- Zozo! Keljél már föl! - kiáltotta el magát.
- Nem vagyok Zozo!- méltatlankodtam.
- Fölkeltél rá, nem?- mosolyog elégedetten.
- Nem!- húzom a fejem fölé a takarót.
- ZOZO!- repül a párna a képébe.
- Hagyjál már békén!- nyögök elkeseredetten.
- Már délután kettő is elmúlt! Most kelsz fel!- húz le az ágyról, én meg a földön landolok.
- Hazudsz!- nézek rá szúrósan.
- Minek tenném?
- Mert.
- Ez aztán a magyarázat!- sóhajt föl fájdalmasan.-Amúgy valami fontosról szeretnék veled beszélni, szóval jó lenne, ha hamar elkészülnél!- int, és már kint is van.
Van néhány tippem, hogy mi lesz az, de inkább nem találgatok. Nála sosem lehet tudni.
Gyorsan felkapok magamra valamit, majd már rohanok is le a lépcsőn. Látom, hogy az asztalon egy csokor liliom van, ebből rögtön beugrik, hogy milyen nap van. És én hülye majdnem elfelejtettem!
Amikor jobban szemügyre veszem Katiet, akkor látom, hogy teljesen feketébe van öltözve, hagyja, hogy néhány könnycsepp végig folyjon az arcán, majd halkan szipog egyet. Hátulról átölelem, de nem tudok neki semmit sem mondani. Pedig már illene. Ez lesz az ötödik ilyen alkalom, hogy ezen a napon így látom. Eddigre már összeszedhettem volna magam, hogy valami vigasztalót tudjak mondani. Valahogy ez sosem sikerül.
- Most lenne harminc éves- mondja, miközben egy szomorkás mosolyt erőltet az arcára. -Bár, ezt te is tudod. Muszáj lesz...
- Megértem. Mond el nyugodtan. De csak Revnek. Utána ketten döntsetek arról, hogy tovább adjátok-e -mondom, mire értetlenül néz rám, majd az öröm kiül az arcára és olyan hirtelen ölel meg, hogy hátra esünk. -Ez mostantól nem a mi titkunk, hanem a tiétek, amiről én is tudok.
- Szeretném ha ott lennél, amikor beavatom. -néz rám halál komolyan. -Egyedül félek. Nem tudnám kimondani. Még most, így öt év után is azt hiszem, hogy a szíve újra megfog dobbanni, még ha ez lehetetlen is.
- Megértelek. Ezt én is szeretném, de... ez képtelenség. Fogd fel úgy, hogy jobb neki az, hogy elment. Lehet, hogy csak kínlódott volna, ha túléli ezt az egészet.
- Indulnunk kéne -tápászkodik föl, majd felsegít. -Utána rögtön el akarom mondani. Tovább nem akarom húzni.
- Mi ez a nagy sietség?- nézek rá Katie-re hitetlenkedve. -Mintha egy fontos lépés előtt lennétek- gondolkozok hangosan. -Azt akarod, hogy minden tisztázódjon, mielőtt ezt megteszik. Mi van, gyűrűt találtál nála?- nézek rá ledöbbenve, mert elpirult. Csak viccelni akartam vele, erre pont telibe találtam? Ennyire jó lennék?
- Valamit nagyon rejteget előlem, de nem mondja el mit. Matt pedig azt mondta, hogy arról kérdezte, hogy milyen gyűrűnek örülnék. Mintha tudná...
- MI VAN? -akadok ki. -ÉS EZT CSAK MOST MONDOD EL???- rázom a vállánál fogva összevissza mint valami őrült.
- Más is van...- motyogja. - Jessicának mondta Syn, de ez még nem biztos. Jövőhéten turnézni mennek egy hónapra. Megkérdezte, nem akar-e velük menni, de ugye a gyilkossági ügye miatt ez lehetetlen...
- TESSÉK? Ezek itt hagynak minket, téged jó eséllyel eljegyeznek, Syn meg rámozdult Jessicára? És én ezt PONT EZEN A NAPON tudom csak meg?- nézek rá ledöbbenve. Egy aprót bólint.
- Most viszont már tényleg kéne indulni...
Lassan gyalogolunk le a temetőhöz a liliom csokrokkal a kezünkben - ugyanis Katie kettőt vett. Úgy gondolta, úgyis olyan régen volt virág az anyám sírján. Ez engem eddig annyira nem is érdekelt, hiszen végig abban a hitben éltem, hogy Washingtonban van eltemetve. De nem. Kiderült, hogy igazából itt született, úgyhogy D.G. itt temettette el. De hogy erről Katie honnan tud, azt nem tudom. Ő nem hajlandó elárulni. Mindegy! Igazából úgysem érdekel.
Elsőnek anyám sírjához mentünk. Mivel még sosem voltam itt, nem tudtam előre, hogy milyen hatással van rám. Amikor megláttam elsőnek le téptem azokat a növényeket, amik eltakarták a nevét. Jó régen lehetett itt kinn valaki, aki elrendezi a sírját. Jasmine Dorothy Harison. Anyám teljes neve. Elszorul a torkom, amikor kiszámolom a két évszám közti éveket. Huszonöt éves volt. Eddig is tudtam, hogy fiatalon halt meg, de sosem gondoltam volna, hogy ennyire.
- Pont annyi évesen halt meg, mint...- mondom szomorkás hangon, de a nevet már nem bírom kinyögni.
- Tudom- suttogja Katie és elmorzsol egy könnycseppet. -Ha kell, maradhatsz, én tovább megyek.
- Megyek veled- mondom és leteszem a virágot. Néma csöndben tesszük meg az utat a másik sírkőhöz.
- Boldog szülinapot!- teszi le a virágot egy szomorkás mosollyal Katie, és már sír is.
- Nyugalom- teszem a kezemet a vállára, de hangom remeg, nem is ismerek rá. Mintha nem is én beszélnék. Ian Max Collins. A család büszkesége. Nyugodj békében! Csak ennyi a sír felirat, mégis mindent elmond róla. Ő volt az, akit ha ismertél, akkor nem tudtad utálni. Ő volt Katie bátyja.
Már én is sírok. Ő volt az, aki megtanított gitározni, akivel olyan jól ellehetett hülyülni. Persze, nem sokat volt otthon, szinte mindig utazott. De akkor sem lehetett elfelejteni. A halála nem tudni, hogy baleset volt, vagy gyilkosság. Az apja amikor megtudta, hogy mi történt, rögtön nyomozni akart, de a főnöke nem engedte. Nem volt sem ok, sem bizonyíték, hogy gyilkosság történt volna. Elkönyvelte balesetnek. Ebbe az öreg a mai napig nem nyugodott bele.
Miután kisírtuk magunkat rögtön Rev házát vettük célba. Amikor meglátott minket kisírt szemekkel, nem tudta, hogy mi történt. Aztán Katie mesélni kezdett. Elmondta, hogy milyen ember volt Ian, mi volt a foglalkozását, és az életének minden egyes pozitív részét. A negatívumot pedig már nem bírta kinyögni. Újból sírni kezdett, így hát muszáj volt átvennem a szót.
- Ian öt éve meghalt- mondtam, de én is majdnem elsírtam magam. -Biztosan észrevetted, hogy Katie apjának az a mániája, hogy minden házat átkutasson drogok után. Ian egyik haverja drogos volt. Innen kezdődik ez az egész. Nála volt egy buliban, amikor elvesztette az életét. Nem tudni, hogy véletlenül vagy direkt, de az italába drog került. Olyan adagban, amit a haverja már megszokott, de őt azonnal megölte. A srácot persze lecsukták, de ezt az egészet egy balesetnek könyvelték el. Ebbe az apja a mai napig nem tudott belenyugodni. Majdnem engem is lecsukatott- ismertem be.
- Ezt miért csak most tudom meg?- nézett értetlenül Katiere Rev.
- Mert megfogadtuk, hogy a közös titkunk- mondta Katie, de közben rám nézett. -Egész eddig úgy véltük, hogy jobb elhallgatni a világ elöl, de most úgy éreztem, hogy muszáj elmondanom.
- És téged miért csak majdnem csuktak le?- nézett rám.
- Örülnél mi, ha most ott lennék?. kérdezem gúnyosan.
- Nem úgy értettem, tudod jól- rázza meg a fejét.
- Azért, mert a srác nálam rejtett el egy jó adagot a cuccaiból. Ezt meg is találták, de mivel nem volt rajta az ujjlenyomatom az egyik nyomozó kimentett a pácból. Azt hiszem Fred.
- Ja, az a hólyag!- horkan föl Katie. -Az volt az egyetlen egy nemes cselekedet az életében.
- Rev! Megyünk Európába!- jött egy kiáltás. Ez Matt hangja.
- Öregem! Te annyira jól tudsz időzíteni!- bosszankodott Rev. Ekkor Matt a többi taggal együtt belépett a nappaliba, ahol a kanapén ültünk.
- Uh... Most...- kezdte el, de Rev leintette.
- Nem. És így egy darabig nem is fog megtörténni.
- Miről beszéltetek?- ült le mellénk Syn, de amikor meglátta a Katie kisírt szemeit legszívesebben visszavonta volna a kérdést.
- Valamiről- hoppá! Ezt én akartam! De Rev megelőzött vele.
- Ti temetőben voltatok?- kérdez rá Zacky. Gondolom észre vette, hogy Katie totál feketében van.
- Valakinek oda is el kell néha látogatnia!- emelem föl megadóan a kezemet.
- Mikor mentek?- kérdezi Katie, de most teljesen magánkívül van.
- Jövő hét- mondja Matt. - Ha akartok, akkor jöhettek.
- Én nem tudok. -rázom meg a fejem. -Az albumon kell dolgoznom, majd én is megyek turnézni, szóval még arra sincs esélyem, hogy utánatok menjek.
- Akkor én sem megyek -jelenti ki Katie magabiztosan, mire mindenki döbbenten néz rá. -Nem lenne fair, ha csak Zozo maradna itthon- vonja meg a vállát.
- Lárom már elfelejtetted a legjobb barátod nevét is. Engem Zoey Harisonnak hívnak- világosítom föl.
- Zozo- vágja rá.
- Ha még egyszer Zozónak hívsz, lesz még egy látogatásod a temetőbe, csak ezúttal ott is maradsz!- fenyegetem meg. -Amúgy is, el fogsz menni, ne érdekeljen, hogy egyedül maradok. Elleszek én, abban biztosíthatlak.
Végül rábeszéltem Katiet hogy elmenjen. Tegnap indultak. Egyedül vagyok. Vagy is nem teljesen. Rá vett, hogy legalább az életem megmentői (Jack és Dora) legyenek velem. Szóval most egy ideig velem laknak, nehogy megint a fehér ruhás nő kísértésébe essek. Dora borzasztóan élvezi ezt az egészet. Ma megyünk vásárolni ruhákat, meg néhány játékot. Jack is velünk tart. Neki is el kell néhány jó állapotban lévő öltözék, ugyanis a ruháik java része csak rongyokból áll. Most indulunk.
- Kocsival menjünk, vagy gyalogoljunk?- kérdezem meg Dorát. Ide felé nagyon élvezte a kocsikázást, eddig nem ült még ilyenben.
- Menjünk autóval!- vágja rá mosolyogva.
Elindulunk a garázs felé, de az ajtóban Jack nem kitalálja, hogy nem akar velünk jönni.
- Minek ez az egész? Mindenünk megvan, ami szükséges! Amúgy sem tudjuk megengedni magunknak- kötözködik, pedig eddig semmi problémája nem volt az ötletemmel.
- Megmentettétek az életemet. Az a legkevesebb, hogy ezeket én füzetem ki -vágom rá. -Amúgy is: legalább megnézzük a várost!
- Én akkor sem megyek. Maradok.
- Azt csak hiszed!- ezzel megragadom a kezét és szó szerint vonszolni kezdem a kocsiig, ahol úgy kell lefogni, míg le nem indulunk. Itt már legalább van annyi esze, hogy nem ugrik ki.
Bejártunk a belvárost és Jack tiltakozásának ellenére én fizettem ki mindent. Egész jó kis nap volt. Dora nagyon a szívemhez nőtt. Jack is rendes, csak borzasztóan makacs, talán még nálam is makacsabb. Ettől függetlenül minden vitát megnyerek ellene, hiszen én nem csak beszélek, hanem cselekszek is. Este kifáradtan megyünk haza, és szinte azonnal elalszunk.
[Katie szemszöge]
Ez a turné második napja. Londonban vagyunk. Éppen várost járunk. Hamarosan egy ilyen aláírásos hülyeségen kell részt venniük a fiúknak, de addig kiélvezzük a várost. Jimmyvel most jobb a kapcsolatom, mint eddig bármikor máskor. Már szinte vágyom rá, hogy feltegye a kérdést, de nem teszi. Talán tévedtem.
Éppen egy újságos bódé mellett mentünk el, amikor megláttam egy szennylapot, a címlapján pedig Zoey volt és még valaki, akit elsőnek nem ismertem fel. Elváltam a többiektől, hogy jobban szemügyre vegyem. Sajnos nem csak én szúrtam ki. Gyorsan megveszem. Néha jó tudni, hogy mit gondol Zoeyról a világ, még ha az fájdalmas is.
- Az meg ki?- hallottam meg a kérdést Zacky szájából.
- Nem tudom. A kép el van mosódva, nem lehet felismerni- vágom rá, majd oda lapozok a cikkhez.
Újra szerelem?
Zoey Harison énekesnő ma boldogan andalgott egy ismeretlen férfival. Néhány szemtanú szerint sokkal boldogabbnak tűnt, mint eddig bárki mással. Lehet, hogy újra rátalált a szerelem? Miután párjával, Zacky Vengeance-szel titokzatos körülmények között szakított, rögtön egy másik férfi karjaiba fut? De vajon mi lehet a titokzatos szakítás oka? Egyesek szerint ez a különös románc volt az ok. Biztosra nem tudunk még semmit sem. De azért feltesszük a kérdést: mi zárja ki, hogy ez a két esemény összefügg?
- Az, hogy Zoey nem egy kurva, te igen okos némber...- morgom mérgesen.
- Ez meg mikor... -motyogja mellettem Zacky, aki velem együtt olvasta el a cikket.
- Zacky! Ez a szennylap nem tudott semmit sem, és még ezt ő maguk is elismerték. Te minek hinnél nekik?- kérdezem tőle felvont szemöldökkel.
- Hát, nem tudom...- rázza meg a fejét.- De akkor mégis mit csinálnának együtt?- lesz egyre mérgesebb.
- Zacky! Te magad mentél bele abba, hogy csak barátok legyetek! Sikerült velem is elhitetned, hogy már nem érzel iránta szerelmet, még ha tetszik is. De most már átlátok a szitán! Te még mindig szereted! Miért nem mondtad el neki akkor?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése