szerencsére nem volt. Jessicát bevittük a kórházba, ahol azonnal ellátták, és egy hétig még benn marad szegény.  Onnan egyenesen haza mentünk. Éppen nyitottam volna be, de az ajtó nem mozdult. Na még egyszer! Nem értem el vele valami sokat. Elkezdtem mint az őrült nyomni a csengőt, de mind hiába- csütörtököt mondott. Akkor most jön a bevált módszer- teljes erőből rugdalni kezdtem az ajtót. Az utolsó rúgásom már nem az ajtót érte, hanem azt a szerencsétlent, aki kinyitotta.
- Mondtam, hogy ez lesz!- nevetett Zacky, Katie meg már rohant is Revhez, aki erősen fogta a sípcsontját.
- Miért nem nyílt az ajtó?- kérdeztem meg.
- Ezért!- mondta, és az előttem fekvő Synre mutatott, aki éppen aludt. -Eltorlaszolta, és az istenért sem akart felkelni. Amúgy hol voltatok?
- Pont ott- válaszolta Katie. -De többé nem megyünk. Jessicát is épphogy újra tudtam éleszteni!
- Mi van?- akadtak ki egyszerre.
- Nem lehetne halkabban? Éppen aludnék...- morgott Syn.
- Amúgy hol van Johnny és Matt?- néztem körül.
- Matt a konyhapadlón alszik, Johnnyt meg passzolom- mondta Rev.
Ezzel azonnal a szobámba futottam, hogy ellenőrizzem, minden rendben van-e. Amikor kinyitottam az ajtót, legszívesebben azonnal megöltem volna Johnnyt. Ugyanis benne aludt.
- Kész, vége! Holnap veszek egy új ágyat!- jelentettem ki a lépcsőn lefele menet. 
- Mi?! Nem! Nincs rá pénzünk!- akadt ki rögtön Katie.
- Minek neked új ágy?- kérdezte Rev.
- Katie, nekem van, és azért kell, mert már kétszer is megszentségtelenítették!- panaszkodtam, mire értetlenül néztek rám- Johnny ott alszik!- forgattam a szemeimet.
- Minek van ott az a "kétszer"?- értetlenkedett Zacky.
- Talán elfelejtetted, hogy te is benne aludtál egyszer? Tudod, azért nem ihattál alkoholt- emlékeztettem.
- Tényleg!- csapott a homlokára.
- Hát Zakcy, téged sem az eszedért szeretnek!- nevette ki Rev. Ezt Zacky csak egy bemutatással díjazta.
- Na! Ebben a házban nem mutatunk csúnyákat, nem cigizünk, és nem káromkodunk!- mondtam. -Bazd meg otthagytam a telefonom!- tapogattam végig a zsebeimet.
- Ennyit a káromkodásról- mosolygott rám Zacky.
- Én vagyok a ház ura, rám nem érvényesek a szabályok!- nyújtottam ki rá a nyelvemet.
- Hé! Én is ugyanúgy füzetem a házat, mégsem engedsz dohányozni!- méltatlankodott Katie.
- Te betartod azt a szabályt, én meg azt, hogy meg se próbáljam bekapcsolni a gáztűzhelyet!
- Az nem szabály, csak a konyhában ön és közveszélyes vagy, ezért nem csinálhatod- oktatott ki.
- A főzésről jut eszembe... Nem holnap van 13.-a?- kérdeztem meg.
- Basszus tényleg!- csapott a homlokára Katie.
- Szép! Ezt elfelejteni!- röhögtem ki.
- Mi van 13-án?- kérdezte Zacky.
- A szülinapom!- mondta idegesen Katie.
- Ezen meg mit idegeskedsz?- ölelte át Rev.
- Azon idegeskedek, hogy a szüleim is itt lesznek! Hajnalban el kell mennem bevásárolni, aztán az egész délelőttöm a főzéssel fog elmenni, majd hallgathatom a szüleim unalmas dumáját, meg azt, hogy miért nincsen barátom, amire én csak azt tudom felelni, hogy már van, és egy rocksztár- hadarta be.
- És itt mi a probléma?- kérdezte Rev.
- Az, hogy elkezdi majd taglalni, hogy hány rocksztár halt már meg túladagolásban, és egyéb dolgokban idő előtt, és ekkor fog elfogyni a türelmem, és elküldöm őket a...- nem fejezte be a mondatot, mert szúrósan néztem rá. Eléggé csúnya lett volna a vége. 
***
Másnap reggel Katienek az volt az első dolga, hogy kipaterolja a fiúkat a házból. Kivéve Revet,  mert szerencsétlen megemlítette, hogy szívesen találkozna a szüleivel. Szegény... Ki fogják készíteni. 
Miután bevásárolt, kettőnket befogott krumplit pucolni, mondván azt nem lehet elrontani. Miután kifaragtunk egy krumplit, (mit ne mondjak, megszállt az ihlet) minket is eltiltott a ház közeléből, és csak ebédre mehettünk vissza. Én addig elmentek Zackyhez, és megnéztünk egy filmet. Persze előtte jól kiröhögött a krumpli miatt. 
- Röhögj ki nyugodtan! Majd ha házasok leszünk te főzöl, és kész!- vágtam be a durcát. 
- Én legalább tudok főzni- nevetett tovább. 
- Bocsánat, hogy nem híres szakács vagyok, hanem csak egy énekes!- duzzogtam tovább, mire közelebb jött, és megcsókolt. 
- Aranyos vagy, amikor duzzogsz- mosolygott rám. 
- Majd nem leszek aranyos, ha....- kezdtem el, de egy újabb csókkal belém fojtotta a szót. 
Nem volt már tovább kedvem duzzogni, hanem elfeküdtünk a kanapén, és néztük a filmet.

Not ready to die! 13.fejezet

Jessicával jól elsztorizgattunk. Azok a régi szép idők! Persze, én még most is bevállalnék néhány ilyesmi dolgot. Rólunk elmondható, hogy élvezzük az életet.
- Hú! Arra emlékszel, amikor Zoey megevett egy gilisztát, és minket is rákényszerített?- kérdezte Jessicát Katie.
- Ja. Csirke íze volt!- nevetett fel.
- De Jessica, ha jól tudom, TE miattad ettem meg házastul egy csigát!- nevettem én is.
- A kutya kaja is a te hibád!- támadta most Katie is Jessicát.
- De még mindig jobb íze volt, mint a haltápnak! Azt meg nem is tudom, ki javasolta- vágott visszanevetve Katienek Jessica.
- Akkor ezt most összefoglalom- emelte fel a hangját Syn- Ti komplett menüként megettetek fejenként egy gilisztát, plusz Zoey egy házas csigát. Ehhez még jött kutyakaja és haltáp. Oké, eddig is tudtuk, legalábbis Zoeyról és Katieről, hogy nem vagytok normálisak, na de ennyire?
- Mindent meglehet enni, csak nem mindegy, hogy hányszor!- mondta Jessica.
- Oké... Akkor én most újra átgondolom, hogy ki a barátnőm!- nevetett Rev.
- Sosem fogsz rájönni!- mondta mosolyogva Katie. -Még a hülyeségeink egy negyedét sem hallottad, és a legnagyobbakat nem is fogod!
- Nem mondtad el neki, azt amikor "kicsit" begurultak a szüleid ránk?- kérdezte Jessica.
- Nem. És senki sem fogja megtudni!- válaszoltam helyette. -Az csak ránk, és a szüleinkre tartozik!
- Hallani akarom!- mondták szinte egyszerre.
- Nem!- vágtuk rá.
 - Majd talán... Egyszer... Húsz év múlva...- töprengett Kaite.
Ezután a fiúk leitták magukat, és elmentek újból táncolni. Katienek igaza van. Nekem is rémálmaim lesznek, az biztos!
- Figyelj Zoey!- szólt nekem Katie szinte suttogva.
- Igen?
- Arra gondoltunk- folytatta Jessica- hogy megint elmehetnénk arra a helyre...
- TI MEG AKARTOK ÖLNI?- akadtam ki, majd lenyugodtam. -Egyébként is: szerintem nem jó ötlet megismételni. Akkor is majdnem kitört a nyakam!
- Naaaaaa! Az feldobna mindannyiunkat!- nézett rám boci szemekkel Katie.
- Katie! Most komolyan!- néztem rá szigorúan, ahogy ő szokott rám -Most akarod feldobni a talpad, amikor megtaláltad a boldogságot?- mutattam Revre. -Szerinted ő mit fog érezni, amikor a kórházban elmondják neki, hogy kitörted a nyakad, és belehaltál? Mit fog szólni?
- Nem tervezem kitörni a nyakam- mondta nyugodtan. -Egyben visszafogunk jönni, ezt megtudom ígérni!
- Mégis hogyan? Védő hálót raksz ki, vagy mi?-méltatlankodtam. -Az a hely élet veszélyes! Ezt neked kéne a legjobban tudnod!
- Elcsúsztam, oké. De ez nem fog még egyszer megtörténni!- próbálkozott megint.
- Csináljatok, amit akartok! Majd ha oda értetek figyelmeztetem Revet, hogy ne várjon élve!
- Zoey! Ne csináld már! Te többször csináltad, mint bármelyikőnk! Te is mutattad azt a helyet! Nem emlékszel?- meredt rám Jessica, azokkal a nagy kék szemeivel.
- Éppen ezért tudom jobban, hogy mennyire veszélyes!- csattantam föl. -Katie Collins és Jessica  Smith! Ha még egyszer a büdös életben oda mentek, többé nem szólók hozzátok!- zártam le a témát. 
Ezek után jobbnak láttuk hazamenni. Mi ketten Katievel a házunkhoz vittük a fiúkat, miközben Jessica elment a hotelbe, ahol most lakik. Amikor hazaértünk, a lámpák fel voltak kapcsolva, valaki a tv-t nézte. Megkönnyebbültünk, amikor megláttuk, hogy csak D.G. jött látogatóba. 
- Azt hittem, már sosem értek ide!- fogadott minket. 
- Történt valami?- kérdeztem meg. 
- Én a helyedben nem engedtem volna el egyedül a barátnődet!- emelte fel a hangját. 
- Mert?- akadtunk ki egyszerre Katievel. Aztán egyszer csak leesett. Oda ment. Pontosan oda, ahol majdnem meghaltunk mind a hárman. 

[Katie szemszöge]

Ledöbbentem. Szinte azonnal futásnak eredtünk. Beszálltunk a kocsiba, amit csak vészhelyzet idején használunk, és már mentünk is. Egy órás autó út. Remélem még élve megtaláljuk... Oké! Megkövezhettek nyugodtan! ÉN mondtam neki, hogy jó ötlet, ezért ha most valami baja esik, az-az ÉN és csakis az ÉN felelősségem. Nem tudnám magamnak sosem megbocsájtani. 
Amikor az erdő széléhez értünk, még félórán át futottunk, hogy újra megláthassuk a tengert, -immár ötven méter magasból. Ezt a helyet csak mi ismertük. Zoey talált még rá, ő mutatta meg nekünk. Az innen való leugrás olyan, mintha szárnyalnánk, a vízbe érés felfrissít, tisztábban látja az ember a dolgokat. Viszont ha rossz helyre esel, sziklák közt találod magad. Az összes csontod eltörik, többé nem lélegzel. Életveszélyes.
Minél közelebb mentünk, annál inkább kivehetőbbé vált egy alak. Éppen ugrani készült. Jessica volt az. Egyre gyorsabban futottunk, kiabáltuk, hogy ne tegye, de hiába. Leugrott. Megálltunk. Két percet vártunk, de nem jött fel. Három perc. Kész. Én lemegyek érte. Levettem a cipőmet és a pulóveremet. 
- Katie! Ne ugorj utána!- szólt Zoey szomorkás hangon. 
- Muszáj- mondtam, és már ugrottam is. 
Ez az érzés egyszerűen leírhatatlan. Szárnyakat kap tőle az ember, eskü jobb mint a drog. Eszembe jutott zuhanás közben, amikor elsőnek hozott ide minket Zoey:

"- Gyertek!- szólt hátra, és futott tovább. 
- Már vagy félórája futunk!- lihegte Jessica, és akkor megpillantottuk. Alattunk ötven méterre volt a víz, a habjai hívogattak. 
- Leugrunk?- kérdezte Zoey hatalmas mosollyal az arcán. 
- Megvagy húzatva?!- akadtam ki. -Látod azokat a hatalmas sziklákat? Ha oda esel meghalsz! 
- Akkor nem oda ugrok!- felelte, és már le is ugrott. Szörnyülködve néztem utána. 
- Ez... most... Komoly?- néztem utána, és szinte rögtön amikor beleesett a vízbe, föl is jött. Intett, hogy menjünk utána. 
- Gyere!- mondta Jessica, és ő is ugrott. Együtt úsztak ki Zoeyval. Én csak álltam, és néztem. Nem mertem megtenni. Majd hirtelen, mintha valaki megfogta volna a vállam. Megfordultam, és azzal a lendülettel leestem. A kétségbe esés és a félelem azonnal eltűnt, helyette akkora adrenalin löketet kaptam, hogy majd szét robbantam. Amikor a vízben landoltam, a lábam nekicsapódott egy sziklának. Azonnal eltört a sípcsontom, de akkor nem érdekelt. Felfrissültem, nem törődtem a következményekkel..." 

Ahogy most sem fogok!-  gondoltam magamban, ahogy elnyeltek a habok. 

[Zoey szemszöge]

Leugrottak. Mind ketten. Nem fognak visszajönni. Tudom. Arcomat könnyek áztatják, elfordulok a víztől. Nem akarom látni, de még így is hallom, amikor Katie is beleesik a vízbe. Nem bírom tovább. Bőgni kezdek. A víz a mostani időkben egyre sekélyebb. Amikor utoljára ugortam, akkor is majdnem ottmaradtam, belegabalyodva a hínárokba. Most mennyi esélyük lehet a túl élésre? 
 

Not ready to die! 12.fejezet

Zackynél aludtam. Amikor felkeltem, ő még húzta a lóbőrt. Titkon lefényképeztem, majd hagytam egy üzenetet, hogy a stúdióba kell mennem, ne keressen, és csak úgy óvatosságból odaírtam, hogyha megint felhív azzal, hogy hol vagyok, kitekerem a nyakát. Ugyanis pontosan leírtam, hogy hol leszek a következő órákban.
Lábujj hegyen hagytam el a házat, és szinte futva tettem meg a távot a stúdióig. Pont időben estem be, és már kezdtük is. Már a fél album készen van, de én az egyik számnál csak fintorogni tudtam. Valahogy nem olyan, mint ahogy elképzeltem. Persze azonnal rájöttem: nincs benne hegedű. Pedig megígérték!
- Hol a hegedű?- kérdeztem rá.
- Nem vállalta el senki sem.
- És akkor kihagyjátok?- méltatlankodtam.
- Ha nem szerzel egy embert, aki eltudja játszani az irományodat, akkor igen, kihagyjuk- nézett rám lenézően a pasas.
Emiatt egész felvétel alatt csak duzzogtam, és alig akartam énekelni. Így egy órával tovább tartott ez az egész mint a tervezett. Haza érve rögtön a szobámba futottam, és ledőltem az ágyra gondolkodni. Nem ismerek senkit sem, aki tud hegedülni. Tudtommal.
A gondolkodásban megéheztem, így hát a konyha felé vettem az irányt.A hűtőn egy üzenet volt: Elmentem, apa. Ehhez már nem szóltam semmit sem. Ő már nem játszik fontos szerepet az életemben.Remélem vissza se jön. 
Miközben élvezettel ettem meg a szendvicsemet, Katie haza jött. 
- Megéheztél?- nézett rám. 
- Tudsz ennél hülyébb kérdést feltenni?- kérdeztem vissza. 
- Emlékszel még Jessicára?- mélyedt el a hűtőtartalmában, úgyhogy alig hallottam. 
- Hogyan feledhetném?
- Feltett szándékod, hogy csak kérdéssel válaszolsz ma nekem?- egyenesedett föl, és forgatta a szemeit. 
- Miért? Te nem ezt csinálod? 
- Zavar? 
- Téged? 
- Én kérdeztem előbb!- fújtatott mérgesen. 
- Tényleg?- mosolyodtam el gonoszan. -Amúgy mi van Jessicával? 
- Itt van a városban. Mára meghívtam ivászatra- mondta, miközben csinált magának egy szendvicset. 
- Tényleg?- döbbentem le.  
- Tudsz mást is mondani?
- Miért, kéne?- itt elpattant nála valami, mert felküldött a szobámba.
Mivel szobafogságot kaptam, elkezdtem gitározgatni. Mindent, ami eszembe jutott. Végül idegesen álltam föl, és csak arra tudtam gondolni, hogy nincsen hegedű! Letrappoltam a nappaliba, pont akkor, amikor a fiúk jöttek. 
- Helló- vetettem oda kicsit durcásan, és leültem a kanapéra. 
- Veled meg mi történt?- kérdezte Zacky, és egy puszit adott az arcomra. 
- Elcseszték az egyik számomat!- idegeskedtem. 
- Mert? Ezt még nem is mondtad!- méltatlankodott Katie. 
- Kérdezted?- mosolyogtam rá sunyin. 
- Zoey! Ne kezd el megint!
- Abbahagytam? 
- Zoey!- fenyegetett meg az ujjával. 
- Oké! Abbahagytam!- emeltem fel megadóan a kezem. 
- Akkor mi is történt pontosan?- kérdezett rá Zacky. 
- Megígérték, hogy szereznek nekem egy nyamvadt hegedűst, erre mit hallok ma? Hát persze, hogy nem intézték el... Most pedig nekem kell valakit szereznem, különben teljesen kihagyják...- mérgelődtem. 
- Jessica tud hegedülni- jelentette ki Katie, és rögtön felragyogott a szemem. 
- Ki az a Jessica?- kérdezte Matt. 
- Életem megmentője!- nyugodtam le. -Vagyis a számomé...
- Akkor ki?- értetlenkedett Syn. 
- Egy régi barátunk, tegnap találkoztam vele, miután ti elvonultatok táncolni- mondta Katie. 
- Táncoltunk?- döbbentek le szinte egyszerre. 
- Hát igen... Szerencsések vagytok, hogy nem emlékeztek rá, engem ez egy életen át fog kísérteni- borzongott bele, amin én elnevettem magam. 
- Még jó, hogy kimaradtunk belőle!- súgtam Zackynek. 
- Ne reménykedj! Ma is inni fogunk!- mosolygott rám gonoszan. 
Elmentünk a kocsmába, és rögtön megpillantottam Jessicát. Leültünk az asztalhoz, és a fiúk bemutatkoztak neki. 
- Jessica! Lenne egy nagyon-nagy kérésem!- fordultam hozzá rögtön. 
- Mi lenne az?- nézett rám érdeklődve. 
- A számomban kéne hegedülnöd- húztam el a számat. -Ugye elvállalod?- néztem rá bociszemekkel. 
- Persze!- mosolygott rám. 
- Életet mentesz!- sóhajtottam. 
- Hogy találkoztatok?- kérdezte meg Jessicát Rev. 
- Az iskolában!- vágta rá Katie, mire röhögni kezdtünk. 
- Igen, az iskolában!- helyeseltünk egyszerre Jessicával.
/Jessica emlékezése/

Már éppen hazatartottam, amikor kiáltásokat hallottam meg a hátam mögül.
- Vigyázz! Nincs fékünk!- azonnal elugrottam, majd a következő pillanatban valaki belehajtott biciklivel a nagy fenyőfába az iskola kapujánál. Vagyis valakik. Látásból már ismertem őket. Katie Collins az iskola újság főszerkesztője, és Zoey Harison, aki csak úgy kedvtelésből járt be barátnőjéhez, ugyanis magántanár tanítja. 
- Jól vagytok?- kérdeztem meg őket, ők meg nagy nehezen feltápászkodtak, és nevetni kezdtek. 
- Semmi... bajunk...- nyögték ki miután alább hagyott a nevetésük. 
- Viszont a bicikliteknek annál több...- néztem el mögöttük a ripityára tört kerékpárokra.
- Direkt csináltuk!- legyintett Zoey.
- Mégis miért?- kérdeztem rá. 
- Mert mért ne?- kérdezett vissza mosolyogva Katie. -Egyszer élünk! Mindent ki kell próbálni! 
- Nem tartasz velünk?- kérdezte meg Zoey. 
Attól a naptól fogva egy csomó hülyeséget csináltunk együtt, míg anyám meg nem elégelte, és el nem költöztünk...

- Ti komolyan direkt neki mentetek egy fának?!- akadt ki szinte egyszerre Zacky és Rev. 
- Most miért ne? Úgyis kellett már egy új bicó...- magyarázkodott Katie. -Egyébként szerintem ti már csináltatok ennél nagyobb hülyeséget, úgyhogy pofa be!
- De mi is csináltunk!- nevetett Jessica. -Húh... Emlékeztek a sült csirkés fagyira? 
- Milyen fagyi?!- akadtak ki megint a fiúk. 
- Kíváncsiak voltunk, milyen lehet a sült csirkés fagyi: hát nem finom, annyit elárulok- kirázott a hideg, amikor visszagondoltam az ízére.
- Egyetlen egy főztöm, amire nem vagyok büszke- hajtotta le a fejét Katie.
- Azért ne szóld el magad- figyelmeztettem, mire felkapta a fejét, és szúrósan nézett rám. 
- Egyre gondolunk?- kérdezte lelkesen Jessica, és nem annyira lelkesen Katie. 
- Azt hiszem nem eszek többet a főztödből...- mondta Rev nevetve. 
- Csak akkor vagy bajban, amikor egy piros sütit tol eléd, és azt mondja, hogy csokis...- borzongott meg Jessica. -Hát, abban nem volt csoki, az biztos! 
- Azt hiszem ketchupos, sós, narancsos "csokis" süti volt?- gondolkoztam hangosan, és Katie teljesen elsüllyedt szégyenében. 
- Jól van na! Nem tehetek, hogy a recept felénél átlapozódott a könyv a paradicsom leveshez...- mondta, mire mindenki nevetni kezdett.

Első díjam! :)

Hello! Még én sem hittem el de DÍJAT KAPTAM!
Nagyon szépen köszönöm Beth-nek és Shadow-nak!

a) Köszönd meg a díjat annak, akitől kaptad (ez alap)!

b) Tedd ki a díj képét az oldaladra, bármilyen formában, majd másold át a kérdéseket a díj adójának oldaláról!

c) Válaszolj az eredeti kérdésekre! (szám szerint öt darab)

d) Küldd tovább maximum öt blogírónak!

Kérdések:

1. Volt valami (valaki), ami nagy szerepet játszott a történeted megalkotásában?

Életem nagy fordulópontja volt az, amikor írni kezdtem. Csak egy barátom tudja, hogy írok, de arra még ő sem vetemedett, hogy elolvassa... De ő még így is biztat. Csak néhány kisebb történetemet olvasta, amiket még nagyon régen írtam. A családomból senki sem tudja, hogy ezt csinálom. Szinte nem ösztönöznek semmiben sem, és ha a fogalmazásom csillagos ötös lett, akkor rávágják, hogy ne vicceljek, és egyre jobban utánozom a tanárom kézírását. Talán ez volt a döntő ok. Ha nekik nem is, magamnak szerettem volna bizonyítani, hogy nem csak a testvérem ért az íráshoz, hanem én is! A barátnőmön kívül még egy emlék biztat mindenre. Egy ember emléke, aki már nincs velünk. Tanár, újságíró, és operatőr. Ő az, aki miatt még mindig az álmaimnak élek, mert ő megmutatta, hogy érdemes...

2. Melyik szereplővel tudsz azonosulni leginkább?

Katievel. Ő tölti be Zoeynak azt a védelmező-vigasztaló-felvidító szerepet, amit én szoktam a barátnőim életében.

3. Számodra mit jelent az írás?

Az életemben két dolog bizonyítja, hogy kitartó vagyok, és egy dolog, hogy vannak saját érzelmeim. Az írás felülmúlja ezt a hármat. Egyszerűen leírhatatlan érzés, amikor a kedvenc tanárom dicséri egy munkámat, amikor nevetést tudok varázsolni a barátaim arcára egy egy perc alatt megírt verssel. Vagy már volt, hogy könnyet is fakasztottam, vagy vigasztaltam. Magam sem tudom, hogy hogyan sikerülnek ezek, de sikerülnek. És amíg ez így megy, addig nem is érdekel hogyan csinálom. Amíg örömet tudok okozni az embereknek, amíg hatnak rájuk az írásaim, a fellegekben járok. Nem tudom megfogalmazni pontosan, hogy mit jelent az írás, de az biztos, hogy senki sem fogja tőlem sosem elvenni a kedvemet hozzá, és mindig Ő rá gondolok. Mert Ő is ilyen volt. Akinek az emléke örökké bennem él, még akkor is, ha már nincs velünk, és amíg élt, fel sem fogtam, milyen hihetetlen ember volt.

4. Mi volt az első történet, amit írtál?

Húúú... De rég volt már! Konkrétan én csak diktáltam négyévesen, hogy mit írjanak le xD. Egy történet volt, ahol zombi tündérek harcoltak egymással xD. Akkor sem voltam már normális az tény, de akkor olyan jó ötletnek tűnt! Egyedül nagymamámnak tetszett xD.

Amúgy, amit már kicsit több fogalmazási készséggel írtam hét évesen, az négy természet feletti lényről szólt, és a vérfarkas csaj szemszögéből íródott. Brutális lett, viszont azóta is emlegetjük a barátnőmmel.

5. Mit szoktál csinálni, ha nincs ihleted?

Gitározni, kosarazni, zenét hallgatni... Gitározás közben van, hogy egy spontán akkord sorról eszembe jut egy-egy pörgős, vagy szomorú rész. Kosarazás közben inkább a hülyülős részek, attól függ, kikkel játszok. Zené hallgatás közben, pedig egyszerre több dolog is eszembe jut, azt inkább nem sorolom fel.

Mivel új vagyok, nem ismerek sok írót, és akinek tovább adnám, az már megkapta. De akik szerintem is megérdemlik ezt a díjat: 

Shadow,  Beth, Black Bird, Ann és Roxoko  

Ma estére tervezem az új részt, de ki tudja, lehet, hogy egy tanárom felhív, hogy menjek hozzá korrepetálásra, vagy mittomén xD Szerintem már bármire képesek, csakhogy elcsesszék a napomat...

Not ready to die! 11.fejezet

Zacky nagyon figyelmes. Talán túlságosan is. Evés közben folyamatosan beszélgettünk, elsősorban én kérdezgettem róla, majd fordult a kocka.
- Azt mondtad, ha lesz időd, elmondod miért nem volt gyerekkorod- mosolygott rám.
- Nem tudom. Most van időd?- kérdeztem rá.
- Van- fújtattam egyet, majd elkezdtem.
- Azt tudod, hogy apám meggyilkolta anyámat- itt bólintott egyet. -Előtte pedig szegények voltunk, nem nagyon engedhettünk meg semmit sem magunknak. A házunknak is volt egy nagy lyuk a tetején, szóval sokszor beázott. Voltak olyan napok, amikor semmit sem ettünk és alig ittunk. Nem mehettem el onnan, mintha rabláncon tartottak volna. Nem ismertem mást, csak a szüleimet. Aztán lett pénzünk, és anya meghalt. Kicsit magam alatt voltam, szóval apám pszichológushoz vitt.
- Mit jelent a kicsit?- kérdezett bele kíváncsian.
- Azt, hogyha apám nem lett volna elég éber, akkor a nagy konyha kést a szívembe döftem volna-részleteztem le neki.
- Ezt mégis hány évesen?-hangjában nem hallottam szánalmat, aminek én csak örültem.
- Tizenegy. Na szóval, ott tartottam, hogy pszichológushoz vitt. Azt mondta a doki, hogy jót tenne a környezet változás. Los Angelesbe költöztünk, ahol aztán megismerkedtem Katievel. A szülei sokáig rossz szemmel néztek rá, azért mert barátkozunk, szerintem egy kicsit még mindig pikkelnek rám.
- Miért?- kérdezte meglepetten.
- Mondjuk úgy, hogy nem voltunk szentek. De az életünk ezen szakasza hétpecsétes titok- mosolyogtam rá rejtélyesen.
- Mond el!- nézett rám boci szemekkel.
- Nem- ráztam meg a fejem nevetve. -Ha elmondanám meg kéne öljelek. És én nem szeretnélek- mosolyogtam rá.

[Katie szemszöge]

Éppen filmet néztünk Jimmyvel, amikor Syn benyitott.
- Ugye nem csináltok semmit?- takarta el a szemét.
- De csinálunk, szóval elhúzhatsz!- válaszoltam, amin Rev csak röhögött.
- El kéne menni piálni!- vetette föl az ötlete, de még mindig nem nézett ránk.
- Menjünk!- állt fel Rev.
- Hívd Mattet és Johnnyt!- mondtam, és én is fölálltam.
- Zacky és Zoey nem jönnek?- végre ránk mert nézni!
- Nekik más dolguk akadt- válaszoltam. 
- Akkor csak öten leszünk?- vonta föl a szemöldökét. 
- Igen, matek zseni!-  pöcköltem homlokon. 
Lementünk a kocsmába, ahol már Matt és Johnny vártak ránk. Kicsit unalmas volt így Zoey nélkül, de azért élvezhető. Tartottunk egy ivó versenyt, ahol én már az elején kiestem. Nem bírom a piát. Ez van. Utána én csak szakadtam a röhögéstől, mert egy idő után eléggé fura dolgokat csináltak. Tipikus részegek... Ha-ha-ha... 
Mindenki (Jimmynek hála) már táncolt rajtam kívül. Engem nem tudott belerángatni, ráadásul felfedeztem egy ismerős arcot a kocsmában. Elsőnek nem hittem a szememnek. Nem akartam elhinni, hogy ennyi év után újra látom. Még egy kicsit fürkésztem az arcát, majd amikor meg akartam szólítani, ő ugrott a nyakamba. 
- Katie!- visított a fülembe. 
- Jessica!- öleltem át. - Hogy-hogy itt?- tettem fel a kérdést, amikor leültünk. 
- Anyám még nagyon ki van bukva így tíz év után is- mesélte. -De nem szólhatott bele abba, hogy ideköltözzek- mosolygott rám.
- Annyira sajnálom, de komolyan! Ha mi nem vagyunk, akkor el sem költöztetek volna!- kértem bocsánatot. 
Áh! Ugyan!- legyintett. -Lehet, hogy az anyám kiakadt, de én baromira élveztem!- lelkesült bele. -Tudod, az az érzés, amikor szárnyalsz, az felülmúlhatatlan. 
- Viszont veszélyes is!- ráztam meg mosolyogva a fejem. 
- Azóta nem csináltam megint, mióta elköltöztünk, és szerintem most már túl öreg vagyok hozzá- sóhajtott. 
- Miért lennél?- kérdeztem ledöbbenten. -Egyszer megint csinálhatnánk a szép idők emlékére. Zoey is szerintem benne lenne...
- Apropó Zoey! Hol van most?- nézett körül. 
- Randin- válaszoltam. 
- Tényleg?- kerekedett ki a szeme. -Nem hittem volna róla, hogy valaha is randizni fog! Emlékszel? Mindig azt mondogatta, hogy ő egyedül fog meghalni a macskáival- nevetett fel. 
- Ja! De az már akkor volt durva, amikor már három macskát össze is gyűjtött- nevettem én is.
- Azok a régi szép idők! Amúgy te hogy vagy mostanság?- kérdezett rá.
- Meg vagyok- mosolyogtam. -Nincsenek tartozásaim, élem az életemet, megvan még a munkám, és szerintem rátaláltam az igaz szerelemre!- ábrándoztam. 
- Igen? És ki a szerencsés?
- Ő!-mutattam a táncoló Revre. - Józanon aranyosabb, viszont nem csak részegen ilyen vicces!- nevettem. 
- Hát...- húzta el a száját. -Innen nem fest valami túl jól, de biztos jó fej!- erőltetett magára egy biztató mosolyt. 
- Majd meghívlak a következő ivászatra, hogy még az este elején is lásd őket, ne csak a végén!- nevettem, miközben a táncoló fiúkat néztem. -Na, és te hogy vagy? Milyen volt az élet máshol?
- Jól. Most mindent újra kezdek. Már kaptam is állást egy tetováló szalonnál, de még nem tudtam házat venni- húzta el a száját- De már csak idő kérdése! Jó lenne, ha újra barátok lehetnénk, mert most kurvára egyedül érzem magam!- mondta szomorkás hangon. 
- Na, ezen sürgősen segíteni fogunk!- mosolyogtam rá biztatóan. -Holnap meddig dolgozol?
- Hatig. Miért?
- Akkor félhétkor találkozunk ugyan itt! Én viszont szerintem haza indulok, mert korán kell kelnem!- ásítottam. 
- Akkor holnap!- intett. 
- Holnap!- mosolyogtam rá, és már el is tűnt. 
Nagy nehezen rávettem arra a fiúkat, hogy induljunk haza. Revnél elhagytam őket, onnantól egyedül mentem haza. Senki sem volt otthon, csak egy cetli volt a hűtőn Zoeynak címezve. Nem olvastam el, mert nem akartam belefolyni olyan dolgokba, amiket lehet, hogy ő nem akar elmondani. 
Este nem bírtam rögtön elaludni. Forgolódtam az ágyban, és csak arra tudtam gondolni, hogy a legjobb barátnőm lehet, hogy őrült. Nem. Nem lehet. Még nem az. Kikúrálom. Kerül amibe kerül! Majd biztos örülni fog, hogy Jessicával megint elmegyünk arra a helyre, ahol igaz, életveszélyes helyzetbe is kerültünk, de szárnyakat kaptunk...

/Sajnálom, hogy ennyit kihagytam. Van egy dolog az életemben, amit az írás elé helyezek, és ez a dolog, ezen a héten ilyen sok idő vett el. Na meg volt egy betervezetlen versenyem is, a matek tanár jóvoltából... Még egyszer sajnálom, remélem nem lesz megint ilyen sokáig kihagyásom. /

Not ready to die! 10.fejezet

Két hét. Ennyi ideig kellett a kórházban dekkolnom. Undorodom attól a helytől. Apám még mindig nem volt hajlandó elmondani, hogy mire készült, de azért minden nap meglátogatott. Hát, azoknak a látogatásoknak nem lett valami jó vége... Katie is rendszeres látogatóm volt, a munkából egyből hozzám jött, hogy elmesélje mik történnek vele és a fiúkkal. A fiúk is bejöttek néha-néha... Ennél már csak az volt elszomorítóbb, hogy szinte biztos voltam abba, hogy amint kilépek a kórház küszöbén, apám megjelenik, és vissza rángat Los Angelesbe, vagy ami még rosszabb: Washingtonba. Ezeket a kételyeimet Katievel is megosztottam, de ő nem értett velem egyet. Biztosan csak nyugtatni próbált...
A kórházban azok az órák voltak a legszörnyűbbek, amiket egyedül ébren töltöttem. Akaratlanul is a balesetre gondoltam, de nem emlékeztem semmire. Addig volt tiszta a kép, amíg hirtelen meg nem állok, utána minden ködbe vész.
Kedd délelőtt engedtek ki a kórházból, így Katie még dolgozott, a fiúknak is próbájuk volt, szóval nem volt társaságom. Viszont behívtak a stúdióba, hogy próbáljuk meg bepótolni az elmaradt felvételek egy részét, hogy ne csússzon annyira el a lemez kiadása.
Már délután öt óra elmúlt, amikor csörögni kezdett a telefonom.
- Hol vagy?- kérdezte egy ismerős hang.
- Akárhányszor megkérdezheted, a válasz mindig az lesz, hogy az univerzumban!- oktattam ki Zackyt.
- Most komolyan! Katie rajtam keres, és nagyon idegesítő!- a háttérből kiabálásokat és csörömpölést hallottam.
- Zoey!- hallottam meg Katie hangját. -Add ide a telefont!- lett egyre hagosabban a hangja, majd hallhatóan kitépte a mobilt Zacky kezéből.  -Te meg hogy képzeled, hogy elmész valahova úgy, hogy nem szólsz?
- Te meg miért nem hívtál fel?- vontam kérdőre. -Sokkal egyszerűbb lett volna, mint Zackyt kikészíteni.
- A mobilom otthon maradt- hadarta be a választ.
- Na és?
- NA ÉS???- háborodott föl. -Amikor beakartam menni, az apád kiküldött a házból!- kiabált. -Normális ez?
- Hogy került oda az apám?- döbbentem le.
- Nem tudom, de még megkérdezni sem tudtam! Így hát elmentem az első helyre, ahol lehetsz...
- És neked rögtön Zacky háza ugrott be, amikor soha a büdös életben nem jártam ott?
- Még!- tette hozzá. -Amúgy még mindig nem tudom, hogy hol vagy!- terelte a témát.
- A stúdióban pótolom be az elmaradt felvételeket- válaszolta.
- És meddig leszel még ott?
- Nem tudom. Maximum egy óra...
- ÉS ÉN ADDIG MIT CSINÁLJAK?- ordított.
- Honnan tudjam? Menj el Revhez, azt csináljatok valamit ketten, de ne olyat, amiből egy harmadik is kisülhet!- figyelmeztettem.
- Ha-ha-ha! Röhög a vakbelem! Majd szólj, ha apád elment a házunkból!- csapta le a telefont. És én mégis hogyan fogom felhívni, amikor nincs nála a mobilja? Na, ezt mondja meg nekem valaki!
Ahogy jósoltam, csak egy óra múlva engedtek el. Rögtön hazafelé vettem az irányt. Érdekelt, hogy mégis miért van ott, és miért kergeti el a ház egyik tulaját!
Amint beléptem egy kis ideig farkas szemet néztünk, majd belekezdett a mondandójába.
- Zoey! Tudom, legszívesebben a pokolba kívánnál- kezdte el szomorkás hangon.
- Ezt miből gondolod?- kerekedett el a szemem. -Igaz, nem jövünk ki jól, de attól még az apám vagy, és bizonyos értelemben, tisztelem benned azt, hogy még mindig itt vagy velem, és tudom, számíthatok rád, ha valami borzalmas dolog történne- mondtam monoton hangon, miközben kerültem a tekintetét. -Viszont semmi kedvem sincs elszakadni a barátaimtól, és a megszokott környezetemtől, csak azért, mert te ezt akarod.
- Nem akarom ezt- vágta rá rögtön. -Azt akarom veled közölni, hogy elköltözöm.
- Hova?- tört ki belőlem a kérdés.
- Londonba- sóhajtott. -Munkát kaptam, és tudod jól...
- Igen tudom. A munka fontosabb, mint a család. Értem én. Le vagyok szarva- gördült le egy könnycsepp az arcomon.
- Zoey! Most komolyan ezen sírsz? Nem ilyennek ismertem a lányomat!- háborodott fel, csak azt nem értem, hogy min.
- Nem ismertél te semmilyennek se!- vágtam a fejéhez. -Bennem csak a pénzed forrását láttad, aki néha megpróbált öngyilkos lenni! Valld be, hogy ilyennek ismertél!
- Zoey! Én sosem tekintettem rád így!- védekezett egyből.
- Akkor hogy?- szögeztem neki a kérdést, amire nem válaszolt. -Tudod mit? Nem érdekelsz! Utazz el Londonba, és vissza se gyere! Az életem csakis szebb lehet nélküled!- keltem ki magamból. Erre egy szó nélkül faképnél hagyott...
Eszembe jutott, hogy fel kéne hívnom Katiet. Csak nem tudom, hogy éppen kinél van. Revvel inkább csak utoljára próbálkozok, ha nála van, ki tudja mit csinálnak. Elsőnek inkább felhívom azt, akinél utoljára volt.
- Szia, Kati veled van még?- kérdeztem meg egyből.
- Nem, elment Revhez, és nem akarom tudni, hogy mit csinálnak...- morgolódott a vonal másik végén Zacky.
- Mitől lett ilyen rossz kedved?- kérdeztem rá.
- Éppen aludtam.
- Ilyenkor? Te meg vagy húzatva!- akadtam ki.
- Miért? Megtehetem!- érvelt.
- Oké, akkor én ebbe nem szólok bele! Viszont felhívnád Revet a kedvemért?
- Nem!- vágta rá egyből.
- Na! A kedvemért!- unszoltam, de telefonon keresztül nem olyan hatásos.
- Nem. Én senki kedvéért sem hívom fel.
- Naaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa...- nyújtottam el addig az a betűt, míg nem lett belőle elege.
- Jól van! Felhívom! De ha ezek után pszichológushoz kell járnom, TE füzeted!- fenyegetett meg.
- Ezt a kockázatot vállalom!- mondtam majd kinyomtam. Tíz perc múlva csörögni kezdett a telefonom.
- GYÁVA!- ordított bele Katie.
- Te meg hülye. Mégis hogy hívjalak fel, ha nincs nálad a telefonod?- kérdeztem meg.
- Nálam volt- hallottam a választ.
- Katie! Azt mondtad otthon hagytad!- idegeskedtem.
- Ja, tényleg! Igen, otthon hagytam!
- AKKOR HOGY A FRANCBAN HÍVSZ A MOBILODRÓL?!- akadtam ki.
- Ne idegeskedj!- nyugtatott telefonon keresztül. -Figyelj, összegyűlünk Rev házában inni egyet. Eljössz?- váltott témát.
- Hova?- kérdeztem unottan, és ő lediktálta a címet.
- Ne késs!- tette hozzá, majd lecsapta. Hogy a francba késhetnék, ha még időpontot sem mondott? Fura...
Kételyeim ellenére elindultam a megadott címre. Elsőnek a csengettem, semmi. Kopogtam, szintén semmi. Már az ajtót rugdaltam, amikor végre ajtót nyitott valaki, akit véletlenül sípcsonton rúgtam.
- Bocsi, Zacky!- kértem rögtön bocsánatot. El néztem a válla fölött, és nem volt ott rajtunk kívül senki.
- Normális vagy? Minek rugdalod az ajtómat? Van csengőm is...- mutatott az említett tárgyra. 
- Várj! Ez a TE házad?- kérdeztem rá. 
- Igen. Mert? Kire számítottál?- nevetett ki. 
- Katie azt mondta, hogy Revnél piálunk, erre megadta a te lakcímedet. MI FOLYIK ITT???- ordítottam el magam. 
- Nem kell megsüketíteni!- fogta be a fülét. -Gyere beljebb, és megtudod!- fogta meg a csuklómat, és bevezetett az étkezőbe. Ott két személyre volt megterítve.
- Zacky! Ez mi akar lenni?- kérdeztem rá, mert nem hittem a szememnek. A kórházban töltött első napom óta nem beszéltünk arról, hogy mindketten vonzódunk a másikhoz. 
- Nem tudom, te minek látod?- mosolygott rám féloldalasan. 
- Ezért hazudozott Katie össze-vissza?- kérdeztem rá. 
- Ha azt mondom, hogy igen, akkor az gond?- fordított magával szembe. 
- Nem, csak üzenem neki, hogy nem jól csinálja- mosolyogtam rá. Csak álltunk egy darabig némán, majd észrevettem, hogy a számat nézi. 
- Gyáva- suttogtam, és megcsókoltam...

Not ready to die! 9.fejezet

[Katie szemszöge] 

Ott álltunk farkas szemet nézve Zoey apjával.
- Jó napot, Mr. Harison!- köszöntem végül.
- Katie, Patrick, beszélhetnénk?- állt fel D.G. Nem értem, mi a francot akar velem, és Zoey apjával beszélni. Félre mentünk, hogy a többiek ne hallják mit beszélünk.
- Dorothy! Miért nem szóltál?- kérdezte meg rögtön tőle Mr. Harison.
- Mert a jövőjében nem ez volt megírva!- válaszolta. -Az ő jövője nem ez. Csak még nem jött rá...
- Miért? Mi volt a jövőjében?- érdeklődtem.
- Azt nem mondhatom el. Viszont...
- Viszont most az anyja életét éli- fejezte be a mondatot Mr. Harison.
- Túlságosan is ragaszkodik hozzá...

/D. G. emlékezése/

Azon a napon, amikor Zoey megszületett minden megváltozott. Jasmine nem volt önmaga. A régi mosolygós oldala komor lett. Egyáltalán nem ismertem a lányomra. Amikor megkérdeztem történt-e valami, csak azt válaszolta: "Látom... Egy lány hosszú barna hajjal, és fehér ruhában. Követ engem." Azonnal tudtam, hogy kezd megőrülni. Pszichológushoz akartam küldeni, de nem akart menni. A helyzet egyre rosszabb lett. Igaz, megint mosolygott, de nem a jó kedvtől, hanem az őrülettől. Csak én láttam át ezen a maszkon. Patricknak muszáj volt a család összetartásának érdekében a kezébe venni az irányítást. De ennek ellenére is szétestek. Azon a végzetes napon Jasmine elérte az őrület tetőfokát. Zoeyt egyedül akarta tovább nevelni, és azt csinálni vele, amit majd a szellemek mondanak. Patrick tudta, csak neki tesz szívességet, ha megöli. Nem bírt már az őrületével. Teljesen eluralkodott rajta, és ha aznap nem hal meg, talán Zoeyt is magával viszi a sírba. 

- És Zoeyval is ez fog történni?- akadtam ki.
- Lehet...- az arcán egy könnycsepp gördült le. -Ha talán nem ragaszkodna tovább az anyja emlékéhez, visszatérhetne a saját útjára, de azt valahogy el kéne érni... Jaj, azok a hülye telefonok! Keresztül húzzák az ember számításait!
- Milyen telefonok?- kérdezte most Mr. Harison.
- Telefon...- gondolkodtam el. -Zacky hívta folyamatosan telefonon...
- Zoeynak vissza kellett volna hívnia, és akkor másik irányba indul el- mondta D.G.
- Zacky? Ki az a Zacky?- hát, Mr. Harison meghallotta a lényeget...
- Patrick, most nem ez a lényeg!- vágta nyakon D.G. Szerencsémre sikeresen magamba fojtottam a röhögést. -Segítenetek kell Zoeynak visszatérni az útjára!
- Mégis honnan tudjuk, hogy sikerült?- kérdeztem rá.
- Amíg nem látja újból azt a nőt, addig jó úton halad...
Visszamentünk a fiúkhoz, és leültünk a szoba mellé. Nem tudtam figyelmen kívül hagyni, hogy Mr. Harison állandóan a fiukat méregeti. Egyszer csak egy nagy koppanást hallunk a szobából, és egyből beszaladunk. Zoey félig fölült az ágyban, és erősen fogta a fejét.
- Nem szól semmit!- nézett rám szúrósan. -Mi történt?
- Elütött egy autó- válaszolta D.G.
- És jól vagyok?
- Nem, meghaltál, és már a pokolban vagy- válaszoltam, miközben a szemeimet forgattam.
- Miért a pokolban? Miért nem a mennyben?
- Azért mert kecske!
- HAGYJ MÁR ENGEM AZZAL A BÜDÖS KECSKÉVEL!- ordított.
- Hé! Rev nem is büdös!- röhögtem, mire ő is nevetni kezdett. Senki nem értette rajtunk kívül a poént. -Ezek szerint tényleg jól vagy!
- Ezt majd egy orvos elmondja!- szólt közbe Mr. Harison.
- Miért vagy itt?- kérdezte tőle Zoey. -Miért jöttél ide?- kérdezte újból, mert az elsőre nem válaszolt. -Haza viszel Los Angelesbe, mert elütött egy autó, vagy mi?
- Zoey! Ezt majd négyszemközt megbeszéljük- válaszolta higgadtan.
- Nincs más választásom, ugye?- kérdezte idegesen.
- Nincs- ezzel az apja ott is hagyta a szobát.
- Mióta vagyok itt?- nézett körbe Zoey.
- Délelőtt kerültél be, és most este nyolc van- válaszoltam.
- MI???? TI NEM 7-RE BESZÉLTÉTEK A RANDIT????- akadt ki.
- Elhalasztjuk!- mosolyogtunk össze Revvel.
- Nem! Az kizárt! Most azonnal elhúztok, és elmentek arra a randira, vagy többé nem beszélünk!- játszotta a durcásat.
- Most komolyan azért sértődtél meg, mert valahogy az, hogy életben vagy-e még jobban izgatott, mint egy randi, amit áttehetünk másik időpontra?- néztem mélyen a szemébe.
- Igen!- vágta rá egyből.
- Te annyira... nem is tudom... KECSKE VAGY!- vágtam a fejéhez.
- Mi?! Én vagyok a KECSKE? Akkor te mi vagy? Kecskebéka?- nézett rám furán.
- Oké, te teljesen jól vagy, holnap találkozunk!- léptem ki az ajtón, és magammal húztam Revet.
- Te meg mit csinálsz?- mosolygott rám.
- Elmegyünk randizni, majd holnap bejelentjük neki, hogy mesés volt!- magyaráztam. -Akkor talán megnyugszik végre...
- Akkor viszont én mutatom az utat!- fogta meg a kezem a csuklómnál, és futni kezdett.

[Zoey szemszöge]

- Akkor most én is megyek!- mosolygott rám D.G., és ott hagyott minket. Már csak Zacky volt itt velem.
- Sajnálom, hogy nem hívtalak vissza, csak a telefonomról lefogyott a pénz...- húztam el a szám szélét.
- Úgy aggódtam érted!- ölelt át hirtelen. Jól esett az ölelése, de én valahogy nem mertem visszaölelni.
- Jól vagyok, többet nem kell értem aggódnotok!- nyugtattam, mire elengedett.-Szóval mit akartál?- mosolyogtam rá féloldalasan.
- Majd megtudod, ha kikerülsz a kórházból!- mosolygott vissza rám rejtélyesen.
- Jól van, akkor rád állítom Katiet, vagy elkérem az apjától a hazugság vizsgálót... A sokkolósat...- gondolkoztam hangosan.
- Hiszem ha látom!- nevetett ki.
- Most még nevetsz, de azt az izét Katie rajtam is kipróbálta, és baromira fájt! Vagy várj! Add ide a csuklódat!- nyúltam a keze felé. 
- Minek?- kérdezte meg, de azért oda nyújtotta. Kitapogattam gyors a pulzusát, majd elmosolyodtam.
- Akkor én most kérdezek, te meg válaszolsz! Csak azért hívtál, hogy megkérdezd hol vagyok?- kérdeztem.
- Nem. 
- Oké... Akkor valamit kérdezni akartál?
- Igen.
- Mit akartál kérdezni?
- Hogy hol vagy!- nevetett ki. 
- Hazug!- ordítottam a képébe. 
- Mert?- nézett rám furán. 
- Mert felgyorsult a pulzusod!- mosolyogtam büszkén. 
- Na akkor most engedsz el!- rángatta a kezét, de én azért sem engedtem el.
- Zacky! Ha ezt így folytatod leesek, és tovább fogok itt bent dekkolni!- nyavalyogtam. 
- Te bajod!- mondta, de azért abbahagyta. 
- Tetszem neked?- kérdeztem meg. Még én is meglepődtem a kérdésen. 
- Nem?- kérdezett vissza mosolyogva. 
- Már megint hazudsz te kis hazudós!- löktem el. -Várj, akkor most tesztek neked?- kérdeztem meghökkenve.

Not ready to die! 8.fejezet

Szépen lassan elindultam hazafelé. Éppen egy zebrán mentem át, amikor hirtelen megakadt valamin a szemem. Egy nőt láttam, akinek hosszú barna haja volt, a szeme fehér volt, és a semmit pásztázta. Ruhája a térdéig ért le, a szél néha bele-bele kapott az aljába. Mezítláb volt. Teljesen kitűnt az őt körül vevő emberek közül. Mégsem vette észre senki rajtam kívül. Egy hosszú dudálás, a nőt elfújja a szél. A következő pillanatban a kórházban fekszem...

[Katie szemszöge] 

Egy fárasztó munkanap után izgatottan megyek haza. Vajon Zoey megölne, ha az ő véleményét kérném ki a ruhával kapcsolatban? Az biztos, hogy a szekrényemben lévő összes ruhát felfogom próbálni, hogy megtaláljam a tökéleteset! Már hallom is ahogy mondja: "Katie! Sokkal könnyebb, és egyszerűbb megoldás a tökéletes ruhához, ha elmész egy boltba, és kikéred az eladó véleményét, nem pedig az én agy sejtjeimet irtod ezekkel a vackokkal!" Sosem szeretett válogatni. Mindig azt mondja, hogy neki megvan a saját stílusa, amit az isten kedvéért sem változtatna meg. Képes lenne az utcai ruháiban beállítani a világ legelőkelőbb étteremébe is. 
Viszont amikor haza értem, ő nem volt sehol, a telefon meg egyfolytában csörgött.
- Zoey! Mond, hogy te vagy az!- hallottam meg Zacky aggódó hangját.
- Sajnos Rómeó nem talált, Katie vagyok. Miben segíthetek?
- Már olyan 11 óta próbálom elérni Zoeyt, de még a mobilját sem veszi föl!
- Mi van?- akadtam ki. -Keresni kerested valahol?- kérdeztem meg rögtön.
- Elmentem a stúdióba, ahol a felvétele volt, de azt mondták rég hazament- már ő is egyre jobban aggódott, ha ez lehetséges.
- Máshol voltál még?- agyamban közben lepörgettem a lehetséges helyeket, ahova elmehetett.
- Elmentem D.G.-hez, mert ha nála nincs, akkor talán tudja hol van, de nem találtam otthon.
- Várj! Tíz perc múlva találkozunk D.G házánál!- nyomta ki.
Eltettem egy nehéz könyvet, és a kényelmes edzőcipőmet lecseréltem az utálta magassarkúmra. Ki tudja mire lesz ott szükség. Szinte futó lépésben tettem meg az utat (már amennyire a cipőm engedte) amikor odaértem már Zacky is ott volt.
- Be van zárva a kapu?- kérdeztem meg, de meg sem vártam a választ, feszegetni kezdtem a zárat. Sajnos zárva volt.
- Most mi lesz?- nézett rám kétségbe esetten Zacky.
- Nem olyan magas ez a kerítés...- ezzel levettem a magassarkúm, és a kezébe adtam. -Fogd, ha átértem csak akkor add vissza!- utasítottam, és átmásztam a kerítésen.
- Te betörsz D.G. házába?- kérdezte kikerekedett szemmel.
- Nem érted? D.G. mindig mindenről tud. Nem tudom hogy csinálja, de ez most jól jön nekünk. Előre tudta mi fog történni Zoeyval, és most vele van. Viszont azt is tudta, hogy eljövünk ide, és keresünk valami nyomot, hogy megtudjuk hol vannak...
- És ha mázlink van, akkor hagyott valamit, hogy könnyebb legyen a dolgunk!- fejezte be helyettem a mondatot.
- Pontosan!- mosolyogtam rá, és ő is átmászott. -Elsőnek a külső részt kutatjuk át, de ha nem találunk semmit, kénytelenek leszünk betörni- magyaráztam.
Fél órás keresés után beláttuk, a nyom nem kint van elrejtve. De nem is a háznak azon részén, ahol már jártunk...
- Katie! Itt van egy csapóajtó!- integetett Zacky a kert túlsó végéből. Oda futottam, és megdöbbenve láttam, hogy tényleg van ott egy csapó ajtó, amit eddig műgyep takart.
- Ki is tudod nyitni?- néztem rá, de ő csak a fejét rázta.
- Be van szorulva.
- Akkor most megszabadulunk a magassarkúmtól!- mondtam, majd letörtem az említett tárgy sarkát. Majd a pár másik felének is. Ez egyiket odaadtam Zackynek, aki csak furán nézett rám. -Ha be van ragadva, akkor ki kell feszíteni!- ekkor csörgött Zacky telefonja. Felvette, és kihangosította.
- Se Katie, se Zoey nincs a házukba!- hallottam meg Rev hangját.
- Én itt vagyok!- válaszoltam.
- Ti meg mit csináltok ketten?
- Zoeyt keressük, miközben magánlaksértést követünk el- mondta Zacky.
- Zoey hol van?
- Ha tudnánk, nem keresnénk!- feleltem most én.
- Hol vagytok? Segítek!
- Most a házunknál vagy?- érdeklődtem.
- Igen.
- Figyelj! Az ereszben van egy pótkulcs! Menj be, az ajtó mellett jobbra van egy fekete tornacsuka. Azt hozd el D.G. házához!- adtam ki az utasítást, és kinyomtam a telefont. -Addig mi megpróbáljuk ezt fölfeszíteni!- mosolyogtam Zackyre.
Hát, sajnos nem sikerült kinyitni a csapóajtót, amíg Rev ide nem ért. Ő is átmászott a kerítésen, és megpróbáltuk meg csinálni, hogy mi Zackyvel alul feszítjük, amíg Rev fölül húzza. Ez végre bevált. Kicsit szusszantunk, miközben elmeséltük Revnek, hogy miért is vagyunk itt pontosan.
- Te honnan tudsz ilyen ügyesen betörni?- kérdezte tőlem mosolyogva Rev.
- Tudod, ragad valami az emberre, ha az apja FBI-os- válaszoltam higgadtan, amin ők elképedtek.
- AZ APÁD FBI-OS?!- akadtak ki.
- Ja- rántottam meg a vállam. -Most viszont menjünk le, mert jobb lenne minél előbb megtalálni Zoeyt!
Hölgyeké az elsőbbség alapon én mentem le elsőnek. Meglepetésemre márványpadlóra érkeztem. Egy kicsit nyújtózkodtam, de sikeresen elértem a villanykapcsolót is. A falak gyönyörűek volta, mintha egy festmény lett volna az egész. A szoba másik végében egy csigalépcső volt, gondolom a ház egyik lezárt szobájába vezet.
- Gyertek már!- intettem a fiúknak, és futni kezdtem.
Csak a lépcsőnél álltam meg, és vissza nézem. Már ők is ide tartanak. Felmásztunk a lépcsőn, és egy másik szobába kerültünk. Az a szoba nem volt olyan szép, mint az előző, viszont sokkal több dolog volt benne. Családi képek, néhánynak már a vége megégett, vagy elrongyolódott. Viszont volt egy, amin megakadt a szemem: Zoey volt rajta olyan kétévesen egy nő karjaiban- gondolom az anyjáéban- az apja kettejüket ölelte át széles mosollyal az arcán. Viszont a nő... A nő az nem mosolygott. Rideg, megkeményedett vonásai szinte engem is megrémítettek. Kirázott a hideg...
- Jól vagy?- kérdezte meg Rev. Gondolom észre vette, hogy megborzongok.
- Igen, csak... Valahogy nem így képzeltem el az anyját. Mintha szerepet cserélt volna az apjával...- gondolkodtam el.
- Hé! Találtam valamit!- mondta Zacky, és egy cetlit tartott a kezében. -Az áll rajta, hogy hallucinálás, szellem képzelés, első nap a kórházban, és a mai dátum.
- MI???- kaptam ki a kezéből. Jól megnéztem, és tényleg ez volt rá írva. Megfordítottam. "Kezd megőrülni... " A lapot azonnal kettétéptem, nem mutattam meg nekik. -Irány a kórház!- mondtam, és villámgyorsasággal lefutottam a lépcsőn, egészen a csapóajtóig. Ugyanis nem tudtam rajta kimászni. -Valaki tartson bakot!- Rev azonnal megtette amit kértem. 
Ők ketten segítség nélkül kitudtak mászni, én pedig mint az őrült futottam a kórházba. A fiúk kicsit lemaradtak, de nem érdekelt. Ha Zoey tényleg kezd megőrülni, akkor kell ellene valamit tennem. Biztos tudok rajta segíteni! 
A kórházban rögtön megmondták melyik szobában van, de azt nem, hogy mi történt. A szoba előtt D.G. ült, kezében egy képpel. Az arca könnyes volt, sírt. Amikor észrevett rám mosolygott, és letörölte a könnyeit. 
- Tudtam, hogy rátalálsz arra a szobára...- hangjában mérhetetlenül nagy szomorúságot éreztem. 
- Mi történt?- kérdeztem rá. 
- A zebra közepén megállt, és elkezdett hallucinálni. Elütötték...
- De, ugye jól van? Nem halt meg?- rohamoztam meg a kérdéseimmel. Ekkor befutott a két fiú is. 
- Most jól van, csak alszik- válaszolta higgadtan. A szobából valaki kilépett. Haja őszülő félben volt, arcán a megkeményedett vonások azonnal megrémítettek. Egy darabig nem ismertem fel, de aztán beugrott: ő Zoey apja...