Jessicával jól elsztorizgattunk. Azok a régi szép idők! Persze, én még most is bevállalnék néhány ilyesmi dolgot. Rólunk elmondható, hogy élvezzük az életet.
- Hú! Arra emlékszel, amikor Zoey megevett egy gilisztát, és minket is rákényszerített?- kérdezte Jessicát Katie.
- Ja. Csirke íze volt!- nevetett fel.
- De Jessica, ha jól tudom, TE miattad ettem meg házastul egy csigát!- nevettem én is.
- A kutya kaja is a te hibád!- támadta most Katie is Jessicát.
- De még mindig jobb íze volt, mint a haltápnak! Azt meg nem is tudom, ki javasolta- vágott visszanevetve Katienek Jessica.
- Akkor ezt most összefoglalom- emelte fel a hangját Syn- Ti komplett menüként megettetek fejenként egy gilisztát, plusz Zoey egy házas csigát. Ehhez még jött kutyakaja és haltáp. Oké, eddig is tudtuk, legalábbis Zoeyról és Katieről, hogy nem vagytok normálisak, na de ennyire?
- Mindent meglehet enni, csak nem mindegy, hogy hányszor!- mondta Jessica.
- Oké... Akkor én most újra átgondolom, hogy ki a barátnőm!- nevetett Rev.
- Sosem fogsz rájönni!- mondta mosolyogva Katie. -Még a hülyeségeink egy negyedét sem hallottad, és a legnagyobbakat nem is fogod!
- Nem mondtad el neki, azt amikor "kicsit" begurultak a szüleid ránk?- kérdezte Jessica.
- Nem. És senki sem fogja megtudni!- válaszoltam helyette. -Az csak ránk, és a szüleinkre tartozik!
- Hallani akarom!- mondták szinte egyszerre.
- Nem!- vágtuk rá.
- Majd talán... Egyszer... Húsz év múlva...- töprengett Kaite.
Ezután a fiúk leitták magukat, és elmentek újból táncolni. Katienek igaza van. Nekem is rémálmaim lesznek, az biztos!
- Figyelj Zoey!- szólt nekem Katie szinte suttogva.
- Igen?
- Arra gondoltunk- folytatta Jessica- hogy megint elmehetnénk arra a helyre...
- TI MEG AKARTOK ÖLNI?- akadtam ki, majd lenyugodtam. -Egyébként is: szerintem nem jó ötlet megismételni. Akkor is majdnem kitört a nyakam!
- Naaaaaa! Az feldobna mindannyiunkat!- nézett rám boci szemekkel Katie.
- Katie! Most komolyan!- néztem rá szigorúan, ahogy ő szokott rám -Most akarod feldobni a talpad, amikor megtaláltad a boldogságot?- mutattam Revre. -Szerinted ő mit fog érezni, amikor a kórházban elmondják neki, hogy kitörted a nyakad, és belehaltál? Mit fog szólni?
- Nem tervezem kitörni a nyakam- mondta nyugodtan. -Egyben visszafogunk jönni, ezt megtudom ígérni!
- Mégis hogyan? Védő hálót raksz ki, vagy mi?-méltatlankodtam. -Az a hely élet veszélyes! Ezt neked kéne a legjobban tudnod!
- Elcsúsztam, oké. De ez nem fog még egyszer megtörténni!- próbálkozott megint.
- Csináljatok, amit akartok! Majd ha oda értetek figyelmeztetem Revet, hogy ne várjon élve!
- Zoey! Ne csináld már! Te többször csináltad, mint bármelyikőnk! Te is mutattad azt a helyet! Nem emlékszel?- meredt rám Jessica, azokkal a nagy kék szemeivel.
- Éppen ezért tudom jobban, hogy mennyire veszélyes!- csattantam föl. -Katie Collins és Jessica Smith! Ha még egyszer a büdös életben oda mentek, többé nem szólók hozzátok!- zártam le a témát.
Ezek után jobbnak láttuk hazamenni. Mi ketten Katievel a házunkhoz vittük a fiúkat, miközben Jessica elment a hotelbe, ahol most lakik. Amikor hazaértünk, a lámpák fel voltak kapcsolva, valaki a tv-t nézte. Megkönnyebbültünk, amikor megláttuk, hogy csak D.G. jött látogatóba.
- Azt hittem, már sosem értek ide!- fogadott minket.
- Történt valami?- kérdeztem meg.
- Én a helyedben nem engedtem volna el egyedül a barátnődet!- emelte fel a hangját.
- Mert?- akadtunk ki egyszerre Katievel. Aztán egyszer csak leesett. Oda ment. Pontosan oda, ahol majdnem meghaltunk mind a hárman.
[Katie szemszöge]
Ledöbbentem. Szinte azonnal futásnak eredtünk. Beszálltunk a kocsiba, amit csak vészhelyzet idején használunk, és már mentünk is. Egy órás autó út. Remélem még élve megtaláljuk... Oké! Megkövezhettek nyugodtan! ÉN mondtam neki, hogy jó ötlet, ezért ha most valami baja esik, az-az ÉN és csakis az ÉN felelősségem. Nem tudnám magamnak sosem megbocsájtani.
Amikor az erdő széléhez értünk, még félórán át futottunk, hogy újra megláthassuk a tengert, -immár ötven méter magasból. Ezt a helyet csak mi ismertük. Zoey talált még rá, ő mutatta meg nekünk. Az innen való leugrás olyan, mintha szárnyalnánk, a vízbe érés felfrissít, tisztábban látja az ember a dolgokat. Viszont ha rossz helyre esel, sziklák közt találod magad. Az összes csontod eltörik, többé nem lélegzel. Életveszélyes.
Minél közelebb mentünk, annál inkább kivehetőbbé vált egy alak. Éppen ugrani készült. Jessica volt az. Egyre gyorsabban futottunk, kiabáltuk, hogy ne tegye, de hiába. Leugrott. Megálltunk. Két percet vártunk, de nem jött fel. Három perc. Kész. Én lemegyek érte. Levettem a cipőmet és a pulóveremet.
- Katie! Ne ugorj utána!- szólt Zoey szomorkás hangon.
- Muszáj- mondtam, és már ugrottam is.
Ez az érzés egyszerűen leírhatatlan. Szárnyakat kap tőle az ember, eskü jobb mint a drog. Eszembe jutott zuhanás közben, amikor elsőnek hozott ide minket Zoey:
"- Gyertek!- szólt hátra, és futott tovább.
- Már vagy félórája futunk!- lihegte Jessica, és akkor megpillantottuk. Alattunk ötven méterre volt a víz, a habjai hívogattak.
- Leugrunk?- kérdezte Zoey hatalmas mosollyal az arcán.
- Megvagy húzatva?!- akadtam ki. -Látod azokat a hatalmas sziklákat? Ha oda esel meghalsz!
- Akkor nem oda ugrok!- felelte, és már le is ugrott. Szörnyülködve néztem utána.
- Ez... most... Komoly?- néztem utána, és szinte rögtön amikor beleesett a vízbe, föl is jött. Intett, hogy menjünk utána.
- Gyere!- mondta Jessica, és ő is ugrott. Együtt úsztak ki Zoeyval. Én csak álltam, és néztem. Nem mertem megtenni. Majd hirtelen, mintha valaki megfogta volna a vállam. Megfordultam, és azzal a lendülettel leestem. A kétségbe esés és a félelem azonnal eltűnt, helyette akkora adrenalin löketet kaptam, hogy majd szét robbantam. Amikor a vízben landoltam, a lábam nekicsapódott egy sziklának. Azonnal eltört a sípcsontom, de akkor nem érdekelt. Felfrissültem, nem törődtem a következményekkel..."
Ahogy most sem fogok!- gondoltam magamban, ahogy elnyeltek a habok.
[Zoey szemszöge]
Leugrottak. Mind ketten. Nem fognak visszajönni. Tudom. Arcomat könnyek áztatják, elfordulok a víztől. Nem akarom látni, de még így is hallom, amikor Katie is beleesik a vízbe. Nem bírom tovább. Bőgni kezdek. A víz a mostani időkben egyre sekélyebb. Amikor utoljára ugortam, akkor is majdnem ottmaradtam, belegabalyodva a hínárokba. Most mennyi esélyük lehet a túl élésre?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése