Streets 1.fejezet

Kiskoromban Amerikában éltem. De nem emlékszem rá. Két éves voltam, amikor anyám elvitt magával Magyarországra. Nem tudom, hogy az életem milyen lehetett volna, ha ott maradok, de mindig is érdekelt. Valahogy úgy gondoltam, hogy jobb. Aztán egy nap felnőttem és elutazhattam, oda, ahova eddig vágyta. Amerikába...
Persze, nem mentem egyedül. Barátaim, akik mindig is mellettem voltak, nem engedték, hogy kihagyjam őket ebből a "kalandból". Még csak nem is sejtettük, hogy mi várhat ránk. Felhőtlen életre gondoltunk, de ez nem jött be. Ugyanis mindig vannak problémák. De helyette egy csomó szép emléket gyűjtöttünk össze. De most kezdjük az elejéről...
A nevem Skylar Moore, de a Skyt jobban szeretem. Mindenki így hív. Barátnőim a mindig vidám Lil, a komoly Lala, az őrült Orsa, és az egoista Ren. Ők midig mellettem voltak, így hát természetes, hogy velük együtt ültem fel arra a gépre, ami végre Amerikába repített. Azon belül Huntington Beach-re.
A gépen Lala, Orsa és Lil aludt, mi meg Rennel kipingáltuk az arcukat. Vagyis csak Orsáét és Lilét. Lalától félünk, és szerintem meg is van rá az okunk. Ha valamivel felhúzzuk, akkor ezerszer jobban beéget minket. Őt inkább béké hagyjuk. 
Egy hotelben szálltunk meg, egy két, és egy három ágyas szobában. Én voltam együtt Lillel és Lalával, Orsa Rennel került egy szobába. Úgy gondoltuk, jó nyelvgyakorlás lenne, ha elmennénk egyet inni. Nem valami logikus, de mindenki egyet értett vele. Egy bökkenő volt a tervvel: eltévedtünk. A közelben pedig csak egy fiú csapatot láttunk. Akik a kacsákat kergették...
- Ezek most alapból ilyenek, vagy csak alaposan berúgtak?- bök a fejével feléjük Orsa.
- Mintha te másmilyen lennél részegen!- nevet Lil és rácsap egy nagyot Orsa hátára. 
- Ez csak úgy derül ki, ha megkérdezzük!- indul el feléjük Ren. 
- Ez totál flúgos...- suttogja Lala, amikor Ren beszélni kezd az egyik fiúval. Rövid fekete haja van, kék szeme, és ő legmagasabb, mellesleg úgy ránézésre ő a legőrültebb. Pont a legjobbat választotta ki. 
Kis idő múlva már az összes fiú Rent veszi körül. Lalára egyre jobban kiül az aggodalom, mi többiek nem nagyon törődünk vele. Tudjuk, hogy megtudja védeni magát, akár még a jetitől is. 
Még két percet várunk, majd Lala intésére mi is oda akarunk menni. Csak hogy Ren már végzett a beszélgetéssel és mosolyogva felénk fordul. 
- Megtudtam hol vannak a jó kocsmák, és szereztem ivótársakat is!- mondja egy hatalmas nagy mosollyal. 
- Te megőrültél? Meghívtál öt idegen férfit? Komolyan elment az eszed?- vágta a fejéhez Lala magyarul. 
- Nyugi Lala, élvezd az életet!- pöckölte orron Orsa, majd angolul folytatta: -Engem Orsolya Patakinak hívnak, de mindenki csak Orsának hív. Nektek mi a nevetek? 
- Ők itt Zacky V., Matt Shadows, Synyster Gates, Johnny Christ, én pedig Rev vagyok- mondja mosolyogva a legmagasabb, Rev. 
- Ők a barátaim- folytatta Ren -Laura Gyöngyvér Hajdú, Lala, Lilla Kovács, Lil és Skylar Moore, Sky- mutatott be minket.
- Akkor, mehetünk inni?- szólt közbe Lil, mire nevetni kezdünk és elindultunk a kocsma felé. 
A fiúk vezettek minket, legelöl ment Rev és Ren, majd a többi fiú, a lányok. A sort én zártam, bőven utánuk mentem. Pont annyira maradtam le, hogy ne tévesszem szem elöl őket. Néha jó így kívülről nézni a világot, amikor nincsen közöd semmihez és senkihez. Egy darabig csakis a gondolataimba merültem, nem láttam a külvilágot. Vajon milyen lenne az életem, ha akkor nem költözünk el? Erre a kérdésre sosem fogom megkapni a választ, de azért néha jó rajta elrágódni. 
Gondolataimból egy számomra eddig ismeretlen hang riasztott fel.
- Te ugye itt születtél?- az egyik fiú volt mellettem, de a nevére már nem emlékszem. 
- Ő... Mi is a neved?- kérdezek rá, és elneveti magát.
- Majd ha te válaszolsz a kérdésemre, akkor én is válaszolok a tiédre- mosolyog rám. 
- Itt születtem, de arra az időre nem emlékszem- mondtam, miközben a szememmel az utcát pásztáztam. Ugyanolyan, mint otthon, de mégis más. A magyarországi, valahogy biztonság érzetet kelt bennem, de ez... Mintha nagy betűkkel lenne rá kiírva, hogy veszély. 
- Mi történt?- kérdezősködik tovább.
- Előbb válaszolsz nekem- emlékeztetem. 
- Synyster Gates- neveti el magát saját feledékenységén. 
- Ez művész név?
- A kérdésem- köszörüli meg a torkát. 
- Lássuk csak... Mi is volt a kérdés? Ja, meg van! Az történt, hogy nagyon kicsi koromban a szüleim elváltak, anyám pedig magával vitt Magyarországra. Most te jössz!- néztem rá szúrósan, mert látszott rajta, hogy megint kérdezni akar. 
- Igen, az.
Több kérdést nem tett fel, mert megérkeztünk a kocsmába. Mint mindig a sárga földi ittuk le magunkat, nem emlékszem semmire sem, csak arra, hogy reggel az egyik fiú mellett ébredtem...