Egy kis információ...

Mint már kiírtam mindenhova, a Not ready to die!-nak már csak a záró része van hátra!
Ezen kívül, itt az új sztorim, amit megtaláltok a Streets - bevezetés + szereplők oldalon. 
Tovább: a szavazás eredmény eddig (!) egyöntetűen: Zoey és Zacky újra összejön (happyend) Megkérdezem: Biztosak vagytok benne? :) Még nem késő változtatni az eredményen, az utolsó rész jó hosszú lesz, ezért beletelik majd egy-két napba, míg hozni tudom. (közben pedig szurkoljatok, hogy ne szúrjam ki a szememet egy rózsa tüskéjével, ugyan is a barátaim szerint nekem van rá a legnagyobb esélyem az osztályból, hogy díszítés közben ez megtörténjen velem. Ugye milyen kedvesek?) 
Azt hiszem ennyit akartam.... A Street első része lehet, hogy még ma meglesz, ez attól függ, hogy tesóm elkezd-e hisztizni a gépért, vagy sem. 
További jó napot! (estét)
Szebb jövőt! 

Not ready to die! 23.fejezet

[Katie szemszöge]
Zacky nem válaszolt. Most talán hagyom egy kicsit. Majd holnap rendesen kifaggatom.
Pont amikor egyedül maradtam, mert a fiúk mentek erre az aláírásos izére (sosem fogom megjegyezni a nevét) amikor Zoey felhívott.
- Szia!- köszöntem bele.
- Csá!- köszönt vissza. -Milyen... uh. Hol is vagytok?
- Londonban, és csodálatos! Teljesen más, mint HB! Majd otthon bővebben is mesélek róla. Veletek mi van? Még nem haltatok éhen?
- Ha-ha-ha. Megfulladok a röhögéstől- válaszolt kicsit gúnyosan. -Hiányoztok! Nem tudok senkivel sem elmenni inni!- panaszolta.
- Ez szörnyű! Hogy-hogy?
- Jack ellenzi a piát. Az otthoni készleteinket kiöntötte a wc-be!- mondta felháborodottan.
- MI??? MÉG A WHISKYMET IS?- akadtam ki én is.
- Nem, azt megmentettem Mr. Sasszemtől- válaszolta gúnyosan - Még a fehérneműs fiókomat is átkutatta! Szerinted a whiskydnek mennyi esélye volt a túl élésre?
- NEEEEEEEEEEEEEEEEEEE! Miért mondtad el? Most gyászolhatok!
- Te kérdezted! Vess magadra! Most viszont mennem kell, befejezzük az albumot. Szia!
- Szia! -nyomtam ki.  
Ez az izé nagyon unalmas volt a részemről, hiszen mást sem csináltam csak álltam és néztem. Már majdnem elaludtam, amikor végre végeztek. Elmentünk kajálni, majd szó szerint futnunk kellett, hogy ne késsék le a fellépésüket. Áldom azt a barmot, aki így osztotta be az idejüket! 
A koncert csodálatos volt! Ugyanúgy izgultam, mint amikor Zoey lép fel. Idegesen számoltam vissza, csak itt az volt a különbség, hogy nem hadarták be a végét, hanem Jimmy megcsókolt és beült a dobok mögé. Olyan hiány érzetem lett. Egy koncerten sem voltam még Zoey nélkül. Még emlékszem életem első koncertjére...
"- Zoey! Tudod milyen mérges lesz apám, ha rá jön, hogy megszöktem?- néztem kétségbe esetten a barátnőmre, aki éppen jogosítvány nélkül (!) vezetett.
- Katie! Ne szúrd el a szórakozásunkat jó? -nézett rám egy pillanatra, majd tekintete újra az útra meredt. -Én elszöktem plusz elloptam apám kocsiját. Ha ez kiderül, ki lesz nagyobb bajban? Inkább élvezd amíg lehet!
Így tettem. Nem érdekelt az, hogy a szüleim mennyire ki fognak akadni, csak az, hogy élvezzem. Ez volt életem első koncertje, és nem akartam egész végig aggódni. Szabadtéri koncert volt. Az előadó nevére már nem emlékszem. Valami amatőr banda, akik megpróbáltak híresek lenni, de nem sikerült nekik. Viszont ha megkérdezed, hogy mi volt a harmadik szám dallama, én el tudom neked dúdolni. Annyira megfogott a zene, hogy sosem fogok elfelejteni egyetlen egy dallamot sem. 
Azon a koncerten hívtak föl először és utoljára a színpadra. El kellett énekelnem a kedvenc számomat. Akkor már senkit sem érdekelt a hallgatók közül, hogy milyen hamisan éneklek. Élvezték. Ahogy én is. Zoey teli torokból üvöltött, biztatott. Az volt a legjobb érzés a világon. Akkor értettem meg, hogy a zenészeknek mennyit jelent a barátai támogatása. Megfogadtam, hogy örökké Zoey mellett leszek, még ha meg is utál."ű
Magamban nevetek ezen az emlékképen, majd a fiúk elkezdik a koncertet. Annyira jól játszottak, hogy egyre nagyobb bűntudatom lett. Zoey ezt nem látja, nincsen mellettem. Az az én nem vagyok mellette. Ő neki nem volt választása, nekem viszont igen. Mindig mellette szerettem volna lenni, de ebben a pillanatban megvilágosodtam: ez nem lehetséges. 
Amikor Jessica anyja után nyomoztam (az eredmények még nem jöttek meg) akkor sem voltam mellette, de azt az ő érdekében tettem. Most viszont a saját önzőségem miatt hagytam hátra. Nagyon rossz előérzetem van. Ebből nem fog jó kisülni. 
Persze, ott van Jack és Dora. Ők talán egy kis időre helyettesítenek. Meg Jessica. Hozzá is bármikor át mehet. Mégis bűntudatom van. Nem tudom, hogy miért. 
Nekem csak néhány másodpercnek tűnt az egész, de igazából órák teltek el. Véget ért a koncert. A fiúk mosolyogva jöttek le a színpadról, de én holtsápadt voltam. Láttam egy képet. Zoey holtan, Jack karjaiban. Nincsen mellettük senki. Dora kiabál. Egy ajtó választja el őket. Jack nem engedi be. Nem akarja, hogy meglássa Zoey holttestét. Egy másik kép. Itt Zoey él. Egy esküvőn vagyunk. Nem látom a szerelmes párt. Felállok, tapssal köszöntöm az arát, amint végig megy a sorok között. De hiszen Zoey az! Körül nézek. Itt vannak a fiúk, Jack, Dora, Jessica, Zoey apja, D.G. És aztán megpillantom a vőlegényt. Zacky az! Várj! Van itt még egy furcsa dolog! Valami van a kezemben. Egy tenyér? Egy kisfiú tenyere? Mi a fasz folyik itt?! Ez anyának hívott! Ne már! Lenézek, hogy minden egyes apró részletet lássak. De aztán még egy változást észlelek magamon. Terhes vagyok. Oké, ezt már tényleg nem hiszem el. Jimmy ül mellettem, a hasamat simogatja. Hála istennek! Ezek szerint ő az apa. Na, oké, ennyire azért ne menjünk előre. Van rajtam gyűrű, vagy házasságon kívül szülök neki gyerekeket? Ezt már nincs időm megnézni, mert a távolból hallom a nevemet, és felébredek...
[Jessica szemszöge]
- Jessica, lejönnél egy percre?- kiált föl D.G.
- Egy pillanat!- kelek föl az ágyról,és már rohanok is le. D.G. nagyon kedves velem, segít elbújnom, az a legkevesebb, hogy mindenben megpróbálok neki segíteni, amiben csak tudok. 
- Nem tudod nekem elérni valahogy Katiet?- néz rám kérlelően. 
- Eltudom. Mit akar tőle kérdezni?- kérdeztem kedvesen, és elővettem a mobilomat. 
- Biztos lenne sok kérdése, hogy mi történik vele- felelte. Többet nem kérdeztem, csak elmagyaráztam, hogy a füléhez kell tartania a készüléket, és úgy kell beszélni, majd mentem is vissza a szobámba. 
Folytattam azt a rajzot, amit tegnap kezdtem el. Nem a legjobb művem, de azért tűrhető. Mondjuk, remélem a "modell" sosem fogja megtalálni. Tegnap nagyon bánatos voltam, hogy nem mehetek el a turnéra a többiekkel. Néha olyan itt, mintha egy fogoly lennék. Még az udvarra sem mehetek ki. Nagyon hiányoznak a többiek. Persze, mindig van valaki, aki jobban hiányzik mint bárki más. Még nem vallottam be neki, de készülök rá. Naponta vagy hatszor elmondom egy tükör előtt különböző hangnemben, hogy : "Lehet, hogy elfogsz utasítani, de el akarom mondani. Synyster Gates, én szeretlek téged!" A rajzom is őt ábrázolja. Sosem fogom neki önszántamból megmutatni, mert magamhoz képest is bénát alkottam. Talán majd csinálok egy jobbat...
[Katie szemszöge]
A hotelben vagyunk. Állítólag elájultam, és ők fölhoztak. Mindenki miattam aggódik, én padig Zoey miatt. Nem merem velük ezt megosztani. Akkor elrontanám a kedvüket. Még az sem biztos, hogy ezek a képek valóra válnak majd. Nincs köztük összefüggés, nincs értelme az egésznek. Talán csak bealudtam és álom volt az egész. 
- Mi is történt pontosan?- kérdezem meg halkan rekedtes hangon.
- Amikor kiléptünk holtsápadt voltál- kezdte el Matt. -Valami olyasmit mondtál, hogy az nem történhet meg, az arcodra kiült a félelem. Aztán mosolyogni kezdtél, majd hirtelen az kezdett el érdekelni, hogy az állítólagos gyerekeid kitől vannak. Majd valamilyen gyűrűt kerestél, aztán elájultál. Tényleg nem emlékszel erre?- néz rám kérdően. 
- Nem- rázom meg a fejem. -Nem tudom mi üthetett belém, sajnálom. Többször nem fog előfordulni. 
- Tényleg jól vagy már?- aggódik értem Jimmy. 
- Persze!- mosolygok rá biztatóan. 
Ekkor elkezdett csörögni a mobilom. Syn volt hozzá a legközelebb, így úgy adta át, hogy Jessica hív. Csakhogy a hang az nem az övé volt.
- Haló!- szólt bele D.G. kicsit hangosabban a kelleténél, így mindenki hallotta.
- Nem kell ilyen hangosan -szóltam vissza nevetve. 
- Még sosem használtam ilyet, sajnálom- nevetett ő is. Átmentem a saját szobámba és magamra zártam az ajtót. Muszáj kiderítenem, hogy történt-e valami Zoeyval. 
- Miért hívtál fel?- kérdeztem meg.
- Tudom, hogy beleláttál a jövőbe -váltott komolyra. -Csak azt nem, hogy mit láttál. El kell mondanod. Akkor talán segíthetek. 
Szóról szóra elmondtam neki mindet, amit láttam. Erre ő azt mondta, mivel két képet láttam, még mindig lehet változtatni a sorsán. Remélem, végül az esküvő fog megvalósulni. Sajnos, ebben még csak reménykedhetek. Miután befejeztük a telefonálást, eldöntöttem magamban, hogy haza kell mennem. Muszáj Zoeynak segítenem. Nem hagyhatom egyedül. Főleg úgy, hogy amikor meghalt, én nem voltam mellette. Ezt nem hagyhatom. Ha meg is hal, ott akarok állni, és enyhíteni a fájdalmain. 
Eléjük álltam, és már éppen szólásra nyitottam a számat, amikor Jimmy lépett mellém. 
- Nincs kedved eljönni vacsorázni?- néz rám kérlelően. Legszívesebben leültetném, hogy ezt halasszuk későbbre, mert valami fontosat akarok mondani, de helyette ezt válaszolom:
- De, mehetünk!- mosolygok rá. Sajnos az iránta érzett érzelmeim mindig győznek...
Elindultunk. Csak mi ketten. Egy limuzin várt a hotel előtt. Minket. Kicsit gyanakodva, de beültem. Majd rácsaptam az ajtót Jimmyre véletlenül. Utána pedig kinevettem, ahogy a fejét fogva szállt be mellém. Egy ideig csendben ültünk, majd kiszálltunk egy csendes kis étteremnél. Ott megvacsoráztunk. Néha vágtam egy fintort, mert eszembe jutott, hogy mit süthettek bele. Ezen Jimmy nevet. Majd én is. Egyszerűen minden tökéletes. A vacsora után már nem Limuzinnal megyünk vissza, hanem sétálunk. Itt minden olyan szép. Bár, sosem hagynám ott HB-t egy ilyen városért.
- Katie- fordított maga felé Jimmy. -Én szeretlek mindennél jobban, remélem te is viszonozod ezt. Szeretnék kérni, vagyis, kérdezni valamit- pirul el a tévesztésén, majd féltérdre ereszkedik. -Hozzám jössz felségül?- vesz elő a zsebéből egy ékszeres dobozt. Egy kicsit meglepődök, baromira örülök. Nem bírom kinyögni az igent, annyira izgatott vagyok. Ő viszont egyre csalódottabb képet vág, minél tovább húzom az időt. De nem tudom kinyögni azt a nyomorult igent! Közelítsük meg máshogy. 
- Attól függ! Mennyibe került a gyűrű?- mosolyodok el, majd ő is megenyhül. Megmutatja a gyűrűt. Egyszerűen elképesztő volt. Olyan amiről midig is álmodtam. Felhúzta az ujjamra, majd hevesen megcsókolt, és hatalmas vigyorral a képünkön egymás kezét fogva haladunk tovább...

Not ready to die! 22.fejezet

Otthon mindenki magunkra hagyott. Azonnal lezuhanyoztam és ledőltem aludni. Nincs is jobb időtöltés az alvásnál. Reggel Katie ébresztett.
- Zozo! Keljél már föl! - kiáltotta el magát.
- Nem vagyok Zozo!- méltatlankodtam.
- Fölkeltél rá, nem?- mosolyog elégedetten.
- Nem!- húzom a fejem fölé a takarót.
- ZOZO!- repül a párna a képébe.
- Hagyjál már békén!- nyögök elkeseredetten.
- Már délután kettő is elmúlt! Most kelsz fel!- húz le az ágyról, én meg a földön landolok.
- Hazudsz!- nézek rá szúrósan.
- Minek tenném?
- Mert.
- Ez aztán a magyarázat!- sóhajt föl fájdalmasan.-Amúgy valami fontosról szeretnék veled beszélni, szóval jó lenne, ha hamar elkészülnél!- int, és már kint is van. 
Van néhány tippem, hogy mi lesz az, de inkább nem találgatok. Nála sosem lehet tudni. 
Gyorsan felkapok magamra valamit, majd már rohanok is le a lépcsőn. Látom, hogy az asztalon egy csokor liliom van, ebből rögtön beugrik, hogy milyen nap van. És én hülye majdnem elfelejtettem! 
Amikor jobban szemügyre veszem Katiet, akkor látom, hogy teljesen feketébe van öltözve, hagyja, hogy néhány könnycsepp végig folyjon az arcán, majd halkan szipog egyet. Hátulról átölelem, de nem tudok neki semmit sem mondani. Pedig már illene. Ez lesz az ötödik ilyen alkalom, hogy ezen a napon így látom. Eddigre már összeszedhettem volna magam, hogy valami vigasztalót tudjak mondani. Valahogy ez sosem sikerül. 
- Most lenne harminc éves- mondja, miközben egy szomorkás mosolyt erőltet az arcára. -Bár, ezt te is tudod. Muszáj lesz...
- Megértem. Mond el nyugodtan. De csak Revnek. Utána ketten döntsetek arról, hogy tovább adjátok-e -mondom, mire értetlenül néz rám, majd az öröm kiül az arcára és olyan hirtelen ölel meg, hogy hátra esünk. -Ez mostantól nem a mi titkunk, hanem a tiétek, amiről én is tudok. 
- Szeretném ha ott lennél, amikor beavatom. -néz rám halál komolyan. -Egyedül félek. Nem tudnám kimondani. Még most, így öt év után is azt hiszem, hogy a szíve újra megfog dobbanni, még ha ez lehetetlen is.
- Megértelek. Ezt én is szeretném, de... ez képtelenség. Fogd fel úgy, hogy jobb neki az, hogy elment. Lehet, hogy csak kínlódott volna, ha túléli ezt az egészet.
- Indulnunk kéne -tápászkodik föl, majd felsegít. -Utána rögtön el akarom mondani. Tovább nem akarom húzni. 
- Mi ez a nagy sietség?- nézek rá Katie-re hitetlenkedve. -Mintha egy fontos lépés előtt lennétek- gondolkozok hangosan. -Azt akarod, hogy minden tisztázódjon, mielőtt ezt megteszik. Mi van, gyűrűt találtál nála?- nézek rá ledöbbenve, mert elpirult. Csak viccelni akartam vele, erre pont telibe találtam? Ennyire jó lennék? 
- Valamit nagyon rejteget előlem, de nem mondja el mit. Matt pedig azt mondta, hogy arról kérdezte, hogy milyen gyűrűnek örülnék. Mintha tudná...
- MI VAN? -akadok ki. -ÉS EZT CSAK MOST MONDOD EL???- rázom a vállánál fogva összevissza mint valami őrült. 
- Más is van...- motyogja. - Jessicának mondta Syn, de ez még nem biztos. Jövőhéten turnézni mennek egy hónapra. Megkérdezte, nem akar-e velük menni, de ugye a gyilkossági ügye miatt ez lehetetlen...
- TESSÉK? Ezek itt hagynak minket, téged jó eséllyel eljegyeznek, Syn meg rámozdult Jessicára? És én ezt PONT EZEN A NAPON tudom csak meg?- nézek rá ledöbbenve. Egy aprót bólint. 
- Most viszont már tényleg kéne indulni...

Lassan gyalogolunk le a temetőhöz a liliom csokrokkal a kezünkben - ugyanis Katie kettőt vett. Úgy gondolta, úgyis olyan régen volt virág az anyám sírján. Ez engem eddig annyira nem is érdekelt, hiszen végig abban a hitben éltem, hogy Washingtonban van eltemetve. De nem. Kiderült, hogy igazából itt született, úgyhogy D.G. itt temettette el. De hogy erről Katie honnan tud, azt nem tudom. Ő nem hajlandó elárulni. Mindegy! Igazából úgysem érdekel. 
Elsőnek anyám sírjához mentünk. Mivel még sosem voltam itt, nem tudtam előre, hogy milyen hatással van rám. Amikor megláttam elsőnek le téptem azokat a növényeket, amik eltakarták a nevét. Jó régen lehetett itt kinn valaki, aki elrendezi a sírját.  Jasmine Dorothy Harison. Anyám teljes neve. Elszorul a torkom, amikor kiszámolom a két évszám közti éveket. Huszonöt éves volt. Eddig is tudtam, hogy fiatalon halt meg, de sosem gondoltam volna, hogy ennyire.
- Pont annyi évesen halt meg, mint...- mondom szomorkás hangon, de a nevet már nem bírom kinyögni. 
- Tudom- suttogja Katie és elmorzsol egy könnycseppet. -Ha kell, maradhatsz, én tovább megyek.
- Megyek veled- mondom és leteszem a virágot. Néma csöndben tesszük meg az utat a másik sírkőhöz. 
- Boldog szülinapot!- teszi le a virágot egy szomorkás mosollyal Katie, és már sír is.
- Nyugalom- teszem a kezemet a vállára, de hangom remeg, nem is ismerek rá. Mintha nem is én beszélnék. Ian Max Collins. A család büszkesége. Nyugodj békében! Csak ennyi a sír felirat, mégis mindent elmond róla. Ő volt az, akit ha ismertél, akkor nem tudtad utálni. Ő volt Katie bátyja. 
Már én is sírok. Ő volt az, aki megtanított gitározni, akivel olyan jól ellehetett hülyülni. Persze, nem sokat volt otthon, szinte mindig utazott. De akkor sem lehetett elfelejteni. A halála nem tudni, hogy baleset volt, vagy gyilkosság. Az apja amikor megtudta, hogy mi történt, rögtön nyomozni akart, de a főnöke nem engedte. Nem volt sem ok, sem bizonyíték, hogy gyilkosság történt volna. Elkönyvelte balesetnek. Ebbe az öreg a mai napig nem nyugodott bele. 

Miután kisírtuk magunkat rögtön Rev házát vettük célba. Amikor meglátott minket kisírt szemekkel, nem tudta, hogy mi történt. Aztán Katie mesélni kezdett. Elmondta, hogy milyen ember volt Ian, mi volt a foglalkozását, és az életének minden egyes pozitív részét. A negatívumot pedig már nem bírta kinyögni. Újból sírni kezdett, így hát muszáj volt átvennem a szót. 
- Ian öt éve meghalt- mondtam, de én is majdnem elsírtam magam. -Biztosan észrevetted, hogy Katie apjának az a mániája, hogy minden házat átkutasson drogok után. Ian egyik haverja drogos volt. Innen kezdődik ez az egész. Nála volt egy buliban, amikor elvesztette az életét. Nem tudni, hogy véletlenül vagy direkt, de az italába drog került. Olyan adagban, amit a haverja már megszokott, de őt azonnal megölte. A srácot persze lecsukták, de ezt az egészet egy balesetnek könyvelték el. Ebbe az apja a mai napig nem tudott belenyugodni. Majdnem engem is lecsukatott- ismertem be. 
- Ezt miért csak most tudom meg?- nézett értetlenül Katiere Rev. 
- Mert megfogadtuk, hogy a közös titkunk- mondta Katie, de közben rám nézett. -Egész eddig úgy véltük, hogy jobb elhallgatni a világ elöl, de most úgy éreztem, hogy muszáj elmondanom.
- És téged miért csak majdnem csuktak le?- nézett rám. 
- Örülnél mi, ha most ott lennék?. kérdezem gúnyosan. 
- Nem úgy értettem, tudod jól- rázza meg a fejét. 
- Azért, mert a srác nálam rejtett el egy jó adagot a cuccaiból. Ezt meg is találták, de mivel nem volt rajta az ujjlenyomatom az egyik nyomozó kimentett a pácból. Azt hiszem Fred.
- Ja, az a hólyag!- horkan föl Katie. -Az volt az egyetlen egy nemes cselekedet az életében. 
- Rev! Megyünk Európába!- jött egy kiáltás. Ez Matt hangja. 
- Öregem! Te annyira jól tudsz időzíteni!- bosszankodott Rev. Ekkor Matt a többi taggal együtt belépett a nappaliba, ahol a kanapén ültünk. 
- Uh... Most...- kezdte el, de Rev leintette. 
- Nem. És így egy darabig nem is fog megtörténni. 
- Miről beszéltetek?- ült le mellénk Syn, de amikor meglátta a Katie kisírt szemeit legszívesebben visszavonta volna a kérdést. 
- Valamiről- hoppá! Ezt én akartam! De Rev megelőzött vele. 
- Ti temetőben voltatok?- kérdez rá Zacky. Gondolom észre vette, hogy Katie totál feketében van. 
- Valakinek oda is el kell néha látogatnia!- emelem föl megadóan a kezemet. 
- Mikor mentek?- kérdezi Katie, de most teljesen magánkívül van. 
- Jövő hét- mondja Matt. - Ha akartok, akkor jöhettek.
- Én nem tudok. -rázom meg a fejem. -Az albumon kell dolgoznom, majd én is megyek turnézni, szóval még arra sincs esélyem, hogy utánatok menjek. 
- Akkor én sem megyek -jelenti ki Katie magabiztosan, mire mindenki döbbenten néz rá. -Nem lenne fair, ha csak Zozo maradna itthon- vonja meg a vállát.
- Lárom már elfelejtetted a legjobb barátod nevét is. Engem Zoey Harisonnak hívnak- világosítom föl. 
- Zozo- vágja rá.
- Ha még egyszer Zozónak hívsz, lesz még egy látogatásod a temetőbe, csak ezúttal ott is maradsz!- fenyegetem meg. -Amúgy is, el fogsz menni, ne érdekeljen, hogy egyedül maradok. Elleszek én, abban biztosíthatlak. 

Végül rábeszéltem Katiet hogy elmenjen. Tegnap indultak. Egyedül vagyok. Vagy is nem teljesen. Rá vett, hogy legalább az életem megmentői (Jack és Dora) legyenek velem. Szóval most egy ideig velem laknak, nehogy megint a fehér ruhás nő kísértésébe essek. Dora borzasztóan élvezi ezt az egészet. Ma megyünk vásárolni ruhákat, meg néhány játékot. Jack is velünk tart. Neki is el kell néhány jó állapotban lévő öltözék, ugyanis a ruháik java része csak rongyokból áll. Most indulunk. 
- Kocsival menjünk, vagy gyalogoljunk?- kérdezem meg Dorát. Ide felé nagyon élvezte a kocsikázást, eddig nem ült még ilyenben. 
 - Menjünk autóval!- vágja rá mosolyogva. 
Elindulunk a garázs felé, de az ajtóban Jack nem kitalálja, hogy nem akar velünk jönni. 
- Minek ez az egész? Mindenünk megvan, ami szükséges! Amúgy sem tudjuk megengedni magunknak- kötözködik, pedig eddig semmi problémája nem volt az ötletemmel. 
- Megmentettétek az életemet. Az a legkevesebb, hogy ezeket én füzetem ki -vágom rá. -Amúgy is: legalább megnézzük a várost! 
- Én akkor sem megyek. Maradok. 
- Azt csak hiszed!- ezzel megragadom a kezét és szó szerint vonszolni kezdem a kocsiig, ahol úgy kell lefogni, míg le nem indulunk. Itt már legalább van annyi esze, hogy nem ugrik ki. 
Bejártunk a belvárost és Jack tiltakozásának ellenére én fizettem ki mindent. Egész jó kis nap volt. Dora nagyon a szívemhez nőtt. Jack is rendes, csak borzasztóan makacs, talán még nálam is makacsabb. Ettől függetlenül minden vitát megnyerek ellene, hiszen én nem csak beszélek, hanem cselekszek is. Este kifáradtan megyünk haza, és szinte azonnal elalszunk. 
[Katie szemszöge]
Ez a turné második napja. Londonban vagyunk. Éppen várost járunk. Hamarosan egy ilyen aláírásos hülyeségen kell részt venniük a fiúknak, de addig kiélvezzük a várost. Jimmyvel most jobb a kapcsolatom, mint eddig bármikor máskor. Már szinte vágyom rá, hogy feltegye a kérdést, de nem teszi. Talán tévedtem. 
Éppen egy újságos bódé mellett mentünk el, amikor megláttam egy szennylapot, a címlapján pedig Zoey volt és még valaki, akit elsőnek nem ismertem fel. Elváltam a többiektől, hogy jobban szemügyre vegyem. Sajnos nem csak én szúrtam ki. Gyorsan megveszem. Néha jó tudni, hogy mit gondol Zoeyról a világ, még ha az fájdalmas is. 
- Az meg ki?- hallottam meg a kérdést Zacky szájából. 
- Nem tudom. A kép el van mosódva, nem lehet felismerni- vágom rá, majd oda lapozok a cikkhez. 

Újra szerelem?

Zoey Harison énekesnő ma boldogan andalgott egy ismeretlen férfival. Néhány szemtanú szerint sokkal boldogabbnak tűnt, mint eddig bárki mással. Lehet, hogy újra rátalált a szerelem? Miután párjával, Zacky Vengeance-szel titokzatos körülmények között szakított, rögtön egy másik férfi karjaiba fut? De vajon mi lehet a titokzatos szakítás oka? Egyesek szerint ez a különös románc volt az ok. Biztosra nem tudunk még semmit sem. De azért feltesszük a kérdést: mi zárja ki, hogy ez a két esemény összefügg?

- Az, hogy Zoey nem egy kurva, te igen okos némber...- morgom mérgesen.  

- Ez meg mikor... -motyogja mellettem Zacky, aki velem együtt olvasta el a cikket. 

- Zacky! Ez a szennylap nem tudott semmit sem, és még ezt ő maguk is elismerték. Te minek hinnél nekik?- kérdezem tőle felvont szemöldökkel. 

- Hát, nem tudom...- rázza meg a fejét.- De akkor mégis mit csinálnának együtt?- lesz egyre mérgesebb.

- Zacky! Te magad mentél bele abba, hogy csak barátok legyetek! Sikerült velem is elhitetned, hogy már nem érzel iránta szerelmet, még ha tetszik is. De most már átlátok a szitán! Te még mindig szereted! Miért nem mondtad el neki akkor?