Not ready to die! 6.fejezet

Igaz rövid, de ez lett szerintem az eddigi legjobb fejezet! Ha egy szóval kéne jellemeznem, akkor az a rész kecske jóra sikerült! Jó olvasást! :) 
Este hamar elaludtam. Amikor fölkeltem a házban már csak én voltam. Találtam egy cetlit az ajtómon. "Elmentem dolgozni. A fiúk is hazamentek. Katie" Szép! Még el sem köszöntek!
Úgy döntöttem lezuhanyzom és átveszek valami tiszta cuccot. Miután ez megtörtént, megreggeliztem, és bekapcsoltam a tv-t. Nem ment benne semmi érdekes, mégis délután ötig lekötötte a figyelmemet. Tovább nem tudta, mert Kaite megfogta a távirányítót és kikapcsolta.
- Haza jöttem!- kiabálta.
- Nem mondod! Azt hittem csak szellem vagy!- játszottam el, hogy ledöbbenek.
- Tudod,néha úgy érzem! Harmadszorra szólók neked, de te csak a tv-t bámultad!- szidott le.
- Pedig még azt sem tudom mit néztem!- nevettem el magam.
- Nem vagy éhes?- kérdezte meg, miközben bement a konyhába.
- Most hogy mondod már reggel óta nem ettem!- mentem utána.
- Elmenjünk valahova enni?- kérdezte meg.
 - Te meg mit tervezel?- kérdeztem vissza. -Utálsz étterembe menni.
- Akarsz enni, vagy sem?- nézett rám  komolyan.
- Mehetünk!- vágtam rá.
Elindultunk, én csak Katiet követtem. Ne tudom mi lőtte. Csak otthon eszik. Még vendégségben sem hajlandó! Ez neki olyan, mint nekem az, hogy az ágyam a szent területem. Volt. Egészen addig, amíg Zacky engedély nélkül benne nem aludt. Majd fertőtlenítenem kell... Uh... Utálok takarítani... 
Megérkeztünk egy nem annyira puccos étterembe. Kevesen voltak, így nyugodtan tudtunk beszélgetni. 
- Miért jöttünk?- tettem fel a kérdést. 
- Azért mert kecske- felelte. 
- Kecske?- kérdeztem vissza. 
- Kecske. 
- Akkor kecske- rántottam meg a vállam. - Akkor most magyarázd el kecske nélkül.
- Holnapig muszáj túl tennem magam azon, hogy csak otthon eszek-bökte ki végül. 
- Mert?- kerekedett ki a szemem. 
- Mert kecske. 
- HAGYD MÁR AZT A BÜDÖS KECSKÉT!- ordítottam le a fejét, amit persze mindenki hallott. Egy darabig minket néztek, aztán megunták, hogy nem történik semmi, szóval inkább tovább ettek. 
- Nos, van egy személy, akit a - változatosság kedvéért - nevezzünk Kecskének...- kezdte el. 
- Kecske randira hívott!- képedtem el. 
- Pontosan- bólintott rá. -Viszont Kecske vacsorára hívott el, szóval muszáj lesz túl lépnem a fóbiámon! 
- Akkor most végig esszük Kalifornia összes éttermét!- mosolyogtam rá gonoszul. 
- Nekem elég lenne annyi is, hogy itt nem hányom magam rögtön el, de ha te ennyit akarsz rám költeni!- tárta szét a karjait. Miután leadtuk a rendelésünket, muszáj volt rákérdeznem, ki is az a Kecske. 
- Ismerem Kecskét?- kérdeztem meg. 
- Igen. 
- Valami bajom van vele, hogy nem mondod el a nevét?
- Nem tudom, még nem ismerjük annyira- rántotta meg a vállát. 
- Kecske szereti a kecskét?
- Ezt most hagy értsem?- nézett rám furán. -Szereti magát, vagy az állatot? 
- Ha maga egy Kecske, akkor ha szereti az állatot, magát is szereti, nem?- filóztam. 
- Már bánom, hogy lekecskéztem!- sóhajtott föl. 
- A kecske egy sértés? Mert ez nagyon úgy hangzott...
- A kecske minden szónak a szinonimája- magyarázta. 
- Akkor a buzinak is?- mosolyogtam rá gonoszul. 
- Te kecske!- mutogatott rám. 
-Te mondod? Te kecskébb vagy nálam!- és ezt így folytattuk addig, amíg a kaját ki nem hozták. Katie nyelt egy nagyot, és egy kis darabot szúrt az ételből a villájára. 
- Nem merem!- tette le a villát néhány perces szemezés után. 
- Így kell! Látod?- ettem egy falatot a kajámból. 
- Tudom hogy kell enni- mondta sértődötten. 
- Akkor meg mi a bajod? 
- Mi van,  ha belesütöttek egy csótányt?- nézett rám ijedten. 
- Akkor a csótánynak nagyon finom íze van, és semmi bajod nem lesz tőle!- válaszoltam. -Egyél, vagy én etetlek meg!- fenyegettem meg.
- Nem eszek!- nyafogott. Erre én megfogtam a villáját, a másik kezemmel kinyitottam a száját nagy neheze, és megetettem. - Te meg mit csinálsz?- akadt ki, miután lenyelte a falatot. 
- Meghaltál, vagy sem?- nevettem. 
- Nem... És egész finom volt...- most saját magától evett egy falatot. 
- Miért van neked ilyen fóbiád?- kérdeztem rá.
- Mert...
- Ha azt mondod kecske, megöllek! 
- KECSKE!- nevetett ki. -Amúgy nem tudom. Félek azoktól a kajáktól, amiket más ad nekem. 
- De hát a pizzát is megeszed!
- De azt is csak azért, mert két éves korom óta azon élek!- nevetett. -Bevallom őszintén, még sosem voltam étteremben! 
- MI VAN?- képedtem el.
- Jól hallottad, többször nem ismétlem meg!
Megvacsoráztunk, és haza indultunk. Ekkor csörgött a telefonom. Ismeretlen szám volt, szóval vonakodva, de felvettem. 
- Ki az?- szóltam bele. 
- Zacky vagyok- jött a válasz. -Hol vagy? 
- Az univerzumba- válaszoltam. 
- Hú de pontos válasz! 
- Inkább az a kérdés, hogy miért hívsz, nem az, hogy hol vagyok. 
- Gondoltuk a fiúkkal átmegyünk hozzád, mert állítólag Katienek valami dolga van- magyarázta. -Viszont te sem vagy otthon. 
- Abba nem gondoltatok bele, hogy Katienek velem van dolga?- kérdeztem vissza. 
- Azt mondta, munka ügyi. 
- Katie!- szóltam rá! -Mit hazudozol te össze-vissza?- kérdeztem meg halkan, letakarva a telefont. Nem kaptam választ. 
- Figyelj Zacky!- szóltam a telefonba. -Kérdezhetek valamit?
- Bármit!- jött a válasz. 
- Játszik a bandátokban Kecske?- ő nem értette a kérdést, de Katie rögtön a telefonomhoz kapott, és kinyomta. 
- Zoey!- szólt rám fülig pirulva. 
- Ezek szerint Kecske az Avenged Sevenfold egyik tagja!- mosolyogtam rá gonoszan. -Már csak azt kell kitalálnom, hogy melyik! -ekkor megint csörgött a telefonom, és én visszakaptam, hogy fölvehessem. 
- Nem játszik nálunk Kecske- mondta Zacky. 
- Ó dehogynem! Katie kecskéje nálatok zenél!- amint meghallotta Katie, hogy megint erről beszélek, megint megpróbálta elvenni a mobilom. Most nem sikerült neki. -Hamarosan otthon vagyok, a Kecske szerelmével!- mondtam, és kinyomtam. 
- Muszáj volt?- kérdezte kiakadva.
- Mond el, hogy ki Kecske!
- A kecske, egy barátságos, négylábú emlős állat, ami tejet ad, és szarvai vannak!- írta körül. 
- Tudod, ebből a jellemzésből kimaradt az, hogy beszél, és tud hangszeren játszani, meg az is, hogy bandákban élnek, és még sorolhatnám.
- De nem sorolod! 
Ezzel hazamentünk, ahol Kecske és barátai vártak már vártak ránk...